Durván meglepő kormányzati kijelentés az önkormányzatokról

Az előttünk álló időszakban nemcsak erős, cselekvőképes, az emberekért dolgozó és világos jövőképpel rendelkező kormányra van szükség, hanem erős, ütőképes és világos jövőképpel rendelkező önkormányzatokra is - hangsúlyozta Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára a Városi polgármesterek randevúja elnevezésű rendezvényen pénteken Zalaegerszegen. Az eseményen átadták az év polgármestere, az év alpolgármestere, valamint az év jegyzője díjakat.

Meggyőződésének adott hangot, hogy a helyi önkormányzatok a megváltozott feltételek, a nehéz gazdasági körülmények és bizonytalan energiahelyzet ellenére is megtalálják a település fejlődését biztosító lehetőségeket és ennek alapján alakítják ki jövőképüket" - mondta az államtitkár. Úgy vélekedett, ha nincsenek jó helyi vezetők, akkor nincsenek víziók, elképzelések, tervek sem. Ha pedig nincsenek tervek és tettre kész, szűkebb környezetükért dolgozni tudó és akaró emberek, akkor nem történik semmi.

A legfontosabb a települések élhetővé tétele és működőképességük megőrzése" - jelentette ki, hozzátéve: a Belügyminisztérium továbbra is az önkormányzatok partnere kíván lenni.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára arról beszélt: a kormánynak az elmúlt években nagyon fontos volt a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, mert ez az alapja a gazdasági fejlesztéseknek, a lakosság mobilizációjának és a biztonságosabb közlekedésnek is.

Elmondta, hogy 2010 óta nagyságrendileg 23 és félezer milliárd forintnyi fejlesztést hajtott végre a kormány. Ezek a fejlesztések szavai szerint különösen felértékelődnek a háború, a szankciók és az infláció okozta nehézségek időszakában.

Ebben a helyzetben a családokat közvetlenül is támogatni kell, ezért is volt fontos célkitűzés az ország- és vármegyebérletek bevezetése - magyarázta, hozzátéve: május elseje óta több mint kétmillió kétszázezer bérlet kelt el országszerte, és az új bérlettípusok bevezetése csaknem 15 százalékkal növelte a közösségi közlekedést használók számát Magyarországon.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo