Reformszövetség cikkek


Kőkemény kiadáscsökkentés áll még előttünk

Kőkemény kiadáscsökkentés áll még előttünk 

A Reformszövetség februári javaslatainak egy részét már meghaladta az idő, az azonban továbbra is érvényes, hogy az állami kiadásokat nagymértékben kell lefaragni, 2011 végéig mintegy 1.300 milliárd forinttal kell csökkenteni az állami költekezést - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, a Reformszövetség munkájában résztvevő közgazdász a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén (GSZT).
Vége a Reformszövegségnek

Vége a Reformszövegségnek 

A Reformszövetség a tagok döntése alapján április 2-án megszünteti tevékenységét, mivel a szakértők összefogásával létrejött szervezet az elmúlt hónapokban teljesítette küldetését: elkészítette, majd a döntéshozók és a közvélemény elé tárta azt a javaslatcsomagot, amelyet alkalmasnak ítélt az ország gazdasági helyzetének rendezését szolgáló válságkezelés feltételeinek megteremtésére, a középtávú kibontakozási program megalapozására.
Felszállt a füst: Bajnai próbálhat rendet tenni

Felszállt a füst: Bajnai próbálhat rendet tenni 

Bajnai Gordon az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje, akit végül a határidő lejárta előtt az SZDSZ is támogatásáról biztosított. Bajnai válságkezelő kormányt akar alakítani, ami több százmilliárdos megszorítást jelenthet a költségvetésben.
Bokros: Gyurcsány 7:2

Bokros: Gyurcsány 7:2 

Az elemzők Bokros és az Oriens gazdaságpolitikai javalatait tartják a legtöbbre. A piacok nem ítélték meg negatívan a kormányfő szombati bejelentését, miszerint új kormányfőt keres az MSZP. Az jegybank pedig nem változtatott a kamaton.
A Reformszövetség nem politizál!

A Reformszövetség nem politizál! 

A Reformszövetség 2009. február 21-én tárta az ország közvéleménye elé a nemzeti kibontakozás programját, mely tartalmazta a középtávú gazdaságpolitikára, a reálszféra versenyképessége javítására, és az adó-és járulékrendszer átalakítására vonatkozó javaslatait. - áll a Reformszövetség közleményében.
Gyurcsány önmaga igazolását látja a Reformszövetség javaslataiban

Gyurcsány önmaga igazolását látja a Reformszövetség javaslataiban 

Imponáló a Reformszövetség gazdaságpolitikai csomagja, de javaslataik társadalmi hatása időnként dermesztő - mondta a miniszterelnök, miután szombaton konzultált a Reformszövetség tagjaival, a szervezet által készített 2013-ig szóló gazdaságélénkítő programról. A kormányfő hangsúlyozta: a javaslatot a következő hetekben pontról pontra elemzik. Gyurcsány Ferenc szerint a Reformszövetség legfőbb üzenet, hogy az államháztartás átalakításával kell felszabadítani az erőket a gazdasági növekedés érdekében.
Mi kell Magyarország talpon maradásához?

Mi kell Magyarország talpon maradásához? 

A Reformszövetség kidolgozta a 2009-2013 közötti időszak gazdaságpolitikai programjaiba beépíthető reformjavaslatát, amely jelentősen eltér a válság kezelésére eddig ismertté vált elképzelésektől. A szombaton nyilvánosságra hozott anyag szerint a jelenlegi adórendszerünk jelentős részben felelős a hazai foglalkoztatási viszonyok számos problémájáért. A szerzők úgy vélik, hogy rövidtávon a rendszer logikájával ellentétes és a költségvetést súlyosan terhelő kifizetéseket kell rendezni: például a 13. havi nyugdíjakat, illetve a foglalkoztatásra ellenösztönző hatásokat kifejtő opciókat csökkenteni. Mindebből 2013-ig összesen szerintük mintegy 335 milliárd forintnyi kiadás megtakarítására van lehetőség.
Mi alapján készül a kiút Magyarország számára?

Mi alapján készül a kiút Magyarország számára? 

A Reformszövetség 2009-2013-as időszakra vonatkozó javaslatai között minden bizonnyal lesz olyan, amely élőmunka-igényes ágazatokban tevékenykedő, főleg betanított munkásokat alkalmazó külföldi vállalatok betelepülését segítené elő - mondta el az MTI-nek Futó Péter, a Reformszövetség tagja, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke.
Orbán újjáépítené a magyar kapitalizmust

Orbán újjáépítené a magyar kapitalizmust 

Jövő január végére, február elejére összehangolt reformjavaslatokat készít a Reformszövetség. Orbán a gyűlés után Európa legrosszabb kormányának nevezte a magyart, majd hozzátette, hogy megfelelő parlamenti döntésekkel fékezhető lenne a munkanélküliség növekedése. Gyurcsány a reformok második hullámát indítaná és tíz éven belül utolérné az uniós fizetéseket.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Pénzszerzés

Fizetésemeléseket terveznek a vállalkozások

Fizetésemeléseket terveznek a vállalkozások 

A magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban.

Adózás

Mérsékelni kellene a legkisebb cégek és az egyéni vállalkozók adóterheit

Mérsékelni kellene a legkisebb cégek és az egyéni vállalkozók adóterheit 

Az áfa alanyi adómentesség értékhatárának további többlépcsős emelését javasolja a Kamara.

Cégblog

Kiben bízz, ha mindenki mást mond?

Kiben bízz, ha mindenki mást mond? 

Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat.

Gazdaság

Nagyot lépett előre az EU és az USA, maximálták az unióra vonatkozó amerikai vámot

Nagyot lépett előre az EU és az USA, maximálták az unióra vonatkozó amerikai vámot 

Közös nyilatkozatot adott ki az EU és az Egyesült Államok a kereskedelmi kapcsolatok megerősítéséről.

Társadalom

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo