Az erős forint hajtja a használtautó-behozatalt

Novemberben a DataHouse adatai szerint 11 075 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 14,6 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 9 660-as értékét.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A második félévben jelentősen megugrott a használtautók behozatala, ami egybeesett a forint árfolyamának erősödésével: az euróhoz mért árfolyam ekkor lépett tartósan a 400 forintos szint alá.

„Az augusztusi szezonális visszaeséstől eltekintve a második félévben immár végig a 11 ezres szint felett jár a használtautó-behozatal szintje – mutat rá Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Mindez összefüggésben áll a forint árfolyamának alakulásával: a hazai fizetőeszköz erősödése nyomán ma már ugyanannyi forintösszegből 6-8 százalékkal értékesebb autóhoz lehet hozzájutni, mint az év első hónapjaiban. Jelentős részben ennek a tényezőnek a hatására az év végéig mintegy 128 ezer használt import személyautót fognak forgalomba helyezni a hazai utakon, ami jelentősen meghaladja a tavalyi 111 ezres mennyiséget.”

A használtimport legnépszerűbb márkája továbbra is a Volkswagen 12,8 százalékos részesedéssel, melyből csaknem másfélszer annyit importáltak, mint a fej fej mellett található Opelből és Fordból (8,5-8,5 százalék). A negyedik helyet az Audi (6,5 százalék) tartja, az ötödik helyen pedig a Toyota (5,9 százalék) áll. Érdekesség, hogy a tavaly még ötödik helyen álló BMW idén a nyolcadik helyre esett vissza (4,4 százalék), maga elé engedve a Hyundait (5,1 százalék) és a Mercedest (4,9 százalék) is.

A használtautó-import mennyisége 2025 első tizenegy hónapjában összesen 118 257 volt, ami 15,3 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában regisztrált 102 523-as értéket. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma is érezhetően növekedett: a 117 510-es mennyiség 7,1 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 109 729-es darabszámot.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo