Friss cikkeink


Őrült sok pénzt hagynak elveszni azok a pénztártagok, akik nem módosítják szja-bevallásukat

Őrült sok pénzt hagynak elveszni azok a pénztártagok, akik nem módosítják szja-bevallásukat 

A pénztárakon keresztül történő takarékoskodáshoz állami támogatás, évente 20 százalék adó-visszatérítés, maximum évi 150 ezer forint is jár, azonban nem automatikusan - figyelmeztet az szja-bevallás május 20-i határidejének apropóján a Prémium Pénztárak.
Az ukrajnai háború megtörte a cseh autóipart

Az ukrajnai háború megtörte a cseh autóipart 

Éves összehasonlításban 20,3 százalékkal kevesebb, 361 349 személygépkocsit gyártottak az első négy hónapban Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség Prágában.
A volt német kancellár kevesebb pénzt fog kapni, mert nem szakít Putyinnal

A volt német kancellár kevesebb pénzt fog kapni, mert nem szakít Putyinnal 

Gerhard Schröder juttatásainak csökkentésére készülnek a német kormánypártok, mert a volt kancellár az Ukrajna elleni háború kezdete óta még mindig nem határolódott el Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, és nem vált meg a Rosznyeft orosz energiaipari cégben betöltött tisztségétől - írta a Bild című német nap.
Csak erkély legyen! Mennyiért adják az ilyen társasházi lakásokat?

Csak erkély legyen! Mennyiért adják az ilyen társasházi lakásokat? 

Jelentősen megnőtt az érdeklődés az erkélyes társasházi lakások iránt a járvány magyarországi megjelenése óta. A pandémia előtt mellékes szempont volt az erkély, ráadásul ekkor még az erkéllyel nem rendelkező lakások voltak a drágábbak.
A magyarok megtakarításaiba is beleszólt a háború

A magyarok megtakarításaiba is beleszólt a háború 

Jelentős összegek megjelenésére számítottak az OTP Bank szakértői az első negyedévben a megtakarítási piacon.
Csúcsáron 57,5 millió forintért vettünk egy kis brillfüggőt

Csúcsáron 57,5 millió forintért vettünk egy kis brillfüggőt 

Történetének legnagyobb briliánsa került kalapács alá a BÁV ART tavaszi aukciójának első napján. A 10 karátos, szív alakú briliánssal ékített nyakék 57,5 millió forintos eladási árával megdöntötte a magyar ékszerrekordot.
Segítséget kapnak az elbocsátott Tungsram-dolgozók

Segítséget kapnak az elbocsátott Tungsram-dolgozók 

Támogatott képzéseket indítanak számukra.
Nyakunkon az adóbevallási határidő

Nyakunkon az adóbevallási határidő 

Már csak két nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-áig. 
Giga meglepetés, a jegybank 10 millióra büntette Mészáros Lőrinc zászlóshajóját

Giga meglepetés, a jegybank 10 millióra büntette Mészáros Lőrinc zászlóshajóját 

Több gondot is találtak. Baj van az irányítással és a nyilvántartásokkal.
Nagy mennyiségű élő csótányt találtak egy pizzériában

Nagy mennyiségű élő csótányt találtak egy pizzériában 

Egy budapesti pizzéria ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által feltárt hibák és hiányosságok, például az általános takarítatlanság, a nagy mennyiségű élő csótány jelenléte a főzőtérben, a szakosított tárolás hiánya, az egység tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták.

Jó hír jött a hazai gyümölcsösökből 

A legtöbb nyári gyümölcsből valamivel jobb termés várható, mint az elmúlt két évben.

Az ESG nem múló divat, és jó hozamot lehet vele elérni 

Egy kisbefektető, aki szívén viseli a bolygó és a társadalom sorsát, hogyan tud hatékonyan ESG portfóliót összeállítani? Miként segíti az új irány, amely jóval több múló divatnál, a vagyonkezelést, befektetést? Interjú Vízkeleti Sándorral, az Év ESG Alapkezelője vezérigazgatójával.

Bérigény: mekkora fizetésre vágynak a magyar munkavállalók? 

2020 óta évről évre 12 százalékot emelkedtek átlagosan a munkavállalói nettó bérigények Magyarországon. Ezzel párhuzamosan a cégek többsége is dolgozik a bérfejlesztéseiken a munkavállalóik megtartása érdekében, lekövetve az inflációt – derült ki egy friss felmérésből.

Új légitársaságot alapít a Wizz Air 

Októberben el is indulhat az új társaság.

Az amerikai gazdaság köszöni, jól van 

Áprilisban az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 0,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban az előző hónaphoz képest - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium.

Kell-e nekünk orosz gáz? Holoda Attila lesz a Klasszis Klub következő vendége 

Kiváltható-e az orosz olaj? Milyen módon lehet csökkenteni az orosz energiahordozóktól való függésünket, reális forgatókönyv-e, hogy teljesen elszakadjunk Moszkvától és a szövetségeseinkkel együtt tartsunk? Egyebek mellett ezekre a kérdések megválaszolására is megkérik kollégáink a Klasszis Klub május 26-i vendégét, Holoda Attilát energetikai szakértőt, aki a második Orbán-kormányban rövidebb ideig az energetikáért felelős helyettes államtitkári posztot is betöltötte.

Nem akármilyen fordulat jöhet a kkv-szektorban 

A kis- és középvállalkozások többsége, ezen belül a középvállalatok közel kétharmada szerint a versenyképességük megőrzéséhez sokkal határozottabb lépéseket kell tenniük a digitalizáció irányába. Ennek fontossága a közeljövőben a vállalkozások harmadánál-negyedénél nőni fog – ez derül ki a Microsoft megbízásából a BellResearch által, a KKV-k körében elvégzett Hungarian ICT Report kutatásból.

Hallott-e már utcán síró férfi, magyar országgyűlési képviselőről? 

A pedagógusok régóta hangoztatják, hogy nagyon alacsonyak a béreik. Érdekes módon a felnőtt társadalom tagjai ez ügyben teljesen közömbösnek mutatkoznak, miközben rájuk bízzák legfontosabb kincseiket, gyermekeiket.

Sufnituninggal vagy profikkal csináljunk online marketinget? 

A Piac és Profit Vállalkozói kisokos elnevezésű podcast sorozatának hallgatói talán már tudják, hogy itt hiteles és fontos gazdasági információkat igyekszünk megosztani az érdeklődőkkel. Ezúttal Steindl Máté közösségi média szakértő, SocialWings tulajdonosa volt a vendégünk. A beszélgetés rövidített változata itt olvasható, ugyanakkor az interjút teljes terjedelemben is meghallgathatják.

Borús képet festenek a hazai vállalatok 

A vállalkozások üzleti bizalma áprilisban csökkent a tavaly októberi szinthez képest.

Változtak online vásárlási szokásaink 

Felértékelődött a rugalmas szolgáltatások iránti igény.

A magyar gazdaság is meg fogja érezni a szankciókat 

Az elemzői várakozásokat is jócskán felülmúlta az első negyedéves magyar GDP-adat. A vártnál nagyobb növekedésnek köszönhetően nem kizárt, hogy kissé felfelé módosulhat az idei évi növekedési prognózis. Ugyanakkor a gazdasági szankciók a második negyedévtől már nem hagyja érintetlenül a magyar gazdaság teljesítményét sem.

Ha van egy jó ötleted, szerzünk rá pénzt 

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is. A Brancs az első hazai közönségre szabott online piactér, ahol az ország legújabb termék- és szolgáltatásfejlesztési projektjeit közösségi finanszírozással valósítják meg. Az ötletgazdák a leendő vásárlóikkal - azaz a közösség erejével - gyűjtik össze a kampányok megvalósításához szükséges tőkét.

Utolsó pillanatra hagyott adóbevallások: itt van néhány hasznos tudnivaló 

Már csak néhány nap áll a magánszemélyek rendelkezésére, hogy az előző évben megszerzett jövedelmükkel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek eleget tegyenek, ugyanis a 2021. évre vonatkozó szja-bevallások benyújtásának határideje 2022. május 20. Eddig az időpontig van lehetőség az összevont adóalap után befizetett jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlására is, amely történhet elektronikusan vagy papír alapon, függetlenül a bevallás benyújtásának módjától.

A tavalyi év sok rekordot hozott a világgazdaságban, az orosz invázió ezt a tendenciát megtorpedózta 

Világszinten rekorderedményeket értek el tavaly a tőzsdei bevezetések (IPO). Magyarországon is jelentős növekedés mutatott a nyilvános piac 2021-ben. A kiszámíthatatlan piaci körülmények miatt azonban az idei év első negyedévében már kevesebb volt az IPO – mutat rá az EY legfrissebb jelentése.

Kukoricából készül a legmodernebb bankkártya, már a magyaroknak is jut 

Az OTP Bank elsők között vezeti be új, növényi alapanyagú bankkártyáját a privát banki ügyfelei számára Magyarországon. Az új kártya gyártása lényegesen környezetbarátabb, mint a hagyományos műanyagból készült kártyáké, tartóssága viszont semmiben nem különbözik ezektől. Az OTP Bank célja a fejlesztéssel, hogy a fenntarthatóság elveit a mindennapok gyakorlatába is átültesse a privát banki szolgáltatások területén is. Az új, innovatív és környezetkímélő technológiával készülő bankkártya egy újabb lépés a zöldebb bankolás érdekében.

A kriptósok nagyot bukhatnak, ha most nem figyelnek 

A tavalyi évtől jelentősen egyszerűsödött a kriptoügyletekből származó nyereségek adózása. Ezzel együtt azonban az szja törvény egy csapdát is tartogat: aki május 20-ig (most péntekig) nem nyilatkozik a kriptoeszközök 2021. évi beszerzéséről, az a következő évektől nagyon komoly adófizetés mellett tudja eladni azokat. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda röviden összefoglalja a tudnivalókat.

Kijött a GDP-adat: pörgött az ipar és a szolgáltató szektor 

Az első negyedévben 8,2 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye.

Rácz Jenő és a Stand a sztár – Pajtától a koktél bárig – Cukrászda helyett pastry és patisserie? 

Lépni sem lehetett tegnap a Várkert Bazárban, de ezúttal nem valamilyen NER rendezvény várta az ide érkezőket, hanem az év gasztronómiai gálája.  A magyar Michelin – ahogy valaki tegnap este aposztrofálta a Dining Guide-ot – a szokottnál is nagyobb izgalmakat hozott, Mintha Oscar díjátadón lennénk: a kelleténél nagyobb „behangoló” várakoztatás, elegáns ruhák, ováció, vastaps, sporteseményekhez illő zajos- kikiáltós felvezetés - jóllehet, a vörös szőnyegen ezúttal séfruhában léptek fel a nagyágyúk. Akik közül volt, aki a valódi Oscar gálára is főzött a világhírű filmszínészeknek…

Lehagytak minket a szlovének 

A szlovén hazai össztermék (GDP) 9,8 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a szlovén statisztikai hivatal.

Beszállnak az amerikaiak a gabonabizniszbe 

Az Egyesült Államok elkülönít 2,5 milliárd dollárt az ukrajnai háború miatt veszélyeztetett globális gabonaellátás biztosítására - jelentette be Tom Vilsack amerikai mezőgazdasági miniszter Varsóban.

Gyors eséssel reagált a forint árfolyama Orbán Viktor újraválasztott miniszterelnök beszédére 

A befektetőknek valószínűleg az nem tetszett, hogy a kormányfő jelezte, a piac működésébe továbbra is beavatkozik majd, méghozzá kemény árszabályozó eszközökkel.

A gazdasághoz köthető miniszterek számát tekintve világrekordot dönt Orbán Viktor ötödik kormánya 

Nagyot változik az ötödik Orbán kormány a negyedikhez képest. Nemcsak a tárcák száma nő, hanem az új résztvevők fajsúlyosabb egyéniségek a távozóknál. Úgymond „régi motorosok” kapnak az eddigieknél nagyobb lehetőséget.

Újabb figyelmeztetés érkezett: rázós időszak közeleg 

Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs pénzügyi óriásvállalat korábbi elnök-vezérigazgatója arra figyelmeztette az amerikaiakat, hogy készüljenek fel egy lehetséges gazdasági recesszióra.

Így lehet támogatását kérni home office-ban 

A home office elterjedése sok egyéb mellett kihat a munkáltató által, a munkába járással kapcsolatban megtéríthető költségekre is.

Lelép a McDonald's is Oroszországból 

A McDonald's ukrajnai éttermei egyelőre zárva tartanak, de a dolgozókat továbbra is fizetik.

Nagy riadalom volt a befektetési alapoknál, most megállt a vagyoncsökkenés 

Áprilisban 0,3 százalékkal, azaz 23 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti a fejlett piacon nagyobb, a fejlődő piacokon ettől kisebb csökkenés történt. A magyar börze szintén negatív tartományban zárta a hónapot, de jobban szerepelt az átlagnál. A devizapiacon a forint az euróhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig jelentősen gyengült.

Újraválasztották Orbán Viktort 

Immár ötödjére.

Infláció föl, gazdasági növekedés le 

Az Európai Bizottság (EB) tavaszi gazdasági előrejelzése szerint az Oroszország indította, Ukrajna elleni háború próbára teszi az Európai Unió gazdasági ellenállóképességét, így a korábbi várakozásokhoz képest az uniós gazdaság növekedési kilátásai várhatóan lefelé, az inflációs mutatók felfelé módosulnak.

Újra gyártanak Moszkvicsot az oroszok 

A Renault Rosszija részvényei Moszkva város, a Renaultnak az Avtovazban lévő részesedését pedig az orosz ipari és kereskedelmi minisztériumnak alárendelt Központi Járműipari Kutatóintézet (NAMI) kapja meg, az orosz fővárosban ismét megkezdődik a Moszkvics gyártása.

Szigorítás jöhet a dohányboltokban 

A gyógynövényes hevítőrudak, a nikotintartalomtól függetlenül, kizárólag dohányboltban forgalmazható termékké válnak a tervek szerint.

Bővült a lista: ezek az Auchan áruházak is árulnak használt ruhát 

Éppen két hónapja vágott bele az Auchan Magyarország a jóminőségű, átválogatott, fertőtlenített használt ruhák forgalmazásába, ami olyan népszerű lett, hogy az eddigi hét áruház mellé ma újabb hat csatlakozik.

Munkavállalói részvényprogramot indít az egyik nagybank 

Munkavállalóból társtulajdonos lesz minden rá jogosult dolgozó.

Gyülekeznek a viharfelhők a magyarok pénztárcája felett 

Tovább javult a magyar háztartások fizetőképessége az év első hónapjaiban, a kilátások azonban a makrogazdasági környezet miatt negatívak. A koronavírus hatása még kissé érződik, viszont a háború hatásai még nem gyűrűztek be egészen Magyarországra, emiatt idén várhatóan már nem áll vissza a járvány előtti jólét.

Jött egy javaslat az építőipari költségek kordában tartására 

Előzetes megállapodást javasol az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a megrendelőnek és az építési vállalkozónak a költségek változása miatt.

Digitalizálná a Magyar Honvédséget a 4iG 

A Rheinmetall AG (51 százalék), a 4iG Nyrt. (39 százalék) és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) (10 százalék) képviselői közös vállalat alapításáról írtak alá előzetes megállapodást – jelentette be a 4iG a Budapesti Értéktőzsdén.

Kettészakadt a világpiac, dübörög az elektronikai ipar, az orosz piac elvesztése meg sem kottyan 

Márciusban tovább nőtt a német elektronikai és digitális ágazat exportja az orosz-ukrán háború hatásai ellenére is a ZVEI, az ágazat szakmai képviseleti szervezetének jelentése alapján. Az első negyedévben azonban húsz éve első alkalommal lett deficites az ágazat külkereskedelmi mérlege.

Mit ne felejtsünk el májusban 

Számos kötelezettségük van a cégeknek május 31-ig.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Megijedtek a vihartól a magyarok

Megijedtek a vihartól a magyarok  

Az elmúlt napok komoly viharai miatt több mint kétszeresére nőtt a lakásbiztosítások iránti kereslet.

Klímablog

Új rekordot értek el a vállalatvezetők

Új rekordot értek el a vállalatvezetők  

A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása látványosan javult.

Gazdaság

Duzzad a fővárosi újlakás-kínálat

Duzzad a fővárosi újlakás-kínálat 

Bár a forgalom valamelyest visszaesett a tavalyi rekordmagas szintről, a lakásépítőket viszi előre a lendület és a fővárosi újlakás-kínálat egyre duzzad.

Infokom

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?  

Mára a hétköznapi emberek is egyre gyakrabban fordulnak különböző nyelvi modellekhez.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo