Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

A cégek harmada a saját üzletét is félti a GDPR miatt
Az európai vállalatok 41%-a érzi úgy, hogy kiemelten vonatkozik rá a GDPR néven ismert új uniós adatvédelmi és adatkezelési szabályozás. A megkérdezettek 16%-a gondolja úgy, hogy részben érinti őt a rendelet, 25% teljesen irrelevánsnak tartja azt vállalkozása szempontjából, 11% viszont egyáltalán nem is hallott róla.

A magyarok nagyon nem örülnek az automatizációnak
Hazánk az automatizáció következményeinek leginkább kitett országok egyike. Míg az Európai Unióban átlagosan a munkaórák 44, itthon 49 százalékát lehetne automatizálni a már meglévő technológiák felhasználásával.

Jön a digitális aláírások kora
A szakemberek szerint részint az új uniós rendeletek és a technológia fejlődése hozhatják el az e-aláírások terén az igazi áttörést. Várhatóan egyre több vállalat ismeri fel, érdemes digitalizálni a hitelesítési folyamatokat.

A hús előállítása közben egy állatnak sem esett bántódása
Kutatók már közel járnak a laborban növesztett hús megalkotásához, pár év múlva bolti forgalomban is megjelenhet a mesterséges hús, az amerikai törvényhozás már foglalkozik az esetleges engedélyezéssel.

Fenyővel díjazták a zöld fejlesztéseket
Magyar fejlesztésű víztisztító eljárás és légkondit kiváltó, energiatakarékos hűtési technológia kapta idén a Svéd Kereskedelmi Testület fenntarthatósági díját.

Az e-sportolók már többet keresnek sok olimpiai atlétánál
Tavaly 121 millió dollárt osztottak szét a különféle versenyeken, az idén már lesz olyan játék, amely önmagában is majdnem ekkora összdíjazást biztosít - írja a Bitport.

A lakáspiacot is felborítja az elöregedés
Az európai országok átlagéletkora a következő évtizedekben kitolódik, és a 65 év felettiek aránya is növekedni fog a 15-64 éves aktív korosztályhoz képest. Ez az egész gazdaság számára kihívást jelent majd.

Kutyák, macskák nyomkövetőit is feltörhetik a hackerek
A Kaspersky Lab kutatói nemrég biztonsági réseket azonosítottak számos olyan népszerű háziállat nyomkeresőnél, mint a Kippy Vita, a Nuzzle, a Tractive, a Weenect és a Whistle. Az internetre csatlakozó bármely eszközhöz hasonlóan a fent említett készülékek is lehetővé teszi, hogy illetéktelenek hozzáférjenek a hálózatunkhoz és a rajta tárolt szenzitív adatokhoz.

A régebbi lakáshirdetéseket is érdemes megnézni
Hiába élénkül az ingatlanpiac, sok lakás marad eladatlanul, mivel a vevők általában a frissebb hirdetésekből szemezgetnek – írja a Ingatlan.com.

GDPR: last minute
Egy nap az élet: holnap már élesben alkalmazni kell az uniós adatvédelmi rendelet, a GDPR szabályait. Sok vállalkozásnál merült fel a kérdés az elmúlt hónapokban, hogy miért ne használhatná azokat a rendszereit a megfelelésre, amelyek már most is rendelkezésre állnak. Vida Sándor adatvédelmi szakértő segítségével most nekik adunk néhány hasznos tanácsot.
Csak figyelmeztetést kapnának a GDPR megsértése miatt a KKV-k
A kormány tervei szerint csak figyelmeztethetné a hatóság a kis- és közepes vállalkozásokat, ha megsértik az Európai Unió most hatályba lépő általános adatvédelmi rendeletét (GDPR) - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Szakmai gyakorlat után is kell adóbevallást készíteni?
Ezzel a kérdéssel fordult a HRPortálhoz az egyik olvasó. A válasz attól függ, hogy mekkora fizetést járt a gyakornokságért: az egyetemi hallgatók gyakorlatán kapott fizetés csak a minimálbérig adómentes.
Megrázza a boltokat a gyenge forint
Drágulás várható, ami falja a vásárlók pénzét. Gyenge a forint, drága a benzin. A benzin már most is sokba kerül, ez pedig lassítja a boltos forgalmat. Fékeződhet a családi költekezés üteme.
A levélbombák kiemelt célpontja az üzleti szféra
Számos különféle fenyegetés leselkedhet a vállalatok levelezőrendszereire, a vírusoktól kezdve a kéretlen üzeneteken át egészen a kiberbűnözők támadásáig. Ezek jelentős pénzügyi és hírnévbeli károkat okozhatnak, illetve a cég működését is komolyan veszélyeztethetik. Integrált eszközökkel hatásosabb a fellépés ellenük.
Mit tehet, ha volt dolgozója a konkurenciánál helyezkedik el?
A versenytilalmi megállapodás a munkáltató gazdasági érdekeinek a védelmét szolgálja arra az esetre, ha egy dolgozója a munkaviszonyának megszüntetése után a volt munkáltatóijára hátrányos körülmények között helyezkedik el. Ez azonban csak korlátozott védelmet biztosít - hívja fel a figyelmet a Stallum Adótanácsadó.
Így az egész család élvezheti a közös vakációt
A nyári programok, tennivalók mellett itt az ideje elkezdeni készülni a családi nyaralásra is, főleg, ha ebben az évben a nagyszülőket is magunkkal visszük. Már a tervezéskor érdemes megfogadnunk Sebestyén Orsolya, a NaturMed Hotel Carbona gyermekanimátorának tippjeit, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a közös utazásból.
Társadalmi felelősségvállalás – a Starbucksba bárki bemehet
A Starbucks amerikai kávézóiban ezentúl bárki akkor is tartózkodhat, ha nem fogyaszt. Howard Schultz, a hálózat alapítója jelentette be az újítást, amelyet nem kevesen vitatnak.
Az algoritmus csal, és megkülönböztet
A németek nagy többsége elutasítja, hogy a digitalizációval a matematika döntsön az emberek helyett, mert ez csak növeli a társadalmi igazságtalanságot. Mind az EU, mind a német kormány célul tűzte ki az ilyen algoritmusok segítségével való döntések ellenőrzését, illetve korlátozását.
Natura 2000 díjat nyert a parlagi sasokat védő magyar projekt
A nemzetközi szakmai zsűri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által koordinált „Partnerség a parlagi sasokat érintő mérgezések megszüntetéséért” című pályázatot hirdette ki győztesnek a 35 pályázat közül. Így a díj négyéves történetében először ünnepelhetünk magyar győztest a díjazottak között.
A készpénz letaszította Erzsébetet a dobogóról
10-ből 7 kkv tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest hatalmas ugrás – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, amit a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz és a 13. havi fizetés követ. A több éven át első helyen végző étkezési Erzsébet-utalvány ezzel épphogy lecsúszott a dobogóról.
A szakma nagyágyúi a budapesti befektetési konferencián
A HVCA Éves Befektetési Konferenciája az üzleti élet és a jogi szakma kiemelt kapcsolatépítő fóruma, ahol a résztvevők megvitatják a kockázati- és magántőke, illetve a vállalatfinanszírozási szektor helyzetét Közép-, Kelet-, illetve Délkelet-Európában. A nyitóelőadást Christian Majgaard, a márkaépítés és innováció nemzetközileg elismert szakértője, a LEGO korábbi globális márkaépítési és üzletfejlesztési vezetője tartja.
A magyarok fele még mindig nem érti, mire való a digitalizáció
Az Európai Bizottság közzétette a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) 2018-as értékeit és a nemzeti digitális politikák elemzését. Magyarország a 28 uniós tagállam között összességében a 23. helyen áll.
GDPR: gyakorlati tanácsok online marketingeseknek
Már csak néhány nap és a gyakorlatban is alkalmaznunk kell az új uniós adatvédelmi rendelet, ismertebb nevén a GDPR rendelkezéseit, méghozzá az online marketingben is. Papp Gábor, közösségi marketing szakértő segítségével az ezen a területen dolgozóknak adunk néhány praktikus tanácsot.
Itt gyűjtögethetünk nyugdíjas éveinkre
Bár az önkéntes nyugdíjpénztári, valamint egészség- és önsegélyező pénztári tagok egyre tudatosabbak, szükség lenne arra, hogy a mainál sokkal szélesebb körben váljanak ismertté az öngondoskodás előnyei, lehetőségei – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége a vele együttműködő kasszák első negyedéves eredményeit ismertetve.
Mesterséges intelligenciával is keresik a munkaerőt a kkv-k
A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet arra kényszeríti a hazai kis-, és középvállalatokat, hogy folyamatosan toborozzanak. A Profession.hu legújabb felmérésében azt vizsgálta meg, hogy mennyi időre van szüksége a cégeknek ahhoz, hogy megtalálják a megfelelő alkalmazottakat.
Ezekben az európai fővárosokban a legtisztább a levegő
Budapesten a jó tömegközlekedés ellenére igen magas a légszennyezettség – derül ki a Greenpeace tanulmányából. Az is bizonyossá vált, hogy jobb azoknak a városoknak a levegője, ahol könnyebb lehet biciklire váltani.
Elfelejtett rendelkezni az 1%-ról? Ma még megteheti
Adónk 1+1 százalékáról kedden rendelkezhetünk utoljára, akár írásban, akár az elektronikus felületen. Ügyfélkapus hozzáférés hiányában a 17SZJA-02-es lapon lehet rendelkezni a pénztári számla javára.
És a Tiéd mekkora?
Lehet-e összefüggés látóköröd szélessége és az eredményeid között? A megszokott gondolatmenet elhagyása, a szélesebb körű érdeklődés segíthet frissnek és eredményesnek maradni – véli szakértőnk, Nagy Andrea, a Parrish & Crawler szakmai igazgatója.
Ez sok vállalat utolsó lehetősége vissza nem térítendő forrásokra
Az Európai Unió 2020 után jelentősen átalakítja pályázati rendszerét, aminek eredményeként a következő évtizedtől a vállalkozások a korábbinál jóval kevesebb vissza nem térítendő EU-s forrásokhoz juthatnak hozzá, párhuzamosan növelve a pénzügyi eszközök (kockázati tőke, hitel, garancia) arányát.
Évi több százmilliárdba kerül Magyarországnak az elhízás
Magyarországon akár az összes egészségügyi közkiadás egyhatoda, azaz évi több száz milliárd forint kapcsolódhat az elhízással vagy túlsúllyal kapcsolatos betegségek kezeléséhez.
GDPR: profilalkotás és automatizált döntéshozatal
A GDPR bevezeti a profilalkotás és az automatizált döntéshozatal fogalmát és speciális szabályokat tartalmaz azokra vonatkozóan. Ezekkel az új fogalmakkal nem árt megismerkednünk, ebben segít dr. Kovács Zoltán Balázs, a Szecskay Ügyvédi iroda partnere.
Önvezető autók: Európa lemaradhat az USA és Kína mögött
A liberálisabb szabályozás miatt az Egyesült Államok autógyárai ma előnyben vannak az európaiakkal szemben az önvezető autók fejlesztésében, és jó pozícióból indulhat Kína is, ahol nemsokára feloldják a közúti tesztelésre vonatkozó tilalmat – áll a Roland Berger és az FKA kiadványában.
Extra szabadnap jár a nem dohányzóknak
Szabadnap jár Szentesen azoknak, akik nem dohányoznak, vagy időközben leszoknak a cigarettáról. Aki szeretne élni a lehetőséggel, írásban kell nyilatkoznia arról, hogy nem fog rágyújtani.
Üzemanyag-hatékonysági rekord felállítására készülnek magyar diákok
Négy magyar diákcsapat új üzemanyag-hatékonysági rekord felállítását kísérli meg a Make the Future Live elnevezésű londoni fesztivál keretében a Shell Eco-marathon Europe 2018-as versenyén.
Kiszáll a CBA-ból az egyik alapító
Megválik CBA-részesedésétől Baldauf László, a kereskedelmi lánc egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke – írta a Népszava. Baldauf részesedését a CBA más részvényesei veszik meg.
Adócsökkentést a nőknek
A társadalom nem honorálja kellőképpen a nők gyermekvállalását, ezt a jövedelemadóban kompenzálni kellene – véli Kopátsy Sándor, történész-közgazdász. A Piac & Profit egyik alapítóját Yuvel Noah Harari Sapiens című könyve inspirálta, hogy a nemek közti egyenlőtlenséget tűzze tollhegyre legfrissebb cikkében, amelyet változtatás nélkül közlünk.
Egyre népszerűbb a kezességvállalás
Dinamikusan növekszik a kezességvállalással párosuló hitelek aránya a kisvállalkozások körében, mely jelentős mértékben hozzá fog járulni a vállalati hitelállomány növekedéséhez – írja a CIB Bank. 2018 első negyedévében, az előző év azonos időszakához képest közel 35 százalékkal bővült a hitelgaranciával futó hitel- és garanciaállomány a bankban.
Egyre több település marad bolt nélkül
Négyezerrel csökkent 2017-ben a boltok száma Magyarországon, írja a Blokkk.com. Minden áruterületen - élelmiszerben, iparcikkekben egyaránt - évről-évre kevesebb a bolt. És kevesebb településen lehet helyben vásárolni, mert 2017-ben 18 faluban bezárt az utolsó bolt.
Adóbevallás: ma éjfélkor lejár a határidő
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet. Ma a NAV minden budapesti és megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálata este 8-ig tart nyitva, és várják azokat, akik a tervezettel, bevallással 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – őstermelőket és áfás magánszemélyeket kivéve -, annak május 22. után automatikusan bevallássá válik a tervezete.
A legnagyobb stressz, hogy nincs szakember
Miközben 40 000 munkás hiányzik az építőiparból, érdemes megnézni, hogyan látja a helyzetet a másik oldal, azaz az építkezni, felújítani vágyó magánszemélyek. Az újHÁZ Centrum 1138 főt kérdezett meg egy nem reprezentatív felmérés során.
Kevesebb lesz az akadály az uniós piacon
Az Európai Bizottság új társasági jogi szabályokkal kívánja elősegíteni a vállalkozások összeolvadását, szétválását és belső piacon belüli mozgását. Az új szabályokba beépített biztosítékok egyúttal a munkavállalók jogainak megfelelő védelmét és azt is garantálják, hogy a módosításokat ne lehessen kihasználni adócsalás vagy adóelkerülés céljára.
Egy picit megzuhantunk márciusban
Májusban minimálisan romlott a GKI konjunktúraindexe. Ez a fogyasztói várakozások kedvezőtlenebbé válásának következménye, az üzleti várakozások ugyanis, ha szerényen is, de javultak. Mindazonáltal a GKI konjunktúraindexe nem sokkal marad el februári történelmi csúcsától.
Csalást kiáltanak a Google robot-demója miatt
Általános megdöbbenést váltott ki a Google demója, ahol egy nemrég kifejlesztett mesterséges intelligencia telefonon kért időpontot egy fodrászszalonba, úgy, hogy a fodrász észre sem vette, hogy robottal beszél. Kritikusok szerint azonban nem biztos, hogy a felvétel tényleg olyan spontán volt, mint amilyennek tűnik.
Áramvonalas kamionokkal a légszennyezés ellen
Kamiononként 5 000 eurót takaríthatnának meg a fuvarozók évente, ha elfogadják az Európai Bizottság javaslatát. Az Európai Parlament és a Tanács elé kerülő előterjesztés szerint 2025-től a maiaknál lényegesen, legalább 15 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszthatnak majd a nehéz tehergépkocsik.
Hogyan érinti a webshopokat a GDPR?
A webshopot üzemeltető vállalkozások jó része feltehetően már találkozott az adatvédelemmel, rendelkezik a honlapjára feltöltött adatkezelési tájékoztatóval, esetleg adatvédelmi szabályzata is van és tevékenységét bejelentette a NAIH részére. Jogosan merülhet fel tehát a kérdés, hogy miben is új a GDPR és a webshopoknak mit is kell tenniük annak érdekében, hogy felkészüljenek az új adatvédelmi rendeletre, közismertebb nevén a GDPR-ra.
Sertéseknek építettek óriási lakótelepet
Komplett lakótelepet építettek Kínában egy megaberuházással, hogy ott sertéseket hizlaljanak. Az emeletes épületekből álló blokkban a tervek szerint évente akár 800 ezer disznó is születhet majd. A hatalmas telep létrehozásának célja a növekvő lakosság igényeinek kielégítése, de a koncentrált termelés komoly állat- és humánegészségügyi kockázatokat is jelenthet.
Hogyan tudhatjuk biztonságban az adatainkat?
A címben feltett kérdésre roppant egyszerű a (hatásvadász) válasz: sehogy. Vagyonokat költhetünk adatvédelmi szoftverekre és hardverekre, de a száz százalékos adatbiztonságot nem tudjuk garantálni. Olyan van, akitől még nem szivárogtak ki adatok, de olyan, akitől soha nem is fog, olyan nincs - vélekedik szakértőnk.
A fél világnak reménye sincs az internetre
2018 végére földünknek még a felére sem terjed majd ki az internet. Ha a kormányok, nemzetközi intézmények nem lépnek, még jó húsz évig is eltarthat, amíg a világháló mindenütt elérhető lesz – márpedig internet nélkül a harmadik világ országai végzetesen kimaradnak korunk ipari forradalmából.