Célkitűzésének megfelelően a 2009 és 2013 közötti öt évre gazdaságpolitikai programot dolgozott ki, amelynek középpontjában a magyar gazdaság teljesítőképességének növelése, a versenyképesség javítása, és a recesszióból való kilábalást segítő növekedés támogatása áll. A programban foglalt javaslatok az állam gazdasági szerepének átalakítására, az államadósság fokozatos csökkentésére, az adó- és járulékrendszer reformjára, ennek keretében az állami jövedelem-elvonás és újraelosztás erőteljes csökkentésére, az elérhető megtakarítások feltárására és a reálgazdaság, valamint a termelő vállalatok megsegítésére, fejlesztésének szempontjaira, tartalmára irányulnak. A program összefoglalásaként a Reformszövetség célnak és keretnek tekinti Magyarország minél gyorsabb csatlakozását az euróövezethez. Az ehhez szükséges feltételek megteremtését egy 2012. január 1-ig terjedő program keretében képzeli el.

Amennyiben a megfogalmazott javaslatok megvalósulnak, 2013-ig érezhetően csökkennek a vállalkozások és a lakosság terhei, ezzel párhuzamosan mérséklődnek az állami kiadások is. Az adó- és járulékrendszert illető javaslatok megvalósulása esetén például 8 százalékkal csökkenne az elvont jövedelmek aránya a bruttó hazai terméken belül, évente másfél-két százalékkal nőne a növekedés üteme, és csökkennének az ország pénzügyi kockázatai is.

A Reformszövetség javaslatai:

Mit tehetnénk a reálgazdasággal?

A hosszú távú, fenntartható gazdasági növekedés beindítása szempontjából alapvető fontosságú, hogy a reálgazdaságban is lényeges változások menjenek végbe. A magyar gazdaság tartósan teljesítményhiányos, versenyképessége csökkenő, s az egyensúlyi és növekedési problémák is csak az ország nemzetközi piacokon érvényesülő jövedelemteremtő képességének lényeges javításával oldhatók meg. Az ehhez vezető út a foglalkoztatottság és a termelékenység növelése. Ehhez a Reformszövetség négy kulcsterület fejlesztési kérdéseit tekinti leginkább stratégiai jelentőségűnek, ezek a foglalkoztatás, az innováció, a kis-és közepes vállalatok valamint a logisztika/közlekedés. Ezek fejlesztése természetesen összefügg egymással.

A foglalkoztatás területén az adó- és járulékrendszer kedvező irányú fejlesztésének szükségessége mellett kiemelik a megfelelő népességi csoportokra való fókuszálás jelentőségét. Javaslataik szerint a fiatalok (15-29 évesek), a 25-40 év közötti nők, az alapfokon iskolázottak és a leginkább lemaradt 10-15 térség érdemel különös figyelmet - ezekre differenciált kezelési eljárások alkalmazását javasolják.

Az innováció a tartós versenyképesség záloga. Közismerten nagy lemaradásunk enyhítésére javasolják a felsőoktatási és kutatási intézményrendszer nemzetközileg értelmezhető teljesítményekre orientált átalakítását, a kutatási-fejlesztési tevékenységek hálózatosítását, a kutatási és üzleti szféra kapcsolatainak elmélyítését, a multinacionális vállalatok kutatóhely létesítésének ösztönzését és az állami intézményrendszer hosszú távra szóló kialakítását.

A kis- és közepes vállalatokra vonatkozó fejlesztési tevékenység két alappillére a vállalkozások terheinek és a bürokráciának a csökkentése. Ez az a terület, ahol különösen fontos a finanszírozás bizalom növelésére alapozott lehetőségeinek szélesítése. A konkrét javaslatok kitérnek például a kkv ügyének kormányzati képviseletére, egy kkv stratégia megformálására, az illegális tevékenységek és a feketegazdaság visszaszorítására, a kkv integrálására a gazdaság hálójába (például a beszállítói hálózatok vagy a klaszterek fejlesztésével).

Markánsabb és átfogó logisztikai rendszerbe illeszkedővé kellene tenni a közlekedési infrastruktúra fejlesztését. Ez igényel néhány fontos kiemelést (az M0-ás körgyűrű bezárása, az észak-dél irányú fejlesztések, a szállítási módok összekapcsolása, a kistérségi személyszállítási problémák megoldása). Lényeges a fejlesztések nemzetközi összefüggésekbe helyezése megfelelő külpolitikai támogatással, valamint a logisztikai szolgáltatások, szolgáltató központok fejlesztését elősegítő szabályozási keretek kialakítása. Mindez csak erőteljes tárcaközi koordinációval történhet.

#page#

És a gazdaságpolitikával?

1. A Reformszövetség megbízásából készült Kopint-Tárki tanulmány a gazdasági növekedés dinamizálásának lehetőségét az államháztartási kiadások csökkentése mellett vizsgálja. Ma a magyar gazdaság - a visegrádi régió más országaival történő összevetésben is feltűnő - külső pénzügyi sebezhetősége és növekedési problémái mögött a gazdaság egyik legnagyobb strukturális gyengesége húzódik meg: az állam elvonja a jövedelem megtermelésére képes gazdasági szereplőktől jövedelmük átlagosan majdnem felét, és ennek nagy részét lényegesen alacsonyabb hatékonysággal használja fel, mint ahogyan az eredeti jövedelemtulajdonosok tennék. Mindez alacsony beruházási hajlandóságot, gyenge tőkevonzó képességet magas adóelkerülési hajlamot és a rejtett gazdaság kiterjedtségét eredményezi, ami - változatlan gazdaságpolitikai koncepció mellett - a legális gazdaságban maradók egyre szűkebb rétegének mind nagyobb adóztatásához vezet. Ennek alapján a tanulmány a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéből való fontos kitörési pontot az államháztartás kiadásainak csökkentésében - és ezzel az adóterhek mérséklésének lehetőségében - látja.

2. A tanulmány az állami kiadások csökkentésének lehetőségét és ennek a középtávú makrogazdasági pályára gyakorolt hatását vázolja fel a 2013-ig terjedő időszakra. Ez a koncepció a monetáris politikát csak passzívan érinti, amennyiben a fiskális politikai lépések következtében szélesedő mozgásterét veszi figyelembe. Az állami kiadások csökkentésére olyan lépéseket javaslunk, amelyeknél a fiskális szempontok mellett az igazságosabb elosztási szempontok is érvényesülnek. A tanulmány fő megállapításait egy tézisjegyzék összegzi, az fő lépések háttérmagyarázata, elemzése ugyanakkor a tanulmány mellékleteinek kötetében található.

3. A nemzetközi összehasonlítás egyértelműen rámutat, hogy Magyarországon ma elsősorban 4 állami funkció emészt fel lényegesen nagyobb összeget a GDP-arányában, mint a hozzánk hasonló fejlettségű országokban: 1) az állam működésére, 2) a kamatfizetésre, 3) a gazda­sági célokra, valamint 4) a szociális védelemre (beleértve a nyugdíjköltéseket is) fordított kiadások. A kamatterhek adott pillanatban adottságnak tekinthetők, sikeres kiadáscsökkentés esetén ugyanakkor gyorsan mérséklődhet a jelenlegi kiugróan magas kamatfelár, és ennek köszönhetően középtávon maguk a kamatterhek is érdemben csökkenhetnek. Elemzésünk szerint az állam kiadásainak döntően az állami működési, gazdasági és szociális területeken 2009-2011-ben történő jelentős, 2012-13-ban pedig viszonylag kisebb csökkentésével, és ezzel egyidejűleg az egyéb kiadások reálértékben való befagyasztásával a mai, GDP-arányában 50%-os kiadási szint 2013-ra 42%-ra csökkenthető.

Képgaléria megtekintése

4. 2009-ben, az elfogadott költségvetési változathoz képest 355 milliárd forint megtakarí­tásból 200-210 milliárd forint a kisebb gazdasági növekedés miatti kiadáscsökkentést szolgálja, hogy a hiányt a GDP 3%-a alatt lehessen tartani. A további kiadáscsökkentések zöme 2010-re (2009-es árszinten 470 milliárd forint), illetve 2011-re (2009-es árszinten 270 milliárd forint) esik. Ezen belül 2009. évi árszinten mérve, az államháztartás működési kiadásainál (ideértve az önkormányzatokat) 2013-ig összesen 550 milliárd forintos, a nyugdíj­rendszerben mintegy 335 milliárd forintos, a gazdasági funkcióknál pedig mintegy 160 milliárd forintos megtakarítás érhető el. További 100 milliárd forintos megtakarítási lehetősé­get látunk a szociális támogatásoknál (beleértve a gázár-támogatást), 80 milliárdot a család- és gyerektámogatásoknál, 50 milliárdot a Munkaerőpiaci Alapnál, 20-20 milliárdot pedig a felsőoktatásnál és - kizárólag a műsorszóráshoz kapcsolódóan - a kulturális kiadásoknál. A kiadási megtakarításokat döntően az adóteher könnyítésére, kisebb részben pedig további hiánycsökkentésre lehet fordítani.

5. Az állam működési kiadásainál 2009-ben elemzésünk szerint 200 milliárd forintos, 2010-2013 között további 350 milliárd forintos megtakarítás érhető el. Ebből idén 60 milliárd forintot a kormány már megvalósított a költségek zárolásával. További megtakarítási lehetőségek adódnak a dologi kiadások csökkentéséből, a kompetenciák tisztázásából, a felesleges háttérintézmények megszüntetéséből, a kiszerződések erőteljes csökkentéséből adódnak. Nem alkalmas eszköz ugyanakkor a központilag meghatározott létszámcsökkentés, célszerűbb a teljes költségek korlátozása, egyidejűleg a tárcavezetőnek a felelős gazdálkodással szembeni szigorú elvárások érvényesítésével. Az önkormányzati rendszer racionálissá tételéből és az önkormányzati képviselők javadalmazásának korlátozásából is adódik mintegy 30 milliárd forintos megtakarítás.

6. A gazdasági funkcióknál évről-évre nagyobb összeget emészt fel az átláthatatlan gazdálkodású MÁV-csoport állami támogatása. Pusztán a munkaerő hatékonyságának javításával, a korrupciós veszteségek és a szuboptimális finanszírozási szerkezet okozta többletkiadások csökkentésével összességében mintegy 85 milliárd forintos megtakarításra van lehetőség éves szinten. További kisebb kiadás-megtakarítási lehetőség van bizonyos szektorális és regionális fejlesztési támogatásoknál, ha az egyedi kormányzati döntésekkel megítélt támogatások helyett az általánosan alacsonyabb adószint segíti a tőkevonzást.

Képgaléria megtekintése

7. Magyarországon a nyugdíjráfordítások aránya a GDP-ben folyamatosan növekvő, ami akkor sem tarható fenn, ha a kiadások célja önmagában érthető. Rövidtávon a legfontosabb, a rendszer logikájával ellentétes és a költségvetést súlyosan terhelő kifizetéseket célszerű rendezni: a 13. havi nyugdíjakat, illetve a foglalkoztatásra ellenösztönző hatásokat kifejtő opciókat - a korengedményes nyugdíj és foglalkoztatás egyidejűsége - csökkenteni. Mindebből 2013-ig összesen mintegy 335 milliárd forintnyi kiadás megtakarítására van lehetőség, a szabályozási korlátok miatt elsősorban 2009-2010-ben, illetve 2013-ban. A család- és gyermektámogatások az ország jelenlegi teherbíró képessége alapján túlságosan nagyra nőttek, 2-3 év alatt 0,25 százalékpontos visszavágásuk a GDP arányában 70-80 milliárd forintos megtakarítást jelentene. Munkaerőpiaci szempontból hasznos lenne a gyes idejének rövidítése, a jogosultság szűkítése vagy eltörlése, de ez csak akkor nem okoz súlyos szociális feszültségeket, ha ugyanakkor bővítjük a gyermekgondozó intézmény-hálózatot, segítjük a kismamák munkaerőpiacra történő visszalépését, illetve a részmunkaidős- és távmunka kínálatának bővülését. A gyes visszametszésénél elért megtakarítások egy részét ezekre a programokra kell fordítani. A gyes melletti teljes munkaidőben történő munka­vállalást viszont semmiképpen nem indokolt fenntartani. A családtámogatások visszavágá­sá­nak másik lehetősége a családi pótlék szelektív csökkentése, a jövedelemhez kötött jogosultság bevezetésével vagy a családi pótlék bruttósításával és megadóztatásával, ami. az egy főre jutó jövedelem-határ meghúzásától függően - 50-70 milliárd forint megtakarítást eredményezhet. A szociális támogatások körében valamennyi alanyi jogon járó állami támogatást célszerű megszüntetni és az adóalap bővítése helyett jövedelem határhoz kötni. A gázárak tartós és tendencia-szerű csökkenése alapján 2010-11-ben javasoljuk emellett megszüntetni az ártámogatást.

8. A közoktatásban nem látunk költségvetési megtakarítási lehetőségeket, a jelenlegi forrásokat ugyanakkor nyilvánvalóan sokkal hatékonyabban és célzottabban kellene felhasználni. A már ma is enyhe túlkínálattal bíró felsőoktatási kapacitások ugyanakkor demográfiai okok (a 18-25 éves korosztály létszámának csökkenése) miatt változatlanság esetén 2013-ra mintegy 20-25%-kal is meghaladná a hallgatói keresletet, ennek alapján az intézmények közötti minőségi szelekció mellett az államilag finanszírozott helyek enyhe csökkentésével 2010-2011-ben mintegy évi 10 milliárd forintot meg lehetne takarítani. A magyar egészségügyi ellátórendszer ugyanakkor túlhasznált, erőforrás-hiányos, azaz változatlan szerkezetben és működésben - kizárólag a technikai hatékonyság javításával, azaz a belső tartalékok feltárásával - már nem lehet komoly kockázatok és társadalmi áldozat nélkül érdemi forrást kivonni belőle.

9. A vázolt, erőteljes kiadáscsökkentésen alapuló kiigazítás nem csupán az államháztartási gondokat orvosolhatja, hanem részben a magyar gazdaság jelenlegi súlyos növekedési problémáit is. Amennyiben az állami kiadáscsökkentés, és ezzel egyidejűleg az adóterhek tartós és fenntartható csökkenése már 2009 közepéig elindul, annak pozitív növekedési hatásai már 2010 második felétől jelentkezhetnek, a 2011-2013 közötti időszakban pedig jelentősen gyorsítják majd a gazdasági növekedést, a jelenleg 2,5% alattira becsült potenciális növekedési rátát ismét a 3-4% közötti tartományba tolva. Mivel a feltételezett pozitív növekedési hatások döntően a hitelesség megteremtésén és a gazdasági szereplők várakozásainak pozitív irányú módosulásán keresztül juthatnak érvényre, a fiskális kiigazítás csak akkor lehet - növekedési értelemben is - sikeres, ha a magángazdasági szereplők (a hitelezést biztosító pénzpiac, a beruházó vállalkozások és a fogyasztó, hitelfelvevő lakosság) vitathatatlanul meggyőzőnek tartják. Erre csak jelentős, erőteljes kiadáscsökkentő kiigazító lépések esetén van esély - a tétova, elégtelen mértékű kiigazítás azzal a veszéllyel fenyegetne, hogy a növekedést lassító keresletkorlátozó lépések teljességgel érvényre jutnának, miközben a remélt pozitív növekedési impulzusok egyáltalán nem jelentkeznének. Ugyanakkor éppen a - kiugró kamatfelárban és a gyenge árfolyamban, illetve szélsőséges árfolyam-ingadozásban is testet öltő - különösen rossz magyar induló helyzet következtében egy hitelesnek érzékelt kiigazítás pozitív hatásai viszonylag gyorsan jelentkezhetnek, és viszonylag erősek lehetnek.

10. A növekedést serkentő hatások legfontosabb csatornája Magyarországon egyértelműen a kamatprémium csökkenése lehet, amely élénkíti a beruházást és a magánfogyasztást, emellett a kormányzati adósságszolgálat terheit is mérsékli. A befektetők által hitelesként elfogadott kiigazítás esetén jelentősen élénkülő működőtőke-beáramlással is lehet számolni, amit a forint árfolyamának konszolidálódása is kísér, serkentve a magánfogyasztást, illetve a beruházást. A tapasztalatok szerint a kiadás alapú fiskális konszolidációk sikerességét, pozi­tív növekedési hatásait jelentősen fokoz­zák a szociális paktumok, a munkavállalók, a munkaadók és a kormányzat közötti ár-bér-adó megállapodások. Erre mindenképp törekedni kell, még az esetleges átmeneti kudarcok után is. Pozitív forgatókönyv esetén a monetáris politika mozgástere is látványosan kibővül, és a sikeres fiskális kiigazítással párhuzamosan látványos és gyors kamatcsökkentések sorozatával 1-2 éves időtávon belül minimálisra csökkenthető az euróövezeti gazdaságokhoz viszonyított magyar kamatprémium. A fiskális és a monetáris politika összhangját alapvetően segíti egy hiteles és gyors euróbevezetési menetrend kijelölése (2009 végi ERM-2-csatlakozással, illetve a 2012-2013-as euróövezeti belépéssel).

