Digitális írástudás cikkek


Digitális írástudásban a világ legjobbjai között vagyunk

Digitális írástudásban a világ legjobbjai között vagyunk 

Magyarország mind a számítógépes jogosítványt szerzők összlétszámát, mind pedig a vizsgázók népességhez viszonyított arányát tekintve az előkelő nyolcadik helyet érte el a világ 158 országa közül 2018-ban. 
A digitális sportágak és az okosvárosok korában élünk

A digitális sportágak és az okosvárosok korában élünk 

Az e-sport rendkívüli népszerűségnek örvend szerte a világon, Amerikában például a hagyományos sportközvetítések nézettségének zuhanását hozta videójátékokra épülő sport. 2018-ra Magyarországon is átlépheti az egymillió dollárt az e-sportból származó bevétel, azonban ahhoz, hogy hazánk is komolyan bekapcsolódhasson a nemzetközi e-sport vérkeringésébe, a fiatalok digitális oktatására, a képzéshez kapcsolódóan pedig az infokommunikációs infrastruktúra jelentős fejlesztésére van szükség.
Óriási a digitális lemaradók aránya a magyar társadalomban

Óriási a digitális lemaradók aránya a magyar társadalomban 

A fejlett országok netező polgárai körében is nagy az aránya azoknak, akik nem használják a közösségi médiát. A törzsközönség a jól kereső fiatalok. A magyar lakosság 33%-a az internethez sem fér hozzá, de állítólag ez már jövőre másképp lesz.
Analfabéta, aki nem tud programozni?

Analfabéta, aki nem tud programozni? 

A 21. századi ember boldogulása érdekében az írás, az olvasás és a számolás mellé a programozást is be kell emelni az alapvető képességek közé - mondta Angela Merkel német kancellár vasárnap este a világ legnagyobb információs technológiai szakkiállítását, a hannoveri CeBIT-et megnyitó beszédében.
Ideje újra felfedezni az időseket

Ideje újra felfedezni az időseket 

Magyarországon a többség alig várja, hogy végre nyugdíjba mehessen, aki dolgoznia idősebb korában, az viszont alig talál munkát. Mindkét oldal hozzáállásán sürgősen változtatni kell, az idősebb munkavállalók aktivitása nélkül ugyanis komoly gond lesz a gazdaságban.
Nem a klíma, a társadalom veszélyezteti a csokit

Nem a klíma, a társadalom veszélyezteti a csokit 

Sok rémhírt hallunk arról, hogy a csoki elsődleges összetevője a kakaó ára az egekbe szökik, mert az éghajlatváltozás veszélyezteti a termelését. Valójában viszont sokkal inkább a méltatlan munkakörülmények miatt vannak és lesznek komoly problémák - írják a Természetvédők Szövetségének szakértői.
Pályázat segít átlépni a digitális korba

Pályázat segít átlépni a digitális korba 

Mintegy 3000 hazai mikro-, kis- és középvállalkozást (kkv) célzó infokommunikációs szemléletformáló és kompetenciafejlesztő program indult. A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megvalósuló, Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! elnevezésű projekt célja a magyar kkv-k informatikai képességeinek fejlesztése, ezáltal versenyképességük javítása, digitalizációjuk elősegítése.
Huszonöt év, és nincs egyenlőtlenség?

Huszonöt év, és nincs egyenlőtlenség? 

A digitális technológiákat könnyedén alkalmazó női munkaerő hozzájárul a nemek közötti különbségek csökkenéséhez a munkahelyeken. A digitális tájékozottság, annak mértéke és az, hogy az emberek milyen újabb technológiákat tanulnak meg és használnak, hogy a munkájukban minél tájékozottabbak és hatékonyabbak legyenek, kulcsfontosságú a nemek közötti egyenlőség eléréséhez.
Aki profitál az internetből, – és aki nem

Aki profitál az internetből, – és aki nem 

A közgazdászok, mérnökök és a társadalomkutatók forradalmi változásokat várnak az internet terjedésétől: tudásalapú gazdaságot, információkon alapuló társadalmat, automatizált ipari termelést, egymással kommunikáló háztartási gépeket. Csakhogy a Világbank legfrissebb jelentése szerint a világháló nem oldja meg varázsütésre a problémákat, hanem éppen ellenkezőleg, új egyenlőtlenségeket is teremt.
Nincs miért szégyenkeznünk netezésben

Nincs miért szégyenkeznünk netezésben 

Van még hova fejlődnünk digitális képességek terén, de azért szégyenkezniük sem kell a magyaroknak az internetezéssel kapcsolatos kompetenciáik miatt az eNet felmérése szerint.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Megtakarítási válság: minden ötödik magyar képtelen félretenni

Megtakarítási válság: minden ötödik magyar képtelen félretenni 

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani.

Klímablog

Kifakadtak a vendéglátósok az új tiltás miatt

Kifakadtak a vendéglátósok az új tiltás miatt 

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke levélben fordult Kapitány István gazdasági és energetikai miniszterhez a műanyag italtartó poharak vendéglátóhelyi forgalmazását tiltó szabályozás felülvizsgálata, illetve a forgalomba hozatallal kapcsolatos tiltó rendelkezés hatálybalépésének elhalasztása érdekében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo