Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Kezdenek megtelni a szállodák húsvétra

Kezdenek megtelni a szállodák húsvétra  

A húsvéti, négynapos hosszú hétvégére 17 százalékkal nőttek az előfoglalások az előző évhez képest.
Újabb gyártó jelentette be, autóik akkumulátoros vagy hibrid elektromos lesz 2035-re

Újabb gyártó jelentette be, autóik akkumulátoros vagy hibrid elektromos lesz 2035-re 

Teljes egészében akkumulátoros és hibrid elektromos hajtású járművekből állítja majd össze a modellpalettáját a Mitsubishi.
Örülhetnek a lakásvásárlás előtt állók

Örülhetnek a lakásvásárlás előtt állók  

Két piaci szereplő lakástakarékpénztári konstrukciói is elérhetőek március 1-től.
Eljött a trendforduló a külkereskedelemben?

Eljött a trendforduló a külkereskedelemben?  

A várakozásoknál kisebb, 165 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben az év első hónapjában, ami nagyjából megegyezett a decemberi egyenleggel.
Érkeznek az adóbevallások – nagyon kell figyelniük a volt katásoknak

Érkeznek az adóbevallások – nagyon kell figyelniük a volt katásoknak  

Immár napokon belül, március 15-től elérhetővé válnak a NAV által elkészített SZJA-bevallási tervezetek.
Elkerülte a recessziót Nagy-Britannia

Elkerülte a recessziót Nagy-Britannia 

A vártnál gyorsabban nőtt a brit gazdaság teljesítménye januárban.
Infláció, GDP: mi vár idén az orosz gazdaságra?

Infláció, GDP: mi vár idén az orosz gazdaságra? 

Az orosz jegybank szakértők körében végzett legfrissebb felmérése szerint a februárban vártnál kisebb mértékben csökkenhet a gazdaság teljesítménye az idén.
Ismét újratöltik a Baross Gábor hitelprogramot, ami már kétszer lefagyott

Ismét újratöltik a Baross Gábor hitelprogramot, ami már kétszer lefagyott 

GFM: 1000 milliárd forintra emelkedik a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram kerete.
Fizessenek több adót a gazdagok, ki nem találnák ki mondja

Fizessenek több adót a gazdagok, ki nem találnák ki mondja 

Bemutatta költségvetési javaslatát az amerikai elnök.
Beállt az infláció a németeknél

Beállt az infláció a németeknél  

Németországban a februári éves infláció megegyezett a januárival, havi összevetésben lassult.

Már jóval a szankciók előtt negatív volt a magyar külkereskedelmi mérleg 

165 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány januárban.

A korábbinál is jobban támogatja a zöldkötvényeket az EU 

A 2050-re megfogalmazott uniós és magyarországi környezetvédelmi célok jelentős erőfeszítéseket és befektetést kívánnak minden szereplőtől.

Mégis veszélyben a Dunaferr munkavállalóinak bére 

Fejér vármegyei elnök: aljas lépés a Dunaferr-dolgozók munkabérfizetését veszélyeztető önkormányzati inkasszó.

Az informatikusok nagy létszámú leépítése, már a legkomolyabb munkaerőpiacon is látszik 

Az Egyesült Államokban 2009 óta a legmagasabbra emelkedett a létszámleépítések száma az év első két hónapjában.

Több az áru, több raktár kell a cégeknek  

Az ipari és logisztikai ingatlanok piaca a bérbeadások volumene, az új fejlesztések és a vidéken átadott beruházások alapján is rekordévet zárt.

Kevesebb autót adtak el, mégis jó éve volt a BMW-nek  

Magasabb bevétel mellett közel másfélszeresére növelte a nyereségét tavaly a müncheni BMW konszern.

Külföldre vágyó magyarok is örülhetnek: soha nem volt ennyi betöltetlen állás Németországban  

A tavalyi negyedik negyedévben rekordszintre, 1,98 millióra emelkedett Németországban a betöltetlen álláshelyek száma.

Orbán Viktor szerint 500 ezer új munkavállalóra lesz szükség  

De nem adhatnak a külföldieknek előnyt a magyarokkal szemben.

Varga Mihály: komoly források jönnek az energiahatékonyság területén - a vállalkozások is beszállhatnak 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságpolitikai fórumán beszélt erről a miniszter.

Megdöbbentő, 36 ezer magyar dolgozik házi rabszolgaként 

Szükség van az edukációra a megelőzésben.

Turisztikai vállalkozások tízezrei még nem regisztráltak az adatszolgáltató központba 

Eddig csaknem 20 ezer turisztikai vállalkozás regisztrált a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba.

Grúziában is kitört a harc az orosz és nyugatbarátok között 

Georgiában visszavonták a külföldi ügynökökről szóló törvényt.

Több milliós bírság állatkereskedőknek, még a díszhal sem lehet génmódosított 

Tilos és milliós bírság járhat a genetikailag módosított díszhalak értékesítéséért.

Kétes cégek és személyek is feltűntek annál az alkusznál, amire az MNB most lecsapott  

Az MNB 14,1 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Klassis-Z Biztosítási Alkusz Kft.-re.

Ekkorát ütött a legnagyobb orosz bankban a háború  

Jelentősen, 78 százalékkal esett a Sberbank tavalyi profitja.

Kínában 1 százalékra lassult az infláció  

Kínában tizenkét havi mélypontra lassult az éves infláció februárban, amikor gyorsult a termelői árcsökkenés.

Női vállalkozóknak indul program  

Összeurópai kezdeményezést indított a női vállalkozók helyzetének javítására négy innovációs ügynökség.

Kell-e még drasztikus élelmiszerár-emelkedésre számítani? 

Várhatóan már nem nő tovább a háztartások számára a bolti élelmiszer-vásárlás terhe.

Meghosszabbítanák az ukrán gabonamegállapodást 

Ukrajna és az ENSZ közös célja a gabonamegállapodás meghosszabbítása március 18. után - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Női pilótákat képez a Wizz Air 

A légitársaság kadétprogramot indított a női pilóták karrierjének támogatására.

A Volkswagen is akkumulátorgyárat akar, de nem Magyarországon 

A Volkswagen előnyben részesítené az akkumulátorgyártást Amerikában.

Bankfelvásárlás után: mi lesz a Sopron Bank ügyfeleivel? Tisztázódott  

A Sopron Bank ügyfelei a MagNet Bank állományában maradnak.

Már körvonalazódik, mikor szabályozzák a kriptót  

A kriptoeszközök piacairól szóló európai uniós rendelet várhatóan jövőre a harmadik negyedévben jelenik meg.

Mozgalmas napja volt a NAV-osoknak Nógrádban 

Mozgalmas napja volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Heves megyei ellenőreinek a közelmúltban Nógrád megyében. A mintegy huszonhétmilliós hamis órákon át a feketemunkásokig és nyugta nélküli vendéglátásig, sok minden belefért egy napba.

Stagnálnak az euróövezeti gazdaságok 

Stagnált a bruttó hazai termék a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve.

Egy autó horpadásának javítása ma már 2-300 ezer forint, de megtakaríthatunk 30 százalékot 

Cristo: A magyar autósok kétharmada lényegesen alábecsüli az autókárok költségét.

Komoly gondban a magyar webshopok, a kisboltok sorsára juthatnak  

Bár kifejezetten üdítő a magyar e-kereskedelem múlt évi teljesítménye a régiós eredményekhez képest, azonban továbbra is aggasztóan alacsony.

Nagyon rossz hír, tovább öregszik a magyar autópark 

K&H: kevesen terveznek autóvásárlást egy éven belül.

Magyarország egyik legnagyobb bankjánál hatalmasat nőtt a hitelállomány 

Bővülő hitelezés, növekvő működési bevétel az Ersténél.

Fordulat a chippiacon, hiány helyett többlet 

Estek a globális chipeladások januárban éves és havi szinten.

Megvan a magyar infláció csúcsszáma, 25,7 százalék lett 

25,4 százalékra mérséklődött az infláció.

Kiderült, mikor kapnak fizetést a Dunaferrnél  

Már csak néhány napot kell várni.

Engedélyt vont vissza az MNB  

Az MNB visszavonta a Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületének tevékenységi engedélyét.

Nálunk nem, a németeknél nőtt az ipari termelés  

Januárban a vártnál jelentősebben bővült a német ipari termelés.

A háztartási energia és az élelmiszer a magyar inflációs toplista élén 

Februárban 25,4 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.

Megtudtuk milyen béremeléseket terveznek a kkv-k infláció alatt, felett 

Infláció alatti béremeléssel terveznek a kkv-k.

Rákapott a világ a Legóra  

Rekordnyereséggel zárta a tavalyi évet a dán Lego játékipari konszern - közölte a vállalat kedden éves pénzügyi jelentésében.

Ennyivel nehezebb a nőknek a munka világában, mint a férfiaknak  

Sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket a munka világában.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa

Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa 

Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.

Költségkímélés

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba  

Az áramszámlák egyik tételének drasztikus emelkedése akár háromszázmilliárd forintos többletköltséget is okozhat a magyar vállalkozásoknak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo