Adva van New York City déli negyedének főügyésze, Chuck Rhoades – Paul Giamatti játssza –, aki New York állam kormányzói székére ácsingózva nagy publicitást hozó, tuti biztos ügyekre hajt. Arra játszik, hogy a befektetési guruk ne merjenek a bíróságra menni, ahol esetleg fellebbezni tudnak egy kedvezőbb ítélet reményében, hanem inkább vállalják be rettegve a peren kívüli egyezséget és a milliárdos bírságot, hogy megússzák a börtönt.
Így akarja szakmailag és anyagilag kinyírni a hedge fund-sztárt, Bobby Axelrodot is, akit Damien Lewis alakít a sorozatban. Ő sem tisztességtelenebb, mint a riválisai. Miért pont őt pécézte ki a főügyész? Mert híres. A spekuláns milliárdos korunk új celebtípusa.
Régi rabló–pandúr séma ez, macska-egér harc, amit bonyolít, hogy Rhoades felesége Axelrod egyik üzlettársa, méghozzá a befektetési alap pszichológusa. Így ő ismeri az alkalmazottak belső dilemmáit, de hippokratészi esküje titoktartásra kötelezi.
Paul Giamatti felesége szép, előkelő, szuperintelligens és kemény figura. Az őt alakító Maggie Siff a széria igazi felfedezése, hollywoodi nagy mozik főszerepeiben volna a helye. De egy ilyen szupernő mit akar a nála sokkal kisebb kaliberű főügyésztől? Pláne hogy szadomazo-játszmákat űznek az ágyban.
Axelrod pedig pszichotikusnak tűnik ugyan – szuperintenzív tekintet, manipulatív tendenciák, szellemesen nyers beszólások (az ilyenek írásában brillíroznak az amerikai forgatókönyvírók), de nem elég tenyérbe mászó. Még nagyobb baj, hogy a csodálatunkat sem vívja ki igazán. Mert a széria nem domborítja ki, milyen óriási hatalma van egy ilyen mogulnak. Nem látjuk államfőkkel, olajsejkekkel diskurálni, nemzetközi intrikákat szőni. Csupán a narráció teszi világossá, hogy „több ő, mint egy nemzetállam”, és hogy az alapja által kezelt eszközök értéke „nagyobb, mint egy európai ország GDP-je”. A sorozat ebből a szempontból nem les igazán a kulisszák mögé, csak elnagyoltan mutatja, hogyan fejti ki egy hedge fund-titán a befolyását, hogyan szerez füleseket, hogyan cserélget másokkal kölcsönös szívességeket.
A cselekményfűzés kamarajellegű, az irodára meg néhány lakásra koncentrálódik. Az írók figyelme kimerül a főügyész és a gyanúsított csiki-csuki játszmájában.
Cinkostársak
Azért akad egy-egy meglátás, amit ritkán feszegetnek hasonló szériák és mozifilmek. Például az, hogy a törvény őrei sem feddhetetlenek. A tőzsdefelügyeletnél és a főügyészi hivatalnál is sütögetik a pecsenyéjüket a középszintű alkalmazottak. Axelrod besúgói, mert előbb-utóbb úgyis feladják idealizmusukat, és átigazolnak a túloldalra, hogy azokat védjék ügyvédként jóval nagyobb pénzért, akiket eddig büntetni próbáltak. Vagy hogy a gazdasági újságíró is nagypályás stratéga, aki azért ír meg egy cikket, hogy annak nem publikálásáért cserébe megszólalásra bírjon egy bennfentest egy nagyobb horderejű botránycikkhez.
Az is érdekes reveláció, hogy hiába magas egy alap hozama, ha elterjednek a kedvezőtlen pletykák, inkább mindenki kiveszi a pénzét, s bedől az alap, mintha csak egy piramisjáték lenne. Főleg akkor, ha az alapkezelő nem balanszírozta ki jól a származékos ügyleteit, és kölcsönvett értékpapírokkal játszik. Érdekes az is, hogy a hedge fundok elit klubjában mily nagy a bajtársi összetartás. Főügyész legyen a talpán, aki talál olyan brókert, aki hajlandó besúgni társait. Úgy működik a pénzelit, mint a maffia. Itt életfogytiglani hallgatás dukál. Valódi omerta.
Ahogy zajlik a történet, egyvalami mindennél világosabbá válik: a pénz és a hatalom világában a legértékesebb vagyontárgy az információ. Minél exkluzívabb, minél kevesebben tudnak róla, annál jobb.
A sorozatbéli alap főhadiszállása Westportban van. Ami egy 26 ezer fős kisváros Connecticutban. Nem tolongnak ott a hedge fundok. Egynek azonban tényleg ott van a székhelye: a Bridgeport Associates-nek, ami 150 milliárd dollárt kezel. Véletlen? Gyanítható, hogy ennek vezetőjéről, Ray Dalióról mintázhatták Axelrodot.
