Nagy ugrásra készülnek a cégek jövőre

Bár továbbra is sok a bizonytalanság a gazdaság jövő évi pályáját illetően, 2024 első negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 21 százalékuk jelez előre. Az álláskeresők ebben az időszakban főként az IT, a pénzügyi és ingatlanpiaci területen működő cégeknél számíthatnak élénk munkaerőkeresletre – derül ki a Manpower Magyarország Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A ManpowerGroup a világ 41 országában, több mint 40 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 525 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg 2024 első negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

Forrás: Manpower
Forrás: Manpower

A munkáltatói válaszokból származtatott, szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) 10 százalékos átlagos értéket ért el, ami ugyan 2 százalékponttal elmarad az előző negyedéves értéktől, az egy évvel korábbi, -10 százalékos szintnél ugyanakkor 20 százalékponttal magasabb. Ezzel a 41 vizsgált ország közül Magyarországon javultak legnagyobb mértékben a cégek létszámváltoztatási várakozásai év/év alapon.

A 12 százalékos létszámbővítési mutató egy olyan országos átlag, amelytől az egyes régiókat vizsgálva jelentősek az eltérések. A legszélesebb körben a Dél-Alföldön (NFM: +21 százalék) és az Észak Alföldön (+17 százalék) várnak létszámbővülést, de Közép-Magyarországon (+13 százalék), Budapesten (+13 százalék) és Észak-Magyarországon (+11 százalék) is az országos átlag felettiek a munkáltatók várakozásai. Ugyanakkor a Dunántúl régióiban borúsabbak a kilátások: a Dél-Dunántúlon (-8 százalék) többen számítanak elbocsátásra, mint munkaerőfelvételre, a nyugati országrész többi területén pedig sem számottevő növekedés, sem csökkenés nem várható.

Forrás: Manpower
Forrás: Manpower

Az egyes szektorokat vizsgálva szintén számottevő eltérések tapasztalhatók. A legnagyobb felfutást az IT (NFM: +39 százalék), illetve a pénzügy és ingatlan (+29 százalék) ágazatokban várják, de átlag felett bővíthetnek létszámot a kommunikációs szolgáltatások (+17 százalék), a logisztika és autóipar (+17 százalék), valamint az alapanyag- és feldolgozóipar (+13 százalék) területén is. A legkisebb mértékű bővülésben az egészségügy és élettudományok (+3 százalék), a fogyasztói javak és szolgáltatások (+2 százalék), illetve az energia és közmű (0 százalék), területén működő vállalatok, szervezetek bíznak.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo