nemdohányzók védelme

dohányipar, e-cigaretta, nemdohányzók védelme, nemzeti dohánybolt

Az e-cigit is megkapják a dohányboltok

PP/MTI

A kormány szigorítaná az elektronikus cigaretta (e-cigaretta) használatát és forgalmazását, egy a parlament előtt lévő törvényjavaslat értelmében a jövőben interneten sem lehet majd ilyet vásárolni – mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Tovább olvasom »
jogszabálymódosítás, kiskereskedelem, nemdohányzók védelme

Új szabályok jönnek az e-cigikre

PP/MTI

Az elektronikus cigarettát csak ott lehet használni, ahol dohányozni is lehet, automatából az ilyen eszköz, illetve az utántöltő patronja sem árusítható, a forgalomba hozatalát pedig fél évvel korábban be kell jelenteni – egyebek mellett ezeket tartalmazza az az egészségügyi jogszabályokat módosító törvénytervezet, amely hétfőn jelent meg a kormány honlapján.

Tovább olvasom »
kiskereskedelem, nemdohányzók védelme, trafiktörvény

Trafik: nyertesek és vesztesek

kfarkas

Nagyobbat szakíthatnak a cigarettaárusításon a trafikkoncessziók nyertesei, Lázár János ugyanis hétfőn már 12 százalékos árrés bevezetését lengette meg a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény módosításával kapcsolatban. Ugyanakkor egyre erősebb azoknak a „trafikkárosultaknak” a hangja, akik az üzletüket, megélhetésüket veszítik el a nyár közepén, és a pályázat újbóli kiírását követelik. A nyertesek és vesztesek vitája mellett azonban a legrosszabbul a fogyasztók járnak, akik az eddigi 44 ezer kereskedelmi egység helyett alig ötezer trafikban vásárolhatnak majd dohányt, a magasabb árrés miatt jóval drágábban.

Tovább olvasom »
dohányzás, kiskereskedelem, koncesszió, koncessziós pályázat, nemdohányzók védelme, trafiktörvény

Itt a pályázat a nemzeti dohányboltokra

piacesprofit.hu

Közzétette a nemzeti fejlesztési miniszter a koncessziós pályázati felhívást a dohánytermékek kiskereskedelmére. A részletes feltételek, a pályázat elbírálásának szempontjai és további információk a 2012. december 15-én megjelenő koncessziós pályázati kiírásban lesznek hozzáférhetők.

Tovább olvasom »
dohánytermelés, jogszabály módosítás, jövedéki adó, kiskereskedelem, nemdohányzók védelme, trafiktörvény

Dohányfront: kezd puhulni a kormány

kfarkas

A jelek szerint kezd felpuhulni a régió egyik legszigorúbb dohány kiskereskedelmi törvénye, lehet, hogy újságot is árusíthatnak majd a nemzeti trafikokban. Közben a dohánytermelők szerint veszélybe kerülhet a megélhetésük az alacsony felvásárlási árak miatt, miközben a jövedéki adó emelése miatt a fogyasztókhoz egyre drágábban jut el a cigaretta.

Tovább olvasom »
dohánytermelés, dohányzás, jogszabály módosítás, kiskereskedelem, nemdohányzók védelme, trafiktörvény

Cigarettabevételek: a Nemzet Dohánya

piac-profit.hu

Állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A parlamentben kedden elfogadott trafiktörvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol. A repülőterek vámmentes boltjaira és a kistelepülésekre azonban külön szabályozás vonatkozik. A kormány szándéka a dohányfogyasztás visszaszorítása, szakértői vélemények szerint azonban a szigorú kiskereskedelmi szabályozás és a jövedéki adó emelése együttesen a feketepiaci forgalom növekedését okozza.

Tovább olvasom »