Durván meglepő kormányzati kijelentés az önkormányzatokról

Az előttünk álló időszakban nemcsak erős, cselekvőképes, az emberekért dolgozó és világos jövőképpel rendelkező kormányra van szükség, hanem erős, ütőképes és világos jövőképpel rendelkező önkormányzatokra is - hangsúlyozta Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára a Városi polgármesterek randevúja elnevezésű rendezvényen pénteken Zalaegerszegen. Az eseményen átadták az év polgármestere, az év alpolgármestere, valamint az év jegyzője díjakat.

Nagy Bálint fontosnak nevezte a szolgáltatások színvonalának folyamatos emelését, legyen szó közúti, vagy kötött pályás közlekedésről. Megjegyezte, hogy azok a közlekedési fejlesztések, amelyek összekötik a településeket, egyúttal a közösségeket is összekötik, megerősítik.

Az államtitkár kitért arra is, hogy idei évben teljessé vált a balatoni bringakör, a korábban megépített szakaszaiból több mint 100 kilométer megújult, továbbá megépült a Balatont Budapesttel összekötő kerékpárút és hamarosan elkészül a tokaji kerékpárút is.

Az eseményen átadták az év polgármestere, az év alpolgármestere, valamint az év jegyzője díjakat. Az országos internetes szavazás alapján idén az év polgármestere elismerést Szepesi Tibor (Karcag) kapta, az év alpolgármestere Hegedűs Ágota (Cegléd) lett, az év jegyzője díjat pedig Szalai Tibor (Budapest II.) kapta. (MTI)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo