Gyanús közbeszerzés: Bajnai meghúzta a féket

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter felkérte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökét, hogy indítson vizsgálatot a Székesfehérvár-Tárnok vasúti pályaszakaszra kiírt tender ügyében, nézze meg, történt-e szabálytalanság az ügyben, a vizsgálat végéig szerződéskötésre ne kerüljön sor.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-ben ugyanakkor biztosak abban, hogy a legjobb szakmai döntést hozták, de megvárják, hogy érkezik-e panasz az ügyben, illetőleg a döntőbizottság döntését a panaszokat illetően, és ezt követően fogják megkötni a szerződést. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az MTI érdeklődésére közölte, hogy a miniszter felkérésére elindították a vizsgálatot, hiszen az ajánlatok között több milliárd forint különbség van. Megjegyezték: Magyarországon a tapasztalatok azt mutatják, hogy a tender vesztesei meg szokták óvni az eredményt.

Aggályos döntés vagy alkalmatlan pályázók

Az Index szerdai cikkében arról írt, hogy a Tárnok és Székesfehérvár közötti 40 kilométeres vasúti pályaszakasz uniós támogatással megvalósuló felújítására kiírt tendert a Strabag-érdekeltségű konzorcium úgy nyerte el négy pályázó közül, hogy csak a harmadik legjobb árat kínálta, a vetélytársakat az eljárásból kizárták. Bajnai Gordon az MTI kérdésére válaszolva elmondta: az Index írása felvet olyan szempontokat, amelyek valóban aggályosak lehetnek. Példaként említette, hogy jelentős értékről, van szó, az ajánlatok között több milliárd forint különbség van, ezért mindenképpen indokolt a vizsgálat.


Van mit fejleszteni Tárnokon is - idokep.hu

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az MTI-nek csütörtökön eljuttatott részletes tájékoztatójában kifejti: a három pályázó kizárásának oka a műszaki, valamint a szakmai alkalmasság nem megfelelő bizonyítása, vagyis a szakmai referencia és a megfelelő képzettségű szakemberek hiánya volt a szóban forgó eljárásban. Tekintettel arra, hogy csak egy pályázó felelt meg maradéktalanul a követelményeknek, a NIF megvizsgálta az újrapályáztatás lehetőségét. Ez azonban jelentős, mintegy 2 milliárd forintos költséget jelentett volna az államháztartásnak az ajánlati biztosíték kétszeres visszafizetése miatt - olvasható a közleményben.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo