Lesújtó látlelet a magyarok egészségtudatosságának hiányáról

Egy friss kutatás szerint a magyarok több mint fele fél attól, hogy daganatos betegsége lesz, mégis csak minden ötödik megkérdezett tesz meg minden tőle telhetőt a megelőzés érdekében. Az eredmények alapján a magyar lakosság túlzott stressznek van kitéve, ami a daganatos megbetegedések egyik elsődleges forrása. A passzív dohányzók nem járnak tüdőszűrésre, az aktív dohányzók pedig nem akarnak leszokni, ami magyarázhatja a tüdőrákos megbetegedések számának növekedését.

A dohányzó válaszadók - akik legalább alkalmanként egy-egy szálat elszívnak -, közel fele egyáltalán nem tervezi, hogy letegye a cigarettát, harmaduk már próbálkozott, de sikertelenül, és mindössze 23 százalék azok aránya, akik tervezik, hogy leszoknak. A diplomás résztvevők körében magasabb a leszokási hajlandóság, mint az alacsonyabban iskolázottak körében, a nőkről pedig elmondható, hogy többször próbálkoztak már sikertelenül, mint a férfiak. Ha a válaszadók földrajzi megoszlását vizsgáljuk, úgy kiugró eredmény, hogy a Kelet-Magyarországi régióban élők nagyobb arányban válaszoltak nemmel arra a kérdésre, hogy terveznek-e leszokni a cigarettáról, mint az ország más részein lakó magyarok.

A genetika és a külső környezeti tényezők is befolyásolják, hogy kinek milyen gyakran kell szűrővizsgálatra járnia. A tüdőszűrés 40 éves kortól évente javasolt azoknak is, akiknél nincs magas rizikó a tüdőrák kialakulására vonatkozóan. Melanómaszűrésre 30 éves kor fölött szintén évente, mammográfiára 45 és 65 éves kor között kétévente, méhnyakrák-szűrésre 21 éves kortól  három évente ajánlott járni. A férfiaknak 50 éves koruk felett évente ajánlott a prosztatavizsgálat, a vastagbéldaganat szűrése pedig a jelenlegi szakmai ajánlás szerint 50 év felett kétévente székletvér-vizsgálattal javasolt. Ugyanakkor a legbiztonságosabb az, ha 5-10 évente vastagbéltükrözéssel vizsgáltatjuk meg magunkat, mivel ez az az eljárás, ami már a legkisebb elváltozást is megmutatja, így időben kiszűrhető maga a daganat vagy a rosszindulatú átalakulásra hajlamos elváltozás. Ráadásul ezek a kóros képletek nagy része a vizsgálat alatt el is távolítható. A szűrővizsgálatokon való részvétel ideális gyakoriságát minden esetben az adott egyén kockázati státuszához kell igazítani, vagyis minden esetben egyénfüggő, hogy milyen sűrűn járunk szűrésekre.

 

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo