Itt a pályázat a nemzeti dohányboltokra

Közzétette a nemzeti fejlesztési miniszter a koncessziós pályázati felhívást a dohánytermékek kiskereskedelmére. A részletes feltételek, a pályázat elbírálásának szempontjai és további információk a 2012. december 15-én megjelenő koncessziós pályázati kiírásban lesznek hozzáférhetők.

Kép:sxc

A kormány honlapján megjelent pályázati felhívás szerint a koncessziós díj a kétezer lakos alatti településeken évi nettó 100 ezer, a kétezer és tízezer fő közötti lakosúaknál 160 ezer, a tízezer fő felettieken 200 ezer, Budapesten, a megyei jogú városokban és a megyeszékhelyeken pedig 240 ezer forint. Az olyan településen, ahol az állandó lakosok száma a kétezer főt nem haladja meg, legfeljebb egy dohányboltra szerezhető koncesszió, ahol a kétezer főt meghaladja, ott legalább egyre, és minden kétezer lakos után további egyre - adta hírül az MTI.

Egy pályázó több érvényes pályázatot is benyújthat, de egy személlyel egy időpontban legfeljebb öt megkötött koncessziós szerződés lehet hatályban. Ha több dohánybolt van a településen, akkor egy személynél a helyi dohányboltok legfeljebb kétharmada lehet. A pályázat beadásának díja 25 ezer forint, 100 ezer forintot pedig letétbe kell helyezni a pályázat végéig.

A pályázati felhívás szerint a részletes feltételek, a pályázat elbírálásának szempontjai és további információk a 2012. december 15-én megjelenő koncessziós pályázati kiírásban lesznek hozzáférhetők. Az eredményhirdetés a benyújtási határidőt követő 30 napon belül megtörténik, a határidő egyszer 30 nappal meghosszabbítható. Újabb 30 nap után kötik meg a szerződéseket. A koncesszió időtartama a szerződés hatályba lépésétől számított húsz év.

A szeptemberben elfogadott törvény szerint állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A trafiktörvény körülbelül hétezer dohánybolttal számol, a jelenlegi több mint 40 ezer dohányértékesítő hely helyett. A törvény régiós összehasonlításban a legszigorúbb. Hogy miért, arról itt olvashat bővebben.

Válaszút előtt a trafikosok

Alapvetően a kiskereskedők érdekeit szolgálja a trafiktörvény a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) szerint, azt azonban negatívumként értékelik, hogy a jogszabály kizárólag dohány- és dohányzással összefüggő termékekre szűkítette le a dohányboltokban árusítható termékek körét. Az egyesület  szerint akik eddig is a dohánykereskedelemből szerezték bevételük 80 százalékát, azoknak nem hozhat jelentős változást az új szabályozás. Azoknak viszont, akiknél csak 50 százalék körüli ez az arány, dönteniük kell, hogy folytatják-e az új feltételrendszer mellett. Amennyiben belevágnak, új üzletpolitikát kell kidolgozniuk – hívta fel a figyelmet a szervezet. Az MDKE akkor értékelné sikeresnek a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény végrehajtását, ha az a dohánykereskedelemmel foglalkozó családoknak biztos megélhetést nyújtó, szakszerű dohány kiskereskedelmet eredményezne – közölte az egyesület. Az egyesület szerint a nyílt koncessziós pályázati rendszer mindenkinek azonos lehetőségeket kínál, de a feltételeket nem lesz könnyű teljesíteni, a határidő pedig várhatóan igen szoros lesz. Ezért az MDKE vállalja, hogy felkészíti a pályázni kívánó kereskedőket a pályázatok elkészítésére. Egy felmérés szerint a feketepiacot is erősíti majd az új szabályozás.

Véleményvezér

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra 

A világjárvány idején az emberek visszafogták autóvásárlásaikat Európában. Az elmaradást mindenütt pótolják, kivétel nálunk.
Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen 

A független képviselő különös módon, de úgy tűnik egyedül több borsot tör Orbán Viktor orra alá, mint az egész ellenzék együttvéve.
Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát

Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát 

Úgy tűnik az idén egyedül a repcetermelők számíthatnak nyereségre.
A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek

A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek 

A megszorítások, extraadók ellenére továbbra is sok helyen lyukas a költségvetés. A tervezett áfa bevételek és a valóság között szakadék tátong.
Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben

Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben 

Már nominálisan is kevesebbet tud költeni egy magyar polgár a boltokban, mint egy román. Ráadásul a magyar a pénzéért még kevesebbet is kap a hipermagas itthoni áfa miatt.
A bíróság szerint ellopta ugyan a közmunkások bérének a felét, de azért maradhat polgármester

A bíróság szerint ellopta ugyan a közmunkások bérének a felét, de azért maradhat polgármester 

Bízzuk nyugodtan kecskére a káposztát, ez a magyar jogállamiság legújabb mérföldköve.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo