Nehezményezik az állami hátszelet a német gyáriparosok

Kína nem a piacgazdaság, a liberalizmus, hanem a gazdaság növekvő állami irányítása felé fejlődik, ez versenytorzító, állapítja meg a Német Gyáriparosok Szövetségének állásfoglalása.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A dokumentum szerint nem lehet tisztességes verseny, ha európai vállalatok Kínában bizonyos ágazatokba nem ruházhatnak be, ha részesedésüket korlátozzák, ha arra kötelezik őket, hogy a kínaiakkal közös vállalkozásokat hozzanak létre és átadják a technológiát. Nem felel meg az egyenlő versenyfeltételeknek az sem, ha kínai cégek előnyös állami hitelekkel támogatva jelennek meg az európai piacokon.

Kép: Die Welt

A szövetség javasolja az ellenőrzést: ha kínai vállalkozó Európában akar befektetni, hmeg kell vizsgálni, nincs-e állami szubvenció mögötte.
A német kormány egyébként ettől az évtől előírta, hogy érzékeny iparágakban (10 százaléktól felfelé) meg kell vizsgálni, hogy a beruházó milyen forrást használ.

A kínaiak helyzetét megkönnyítik a monopóliumok is: a kínai vasutat például egy óriáskonszernbe, a CRRC-be szervezték,

Gazdasági hidegháborúhoz vezethet Kína és az USA vetélkedése
Az Egyesült Államok és Kína közötti vámháború csak egy része a két ország vetélkedésének, többek között azért, ki legyen a vezető a technológiában, véli a Google volt elnöke, aki szerint kettéválik az „amerikai” és a kínai internet.
miközben az Európai Bizottság ellenzi a két vetélytárs, a Siemens és az Alstom fúzióját, mert azok így monopóliumhoz juthatnának a nagy sebességű vonatok és a vasúti jelzőberendezések gyártásában.

A német iparszövetség javasolja azt is, hogy a kínai „új selyemút” példájára támogassák az Unión kívüli kelet-európai és közép-ázsiai országokban az infrastruktúra kiépítését.

A javaslatok vitathatók, állapítja meg végül a svájci konzervatív lap, amely emlékeztet: a felsorolt nehézségek ellenére a Kínával folytatott kereskedelem hozzájárult a hosszú távú német gazdasági fellendüléshez. Kína 2017-ben Németország első számú kereskedelmi partnere volt, a kölcsönös áruforgalom értéke 187 mrd. eurót ért el. A kínai német beruházások 2016-ban 76 mrd. eurót tettek ki, több, mint 5.200 német cég egymillió munkahelyet teremtett Kínában.

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo