Mi alapján készül a kiút Magyarország számára?

A Reformszövetség 2009-2013-as időszakra vonatkozó javaslatai között minden bizonnyal lesz olyan, amely élőmunka-igényes ágazatokban tevékenykedő, főleg betanított munkásokat alkalmazó külföldi vállalatok betelepülését segítené elő - mondta el az MTI-nek Futó Péter, a Reformszövetség tagja, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke.

A javaslatokhoz már meglévő tanulmányokat "gyúrnak össze" és dolgoznak át, öt, vagy hat munkabizottságban, amelyek egy-egy elnöke koordinálja a munkát. A tervek szerint az időzítést is tartalmazó és a konvergenciaprogram végrehajtását nem veszélyeztető javaslatokat január végére, február elejére állítják össze és juttatják el a kormánynak, a jegybanknak és a parlamenti pártoknak. Hangsúlyozta azt is: a vezetői összefoglaló jellegű indítványok több ezer oldalas, már elkészült tanulmányokon alapulnak.

"Profi kutatóintézetek anyagait fogjuk felhasználni és megbíztuk a GKI-t, valamint a Tárkit egy-egy anyag elkészítésével" - mondta. A javaslatok gerincét alkotja továbbá az a versenyképességi anyag is, amelyet adótanácsadók - a KPMG, a PricewaterhouseCoopers, az Ernst and Young és a Deloitte - állítottak össze nyáron.

Gyurcsány és Orbán adja az irányvonalat

A javaslatok a kormányfő és a legnagyobb ellenzéki párt vezetője által fontosnak tartott területeket érintik majd. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor a múlt héten egyeztetett a szövetséggel; a kormányfő által kiemelt területek között volt a közigazgatás, a nyugdíj, az adóstruktúra, az oktatás és az egészségügy reformja, míg Orbán Viktor a közigazgatás reformja mellett az adócsökkentést, a foglalkoztatás növelését és a fejlesztéseket említette, igaz ebbe a körbe sorolta a jegybanki kamatcsökkentést is, ami azonban nem a kormány feladata - mondta Futó Péter. Az MGYOSZ elnöke fontosnak nevezte, hogy a Reformszövetségben a gazdaság szereplői mellett a Magyar Tudományos Akadémia két korábbi és jelenlegi elnöke is vállalta a részvételt.

Bár a szövetségben munkavállalói szervezetek nem képviseltetik magukat, Futó Péter hangsúlyozta: "A lényeg, hogy bátran új struktúrákat hozzunk létre; mindannyiunknak az az érdeke, hogy minél több munkahelyet lehessen megtartani".

Pálinkás József, az MTA elnöke és Futó Péter korábban elmondták azt is, hogy a reformok egyik célja az euró mielőbbi, akár 2012-es bevezetése, és az Európai Unió átlagának elérése életszínvonalban, amelyekhez strukturális változások kellenek.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo