Vége a Reformszövegségnek

A Reformszövetség a tagok döntése alapján április 2-án megszünteti tevékenységét, mivel a szakértők összefogásával létrejött szervezet az elmúlt hónapokban teljesítette küldetését: elkészítette, majd a döntéshozók és a közvélemény elé tárta azt a javaslatcsomagot, amelyet alkalmasnak ítélt az ország gazdasági helyzetének rendezését szolgáló válságkezelés feltételeinek megteremtésére, a középtávú kibontakozási program megalapozására.

A gazdasági és tudományos élet szakértőinek összefogásával létrejött Reformszövetség az elmúlt hónapokban feltárta a döntéshozók és a társadalom előtt a hazai gazdaság legfontosabb problémáit és az azok elhárítását gátló tényezőket, majd bemutatta a gazdasági teljesítőképesség növelését és a versenyképesség javítását szolgáló javaslatait - áll a szervezet szerkesztőségüknek elküldött sajtóközleményében. A dokumentum szerint a javaslatcsomag egy minden eddiginél szélesebb és jelentősebb társadalmi vitát generált, melynek során a Reformszövetség tagjai megválaszolták a program egyes elemeivel kapcsolatos kérdéseket és felvetéseket, legyen szó a politikai erők vagy egyéb szakértők hozzászólásairól.

Innentől kezdve a javaslatok megvalósítása a döntéshozók feladata és felelőssége - közli a Reformszövetség, amely így - politikailag független szervezetként - befejezettnek tekinti küldetését. A szövetség tagjai saját posztjukon folytatják munkájukat, testületként a továbbiakban nem nyilvánítanak véleményt, ám ha szükséges a jövőben is minden szakmai segítséget megadnak az ország gondjainak megoldásához - áll a sajtóközleményben.

A tagok bíznak abban, hogy a Reformszövetség küldetése során képes volt megteremteni a különböző nézeteket valló gazdasági és tudományos szakértők egyetértését az ország fejlődése szempontjából legfontosabb kérdésekben és munkájuk hatással lesz az elkövetkező időszak kormányainak tevékenységére is.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo