Orbán újjáépítené a magyar kapitalizmust

Jövő január végére, február elejére összehangolt reformjavaslatokat készít a Reformszövetség. Orbán a gyűlés után Európa legrosszabb kormányának nevezte a magyart, majd hozzátette, hogy megfelelő parlamenti döntésekkel fékezhető lenne a munkanélküliség növekedése. Gyurcsány a reformok második hullámát indítaná és tíz éven belül utolérné az uniós fizetéseket.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Reformszövetség
A szervezetet múlt pénteken hozták létre az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint az MTA volt vezetői és jelenlegi elnöke.
A tervezett változási lépések kiterjednek az önkormányzatokra, a közigazgatásra, a nyugdíjrendszerre, vállalkozásélénkítésre, az adórendszerre, az egészségügyre és az oktatásra is - közölte a Reformszövetség ülése után Pálinkás József, az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke és Futó Péter, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) elnöke a szövetség tagjai és a miniszterelnök között lefolytatott keddi megbeszélés után. Szerintük a reformok célja az euró minél hamarabbi, akár 2012-es bevezetése, és ez Európai Unió átlagának elérése életszínvonalban, ezekhez pedig strukturális változások kellenek.

Gyurcsány Ferenc szerint a cél, hogy a következő évtized elején az euró legyen a fizetőeszköz Magyarországon és tíz éven belül a hazai átlagjövedelmek megközelítsék az európai szintet. A kormányfő azt szeretné, ha a költségvetési vita lezárását követően jövőre a reformok második hulláma kezdődne el ebben a kormányzati ciklusban, és ez határozná meg a következő fél év törvényhozási munkáját.

A gazdasági válság egyre többeket győz meg arról, hogy a reformpolitikának nincs alternatívája - fogalmazott a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc azt mondta, egyszerre kell kezelni a válság rövid távú hatásait, amelyek közül a legfontosabb, hogy ellen tudjunk állni a munkahelyek tömeges megszűnésének.


Kattintson!

A kormányfő szerint széles körű társadalmi-politikai megállapodásra, fegyelmezett gazdaság- és társadalompolitikára van szükség. Kétségtelennek nevezte, hogy a rövid távú népszerűségi szempontok és az ország közép-hosszú távú céljai konfliktusba keveredhetnek. "Azt szeretném, ha azoknak lenne többsége, akik szerint lehet az országot úgy is szolgálni, hogy nem a pillanatra, hanem a középtávra figyelünk" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Van fény, vagy nincs?

Orbán Viktor is találkozott a Reformszövetség vezetőivel. Az azt követő sajtótájékoztatón Futó Péter a likviditási válságból kilábalást nevezte az első és legfontosabb feladatnak, és kiemelte, hogy fel kell készülni arra, hogy a gazdasági válság miatt munkahelyek szűnnek meg. Szerinte középtávon az euró bevezetése, hosszútávon pedig a gazdasági versenyképesség és az életszínvonal európai átlaghoz felzárkóztatása a cél. A MGYOSZ elnöke a Reformszövetség alapvető céljának azt nevezte, hogy már kész elképzelésekkel álljanak elő, amikor "látszik a fény az alagút végén".

Orbán Viktor ugyanakkor úgy fogalmazott: azért nem látszik a fény az alagút végén, mert a többi európai országgal ellentétben "mi nem alagútban vagyunk, hanem gödörben", és azért tart az ország ott, ahol, mert európai összehasonlításban a legrosszabb kormánya Magyarországnak van. Szerinte Európában nincs még egy kormány, amely elmondhatná magáról, hogy négyéves kormányzása során minden évben alacsonyabb gazdasági növekedést produkált, mint az előző évben. Egy kérdésre válaszolva megjegyezte: a válsághoz vezető út szocialista párt- és kormányprogramokkal van kikövezve.

Orbán négy reformlépése a változás érdekében

A pártelnök szerint a válságkezelésre adott válaszok is rosszak, a kormány döntései valójában súlyosbítják a válságot, ez a politika pedig "aknamezőre" vezeti Magyarországot. Ugyanakkor szerinte a munkanélküliség növekedése fékezhető lenne megfelelő parlamenti döntésekkel.

Orbán Viktor négy reformot tartott szükségesnek a munkahelyek megtartása érdekében, és jelezte, hogy ebben a Reformszövetséggel szívesen működnek együtt. A pártelnök szerint politikai-kormányzati reformra, adóreformra, valamint foglalkoztatáspolitikai és fejlesztéspolitikai reformra is szükség van.

A Fidesz elnöke természetesnek vette a Reformszövetség fellépését, mert mint mondta, Magyarországon mindenki tudja, változásra volna szükség, és azt is látják, hogy ez a változás a politikából nem tud kiindulni. Szerinte ha kívülről valamilyen bíztatás, bátorítás nem érkezik, akkor változás nem lesz, ezért örülnek, hogy a Reformszövetség színre lépett és remélik, képes lesz változást elindítani a közgondolkodásban és a magyar reformpolitikában.

Orbán Viktor fontos kérdésnek nevezte, hogy Magyarország a jelenleginél is gyengébb állapotban kerül-e ki a válságból, rosszabb életszínvonallal és gyengébb gazdasággal, vagy kevesebb munkanélkülivel és jobb gazdaságszerkezettel. Ugyanakkor szerinte nemcsak válságkezelésre, hanem a magyar kapitalizmus újjáépítésére van szükség a reformok révén. A Fidesz elnöke azt mondta, egy olyan kapitalizmust kellene megteremteni, ami jó a magyar munkavállalóknak, a magyar tőkének és a Magyarországon beruházó külföldieknek.

Arra a kérdésre, hogy a 2010-es választásokig valószínűleg nem lesz változás, Orbán Viktor azt mondta: "javasasszonyokkal sosem versenyzek abban, mikor milyen fordulat lesz, ezt meghagyom inkább nekik".

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo