A mosoly, mint üzleti előny

2015. július 10. péntek - 18:30 / Timár Gigi
  •    

Egészséges, fiatalít, növeli a hatékonyságot és az üzleti sikert. Rejtély, hogy miért nem él mindenki, minden egyes nap ezzel az egyszerű eszközzel.

Fantasztikus élettani hatásai miatt a legönzőbb érdek is vezérelheti, hogy rávegyük magunkat a mosolygásra. Bár az Egyesült Államok „mosoly kultúráját” sokan kritizálják – és lássuk be, alapvetően távol áll a jellegzetes magyar panaszkultúrától. Mindemellett kár lenne elvetni, mint lehetőséget. Mert ha könnyű is azt mondani, hogy a folyamatos mosolygás nem őszinte, ettől még működik.

Kép:Flickr

– Eleinte nehezemre esett, hogy folyton rám szóltak, hogy ne vágjak olyan savanyú arcot – meséli a Budapesten, de amerikai stílusú vállalatnál dolgozó Dóra – úgy érzetem, már problémáim sem lehetnek. Néhány hét alatt azonban rájöttem, hogy valóban megváltozik a hangulatom, ha figyelek erre. Egészen más úgy bemenni az irodába, hogy mindenki derűs arccal fogad. Be kellett látnom, hogy van praktikum e mögött az íratlan elvárás mögött.

A legjobb természetesen az, ha a kollégákra való odafigyeléssel és a megfelelő munkahelyi környezettel őszintén boldoggá tesszük az alkalmazottakat és élvezzük az ebből fakadó motiváltságot és megnövekedett produktivitást. A mosoly ugyanis tanulmányok szerint még erre is hatással van. A hozzá kapcsolódó agyi aktivitás miatt a mosoly segít a problémák helyett a megoldásra koncentrálni és alapvetően optimistábbá és kreatívabbá tesz.

Igazi szuperképesség
A mosoly megszépít és boldoggá tesz, oldja a feszültséget, észrevétlenül szabályozza az emberek közötti kommunikációt. A legalapvetőbb humán gesztusok egyike. Biológiailag egységes arckifejezés a teljes emberiség számára, lakóhelytől és kultúrától függetlenül. Számos kutatással alátámasztott állítása szerint a mosoly hatással van az ember általános jóllétére is.
Egy kutatás során évtizedekkel ezelőtti fényképeken elemezték ki emberek mosolyának szélességét, ennek alapján megjósolva, hogy mennyire lettek sikeresek és boldogok a későbbiekben, és az eredmények azt mutatják, hogy tényleg van ilyen összefüggés. Ráadásul fejlődéstanilag úgy van kitalálva, hogy „fertőző” legyen. Elnyomja az arcizmaink feletti uralmat, és tényleg ragályos. Ahhoz, hogy megfejtsük a mosolyt, amit látunk, önkéntelenül utánozzuk azt – legalábbis Paula Niedenthal francia kutató elmélete szerint.
Még maga Charles Darwin is kutatta a mosolygást, és arra jutott, az sokkal több a jókedv tüneténél. Már magától a mosolygás tettétől is jobban érezzük magunkat. Az arci visszajelzés ugyanis megváltoztatja az érzelmi tartalom idegi feldolgozását az agyban. A mosoly ugyanis stimulálja az agy jutalommechanizmusát, a kutatások szerint olyan erővel, mintha kétezer tábla csokoládét ennénk meg. A mosolygás az egészségnek is jót tesz: csökkenti a stressznövelő hormonok – kortizol, adrenalin, dopamin – szintjét, és növeli a jó hangulatot keltő endorfinét, és még a magas vérnyomással küzdőkre is jó hatással van.

Miért ne használnánk ki a mosoly erejét az ügyfeleknél is? Egy barátságos eladónál több pénzt hagynak a vásárlók. Egy amerikai felmérés konkrét számadatban is meghatározta, amit egyébként minden józanul gondolkodó kereskedő korábban is sejtett: egy átlagos vásárló közel két és félszer annyit hagy egy ügyfél orientált cég kasszájában, mint egy modortalan alkalmazottakat foglalkoztató vállalkozáséban.

Egyes amerikai hálózatok hazai gyorséttermeiben a műszakvezetők nap közben is szinte rigmusszerűen mondogatják a dolgozóknak: “Mosolyogj!”A dolgozók pedig teszik a dolgukat, és a hamburger átnyújtásakor valóban látni hagyják fogsorukat. A mosoly a vásárló számára azt jelenti, hogy jól érezzük magunkat a munkánkban, örülünk, hogy kapcsolatba kerültünk vele és kiszolgálhatjuk. Emellett igazi jégtörő, nagyon fontos szerepe van tehát az első megbeszéléséken – különösen egy értékesítő esetében.

A mosolygó embert tanulmányok szerint hozzáértőbbnek is találjuk. Ez jobban belegondolva nem is meglepő, hiszen a vidám ábrázat magabiztosságot jelent. Ha pedig magabiztosak vagyunk a pult mögött, vagy épp a tárgyaláson, azzal erősítjük azt az érzetet, hogy nyilván ahhoz is értünk, amit kínálunk.

Az egyik gyorsszendvicsező munkatársa lapunknak azt is elárulta, hogy főnökük nem csak a színtérben, hanem a takarásban is elvárja az állandó derűt.

– A magyarázat szerint, ha azokkal nem vagyunk barátságosak, akikkel naphosszat együtt dolgozunk, nem hihető, hogy kellően nyájasan bánunk a vásárlókkal, akikkel alkalmanként alig egy-két percre kerülünk kapcsolatba. A siker az attitűdön múlik – mondta a Piac & Profitnak Anita.

És még mielőtt bárki azzal a kifogással jönne, hogy épp semmi oka az örömre, hangsúlyozzuk, hogy lehet műmosollyal is kezdeni, a kívánt élettani hatásokat az is eléri. Előbb-utóbb tehát minden jobb lesz tőle és őszintén is menni fog!

Egyszerű varázsigék a jobb ügyfélélményhez
Úgy tűnik, a három legnehezebben kimondható szó a magyar nyelvben a kérem, köszönöm és sajnálom. Legalábbis sajnos egyre kevesebbszer használják őket. Pedig nem egyszerűen udvariassági formulákról van szó, a varázsszavak sokat érhetnek!

Feliratkozom a(z) Cégvezetés & irányítás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek