Húsüzemben ütötte fel a fejét a koronavírus - lezárhatnak egy egész járást Németországban

A járványgócpont az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban alakult ki.

A Rheda-Wiedenbrückben működő sertésfeldolgozóban vasárnapig ezernél is több fertőzést regisztráltak. A tömeges tesztelését kedden kezdték, miután csoportos fertőzések történtek. A munkában a hadsereg (Bundeswehr) is részt vesz, a Gütersloh járási egészségügyi hivatal személyzetét egy 65 fős katonai alakulat egészíti ki. Eddig csaknem 6000 tesztet végeztek el.

Az üzemet bezárták, és elővigyázatosságból karanténra kötelezték csaknem valamennyi dolgozóját, 6400 embert, az adminisztratív munkakört betöltőkön kívül mindenkit.

A kereszténydemokrata (CDU) vezetésű tartományi kormány vasárnap rendkívüli ülést tart. Az előzetes nyilatkozatok alapján meglehet, hogy a járásban ismét bevezetik a társadalmi és gazdasági életet befagyasztó korlátozó intézkedéseket, amelyeket a járvány első szakaszában országszerte alkalmaztak.

A térség CDU-s európai parlamenti (EP-) képviselője szerint ez nem lesz elég. Nemcsak Gütersloh-ban, hanem az üzem körüli 30 kilométeres övezetben mindenütt korlátozásokat kell elrendelni az egész lakosságra - mondta Peter Liese a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak.

Ez a legsúlyosabb eddig

A sertésfeldolgozóban történt tömeges fertőzés jelenleg a legsúlyosabb járványkitörés egész Európában. A vírus legalább két hete terjedhet a dolgozók között, sokan már kórházba is kerültek, és félő, hogy számos halálos áldozat is lesz - mondta Peter Liese, aki az Európai Néppárt (EPP) EP-frakciójának vezető egészségügyi szakpolitikusa, aki politikai karrierje előtt orvosként dolgozott.

Németországban több mint egy hónapja tartósan ezer alatt van az igazolt új fertőzöttek napi száma, és a járvány egyre inkább helyi kitörésekből, fellángolásokból áll. Gócok alakultak ki Rheda-Wiedenbrücken mellett például Berlin Neukölln nevű kerületében és Göttingenben. Ezek az esetek megemelték a vírus úgynevezett reprodukciós rátáját (R), amely az RKI vasárnapi jelentése szerint az utóbbi hetekben regisztrált 0,7-1,2 közötti sávból felugrott 1,79-re. Ez azt jelenti, hogy minden 100 új fertőzött átlagosan további 179 embernek adja tovább a vírust.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo