A lengyelek homlokegyenest másképp látják a szuverenitás ügyét, mint Orbán Viktor

Lengyelország erős láncszeme marad a NATO-nak, és visszanyeri vezető szerepét az Európai Unióban (EU) - jelentette ki Donald Tusk megválasztott lengyel kormányfő, a lengyel parlament alsóházában (szejm) elmondott programbeszédében.

A 66 éves Donald Tuskot, a második legnagyobb parlamenti frakciót, a Polgári Koalíciót (KO) vezető Polgári Platform (PO) elnökét a szejm hétfő este választotta meg kormányfőnek.

A lengyelek nyugat felé, a magyarok kelet felé (Fotó: Facebook)
A lengyelek nyugat felé, a magyarok kelet felé (Fotó: Facebook)

Több mint kétórás beszédében Tusk az ukrajnai háború kapcsán fontosnak nevezte Lengyelország szövetségesi kapcsolatainak állandóságát. Lengyelország "kulcsfontosságú, erős, szuverén láncszeme" marad a NATO-nak, lojális és magabiztos szövetségese lesz az Egyesült Államoknak, és az EU-ban "visszanyeri vezető szerepét" - jelentette ki.

Annál erősebbek és szuverénebbek vagyunk, minél erősebb nemcsak Lengyelország, hanem az egész európai közösség - fogalmazott.

Bejelentette: hamarosan Brüsszelbe indul, hogy "meggyőzze ott a szövetségeseket" az Ukrajna védelme érdekében tanúsítandó "egyértelmű hozzáállásról". Egyúttal hangsúlyozta: "barátságos, jóakaratú magabiztosságra van szükség" Ukrajna irányában, amikor védeni kell a lengyel vállalkozók, fuvarozók, gazdák érdekeit.

A migrációs válságról elmondta: ezt egy állam önmagában nem tudja megoldani, Lengyelországnak osztoznia kell az európai határok védelméért vállalt felelősségben.

A lengyel külpolitikáról szólva megígérte: elhozza Brüsszelből "a lengyel vállalkozók, a lengyel önkormányzatok által áhított eurómilliárdokat".

Bejelentette: a PO választási programjával összhangban, az év elejétől 30 százalékkal növelik a pedagógusok, 20 százalékkal a közalkalmazottak fizetését.

Tusk a kormányprogram ismertetésével együtt benyújtotta a 26 tagú kabinetje megválasztását célzó indítványt is. A KO, a Lengyel Parasztpárt (PSL), a Lengyelország 2050 (PL2050) és az Új Baloldal tömörülések alkotta többségi parlamenti tömb jelöltjeiből álló kabinetnek két miniszterelnök-helyettese lesz: Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, a PSL elnöke, valamint Krzysztof Gawkowski, az Új Baloldal társelnöke. Kosiniak-Kamysz egyben a nemzetvédelmi, Gawkowski a digitalizációügyi tárca élére áll.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo