A Kádár-rendszer győzött, megnyerte a rendszerváltoztatást.

A Fidesz ezzel kimondva és kimondatlanul szakított a demokratikus átalakítás programjával és megkezdte a munkát a rendszerváltás eredményeinek lebontásáért.

A harmadik sarokkő 2014-ben lehetett, amikor Orbán Viktor szakított oroszellenes önmagával is. 2008-ban még hazaárulásnak tartotta, hogy Gyurcsány Ferenc Moszkvában aláírta a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszáról szóló megállapodást. Akkoriban ugyanis lett volna egy alternatív lehetőség az orosz energiafüggőségünk csökkentésére, jelesül a Nabucco csővezeték, amely a török–bolgár határtól szállított volna földgázt nyugati irányba Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül Ausztriáig. Aztán 2014-ben mindenki, még sajátjai meglepetésére is kiutazott Orbán Viktor Moszkvába és aláírta a Paks2 projektet. Innentől pedig folyamatosan bimbódzó kapcsolata lett Orbán Viktornak Putyinnal és rendszerével. Ennek a titokzatos orosz barátságnak lett áldozata legnagyobb szövetségese, barátja Simicska Lajos is. Most meg ott tartunk, hogy Európában a két legnépszerűtlenebb politikus egy felmérés szerint Putyin és Orbán Viktor. A magyar nép pedig egy olyan különös helyzetbe került az ukrán-orosz háború kapcsán, hogy minket az oroszok szövetségesei közé sorolnak. Azt a Magyarországot, ahol két forradalmat is az oroszok fojtottak vérbe. Ez már nemcsak a rendszerváltásunk eredményeinek a lebontása, hanem történelmünkké is.

Magyar Péter lázadása ezek között a keretek között indul. Egy végtelenül elkorrumpálódott politikai elit, egy nagyon szűk polgári réteg és rengeteg könnyen befolyásolható szegény ember. A tehetségen, az anyagi erőforrásokon túl sok szerencse is kell ahhoz, hogy ez a kísérlet ne járjon úgy, mint a Dózsa György-féle parasztháború. Mindössze néhány hónapig tartott, de annál véresebb volt.