Az adórendszer átalakításával kapcsolatos javaslatok kettős célt szolgálnak. Egyrészt a közterhek olyan rendszerét szándékoznak kialakítani, mely képes a hazai gazdaság növekedését dinamizálni, a munkavállalók és a vállalkozók munka- és működési körülményeinek versenyképességét jelentősen növelni, más régiós országok üzleti környezetéhez hasonlóvá tenni. Másrészről szükségszerű a közterhek elosztásának olyan rendszerét kialakítani, melyben e terhek a lehető legméltányosabb elosztásban, a valós jövedelmi- és vagyoni és fogyasztási viszonyoknak megfelelően terhelik az adófizetőket. Ezen célkitűzések megvalósítása biztosíthatja, hogy a hazai gazdaság a lehető legkisebb megrázkódtatással vészelje át a világgazdaság jelenlegi visszaesését, s a lehető leggyorsabban legyen képes olyan növekedési pályára állni, amely a társadalom egésze számára teremthet növekvő biztonságot és javuló életszínvonalat.

Mindenekelőtt szükséges kijelenteni, hogy a hazai adórendszer versenyképessége érdemben csak akkor közelíthető a régiós átlaghoz, elsősorban a többi visegrádi országéhoz, ha a hazai adócentralizáció összességében sem haladja meg jelentősen a régiósat. Amíg ugyanis a gazdaságból kivont, centralizált adóbevételek összességében lényegesen magasabbak más régiós országokénál, addig minden rendszerátalakítás kudarcra ítéltetett, s nem lehet képes más régiós országokéval hasonló üzleti környezetet teremteni, legfeljebb a jelenlegi hazai viszonyokhoz képest jelenthet relatív javulást.

Jelenlegi adórendszerünk jelentős részben felelős a hazai foglalkoztatási viszonyok számos problémájáért, az élőmunka költségeinek régiós összehasonlításban kiugróan magas mivoltáért, az ebből is fakadóan alacsony foglalkoztatásért és munkakínálatért, valamint az adókikerülés tömeges és ráadásul egyre gyakrabban legalizált jelenségéért. Ezen foglalkoztatási viszonyok különösen érzékennyé tették a hazai gazdaságot a külső gazdasági, pénzügyi egyensúly bármely megbomlására, melynek eredményeként a hazai eladósodottság és az államadóság finanszírozásának kockázatát részben a hazai gazdaság teljesítőképességének ebből fakadó korlátai okozzák. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a legnagyobb arányú változtatásokra az élőmunka adóterhelésében van, ahol olyan arányú csökkentést és a teherelosztásban olyan átalakításokat kell megtenni, amelyek egyszerre képesek növelni a munkakínálatot, visszaszorítani az adókikerülést és lényegesen olcsóbbá tenni a foglalkoztatást, amely egyben hozzájárulhat a tömeges leépítések visszaszorításához. Mindezek érdekében javasolt a munkáltatói járulékterhek lényeges csökkentése minden jövedelemsávban, 2009-ben 5 százalékponttal, 2010-ben további 3 százalékponttal és 2011 további 2 százalékponttal. 2010-ben javasolt emellett a tételes EHO 5000 forintra emelése, hiszen ekkor a 8 százalékpontos járulékcsökkentés ezen emelésnél már lényegesen nagyobb kedvezményt biztosít a foglalkoztatóknak akár a minimálbér jövedelemsávjában is. Mindezek eredményeként lényegesen csökkennek a foglalkoztatás költségei, miközben kiegyenlítődnek azon terhelésbeli különbségek az alacsony és a magasabb jövedelemsávok között, melyek jelenleg tömeges adókikerülésre motiválnak, s jellemzően csak alacsonyabb jövedelmek bejelentésének gyakorlatát eredményezik.

Képgaléria megtekintése

A személyi jövedelemadózásban lényeges csökkentés az átlagbértől kezdődően javasolt, hiszen az alatt az adóterhelés eleve alacsony, a minimálbér sávjában lényegében nincs is. Ennek megfelelően 2009 során a 18 százalékos sávhatárt javasolt 5 millió forintra emelni, ez később 2011-ben akár 15 millió forintra is emelkedhet. 2010 során javasolt továbbá a magánszemélyek különadóját megszüntetni. Már a 2009-es változás is lényegében egykulcsos adóterhelést biztosít az adózók legalább 95 százaléka számára, mely rendszer egyszerre alkalmas a munkakínálat növelésére, az adókikerülés visszaszorítására és az adórendszer egyszerűsítésére. A lényegében 18 százalékos adóterhelés mellett továbbá már 2010-ben felszámolható lenne a személyi jövedelemadóztatás minden, jövedelmi és adózási viszonyokat torzító egyedi, vagy átalány jellegű kedvezménye, ide értve az elkülönült adózói státuszt biztosító adónemeket is.

Az ily módon leszorított és progresszivitásában is jelentősen csökkentett jövedelemadó terhelést pedig már 2009 során kiegészítheti egy értékalapú ingatlanadó, mely a lakóingatlanokat 30 millió forint felett terhelné, az alatt pedig megmaradna a jelenlegi ingatlanadóztatás gyakorlata. Mindez összességében biztosíthatja valamennyi adózó jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelő adóztatását. Olyan háztartások esetében, ahol a meglévő ingatlanvagyon szerzése és fenntartása azzal arányos adózott jövedelemből történik, a jövedelemadó csökkentése nagyobb megtakarítást jelent, mint az ingatlanadó bevezetése is a háztartás jövedelmi pozíciója javul. Olyan esetben, ahol az ingatlanvagyon felhalmozását nem kíséri arányos jövedelmek leadózása, a vagyonadó lehet képes biztosítani az arányos közteherviselést.

A gazdaság és az államháztartás finanszírozásában emellett különösen a gazdasági visszaesés jelenlegi fázisában egyidejűleg mindenkinek arányos terhet kell vállalnia, ráadásul lehetőleg úgy, hogy ezen teherviselés a lehető legkevésbé fogja vissza a gazdaság teljesítményét, amely elengedhetetlen a visszaesés hatásainak mérsékléséhez. Mindezekre tehát a legalkalmasabb az általános forgalmi adó kulcsának emelésre, javaslataink szerint 24 százalékra, mely nem sújtja kiemelten az aktív munkavégzőket, hanem a terheket a fogyasztási viszonyoknak megfelelően osztja el. Ezen adóemelést ezzel együtt átmeneti jelleggel javasolt fenntartani, a későbbi években, amikor a dinamizálódó gazdasági növekedésből keletkező többletforrások a forgalmi adóemelés bevételi többlete nélkül is biztosítják a költségvetési egyensúlyt, az áfa általános kulcsát érdemes lehet újra lecsökkenteni.

Vállalkozások adóztatása terén a legsürgetőbb a különadó megszüntetése, melynek javasolt időpontja 2010. Emellett a vállalkozások gazdálkodási feltételeit, működési környezetük versenyképességét még nagyobb arányban javíthatja az ún. kisadók megszüntetése, melyet 2011-ben javasolt megtenni, illetve a helyi iparűzési adó megszüntetése, mely értelemszerűen az önkormányzati intézményrendszer párhuzamos átalakításával, a vállalkozói ingatlanadóztatás bevezetésével és egyéb költségvetési források felszabadításával képzelhető el. A vállalkozói adóztatás bármilyen jellegű átalakítása emellett csak úgy képzelhető el, hogy a társasági adóztatás jelenlegi, a versenyképességet ha korlátozott módon is, de legalább jelenleg is előmozdító kedvezményei (beruházások, kutatás fejlesztés, szellemi termékek előállítása és hasznosítása, csoporton belüli tőkefelhasználást segítő holding és finanszírozási kedvezmények stb.) fennmaradnak. A társasági adókulcs ettől függetlenül 18 százalékra emelhető, azonban a kkv szektor számára biztosított 10 százalékos kedvezményes kulcs továbbra is megtartandó.

A Reformszövetség szerint amennyiben a megfogalmazott javaslatok megvalósulnak, 2013-ig érezhetően csökkennek a vállalkozások és a lakosság terhei, ezzel párhuzamosan mérséklődnek az állami kiadások is. Az adó- és járulékrendszert illető javaslatok megvalósulása esetén például 8 százalékkal csökkenne az elvont jövedelmek aránya a bruttó hazai terméken belül, évente másfél-két százalékkal nőne a növekedés üteme, és csökkennének az ország pénzügyi kockázatai is.