Még kérhetjük a felvételt az APEH pozitív listájára

2009. január 22. csütörtök - 17:23 / MTI
  •    

Köztartozásmentes adózói adatbázissal bővíti elektronikus szolgáltatásainak körét az APEH - közölte az adóhatóság.

Az adatbázis először február 10-én lesz elérhető az adóhatóság honlapján, a vállalkozások január 31-ig kérhetik felvételüket – olvasható a közleményben. Az adóhatóság szándéka szerint az adatbázis az úgynevezett “nullás” adóigazolásokért való sorbanállást váltja majd ki. Bevezetésével, illetve a köztartozás-mentesen működő cégek, vállalkozások és vállalkozók nevének megjelenítésével az APEH a jogszerűen működő társaságokat kívánja segíteni.

A közlemény szerint az a vállalkozás kérheti felvételét a köztartozásmentes adózók listájára, amely az összes bevallási kötelezettségnek eleget tett és adófizetési kötelezettségeit is teljesítette, vagy az adóhatóságtól részletfizetést, fizetéshalasztást kapott, tehát nincs aktuális befizetési kötelezettsége.

Ha valaki ebben az adatbázisban szerepel, akkor a közbeszerzési pályázatokkal kapcsolatos kifizetéseknél már nem kell az APEH-től együttes adóigazolást kérnie – olvasható az adóhatóság közleményében.