Közbeszerzés cikkek
Életképtelen az új közbeszerzési törvény?
Életképtelen lehet a 2009. április elsején hatályba lépő új közbeszerzési törvény számos rendelkezése - mutattak rá "Az új közbeszerzési törvény 2009 áprilisától hatályos változásai és végrehajtási rendeletei" című konferencia előadói hétfőn Budapesten.
Zöldülne a Pannonhalmi Apátság
A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága gyorsított meghívásos közbeszerzést hirdetett faaprítékkal működő fűtőmű szállítására - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
1,2 milliárd kilométerenként: javításra szorul az M7-es
Nyolc hónapja adták át, de máris javítani kell az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Zalakomár közötti szakaszát, mert a burkolat több helyen felpúposodott. A kivitelező garanciálisan kijavítja a hibákat, amelyekből egyes vélemények szerint egyre több lehet. Nem kizárt ugyanis, hogy a pálya alapjával van a baj. - írja a Népztabadság.
Gyorsabban épülhetnek a magyar utak
Jogerős építési engedély nélkül is kiírható a közbeszerzés az utakra és a többi sajátos építményfajtára, de az engedélynek a szerződéskötéskor rendelkezésre kell állni - egyebek mellett ezt tartalmazza az a szombattól hatályos kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny legutolsó számában jelent meg.
Gyanús közbeszerzés: Bajnai meghúzta a féket
A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter felkérte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökét, hogy indítson vizsgálatot a Székesfehérvár-Tárnok vasúti pályaszakaszra kiírt tender ügyében, nézze meg, történt-e szabálytalanság az ügyben, a vizsgálat végéig szerződéskötésre ne kerüljön sor.
Közbeszerzés: csak zöld autót lehet vásárolni?
Nemcsak az árat, hanem a széndioxid-kibocsátást, a légszennyezést és az energiafogyasztást is figyelembe kellene venni a közbeszerzéssel vásárolt járműveknél. Az Európai Bizottság erről szóló irányelv-tervezetét kedden tárgyalja az Európai Parlament.
175 millió nyerhető kommunikációra
A hazai és európai uniós források felhasználását elősegítő kommunikációs tevékenységekhez kapcsolódó 175 millió forintos médiatervezési és médiavásárlási feladatok ellátása gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárást írt ki az Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató (ESZA) Kht. - a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.