Lesújtó látlelet a magyarok egészségtudatosságának hiányáról

Egy friss kutatás szerint a magyarok több mint fele fél attól, hogy daganatos betegsége lesz, mégis csak minden ötödik megkérdezett tesz meg minden tőle telhetőt a megelőzés érdekében. Az eredmények alapján a magyar lakosság túlzott stressznek van kitéve, ami a daganatos megbetegedések egyik elsődleges forrása. A passzív dohányzók nem járnak tüdőszűrésre, az aktív dohányzók pedig nem akarnak leszokni, ami magyarázhatja a tüdőrákos megbetegedések számának növekedését.

Alkoholfogyasztás: ellentmondásos eredmények

A megkérdezettek harmada saját bevallása szerint egyáltalán nem (31 százalék), vagy csak évente néhány alkalommal (32 százalék) fogyaszt szeszesitalt. Az alkoholfogyasztás tekintetében a férfiak rendszeresebb ivóknak számítanak, mint a nők, a hetente több, valamint a napi szintű alkoholfogyasztás pedig az 50-59 évesek körében van leginkább jelen.

Ezzel éles ellentétben áll minden nemzetközi kutatás eredménye, melyek szerint a nagyivó nemzetek között előkelő helyen szerepelnek a magyarok. Az ellentmondás mögött az állhat, hogy egyrészt magunknak sem valljuk be, hogy mennyit iszunk, másrészt nem vagyunk tisztában azzal, hogy valójában mennyit iszunk.

„Az emberek nagy része azt gondolja, hogy az alkoholfogyasztás akkor nem jelent gondot, ha minden nap keveset, vagy ritkán, de sokat iszik. Valójában az a kérdés, hogy összesen mennyi alkoholt fogyasztunk, nem pedig az, hogy milyen eloszlásban.” – mondja Dr. Tersztyánszky Rita, az Affidea Magyarország járóbeteg-ellátásért felelős orvosigazgatója.

A passzív dohányzók nem járnak tüdőszűrésre, az aktív dohányzók nem akarnak leszokni

A Központi Statisztikai Hivatal szerint a tüdőrákos megbetegedések száma az elmúlt években ismét növekedést mutat. Jó hír, hogy a kutatásban résztvevők 96 százalék-a rendszeresen, legalább néhány évente jár tüdőszűrő vizsgálatra. A nők tudatosabbak ebben a kérdésben, mint a férfiak, a nők közel fele évente jár tüdőszűrésre, míg a férfiaknak csak harmada. Habár a passzív dohányzók fokozottan vannak kitéve a tüdőrák kockázatának, a kutatásban megkérdezett passzív dohányosok a minta egészéhez képest magasabb arányban jelölték meg azt, hogy eddig sem voltak, és a jövőben sem terveznek tüdőszűrő vizsgálatra járni. Az alkalmi, valamint a napi kevesebb, mint 10 cigarettát elszívó válaszadók saját bevallásuk szerint legalább egyszer már vettek részt tüdőszűrésen életük során, a napi 1-10 szálat fogyasztók pedig legalább pár évente elmennek a kivizsgálásra.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo