Magyar Péter egy nála sokkal erősebb kihívót mutatott fel Orbán Viktornak

Évet értékelt a Tisza Párt vezetője.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tapsvihar fogasta Magyar Pétert szombaton, a Tisza Párt elnöke a Hungexpón tartott beszédet a párt első kongresszusán. A beszédet a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor percről pecre követte.

Magyar Péter határozott üzenetet küldött a kormánynak és a fideszes szavazóknak. Beszédében hangsúlyozta, hogy „a küzdelem a szabad, független és élhető Magyarországért folyik”, és szerinte az elmúlt egy év megmutatta, hogy „nem működik a magyar állam”.

Magyar szerint a jelenlegi rendszer összeomlóban van: „Nem működik a magyar állam. Hogy szétesnek a közszolgáltatások. És hogy ezen problémák oka maga Orbán Viktor.” Azt is kijelentette, hogy nem ő a miniszterelnök fő kihívója:

„Orbán egy nálam sokkal erősebb kihívóval találta szemben magát. Ez a kihívó maga a magyar nép.”

A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott, nem ő lesz Orbán Viktor kihívója, hanem maga a magyar nép
A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott, nem ő lesz Orbán Viktor kihívója, hanem maga a magyar nép
Fotó: Facebook / Magyar Péter

A felelősségvállalás fontosságáról is beszélt: „Mindig többet és többet adni vissza, mint amit kaptunk az élettől és a hazánktól.” Élesen bírálta a kormány gazdaságpolitikáját és az ország eladósítását: „Kétes hátterű alkukkal titokban ázsiai, arab, kínai, orosz, vagy ki tudja milyen kormányoktól és cégektől vesznek fel hiteleket.”

A Fidesz szavazóihoz fordulva így szólt: „Nézzetek ránk! Itt állunk: jóérzésű magyar emberek faluról, kisvárosról, tanyáról és nagyvárosból. Azt akarjuk, amit ti. Attól félünk, amitől ti.” Hangsúlyozta, hogy itt az idő az összefogásra, mert „nincs jobb, nincs bal, csak magyar”.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo