Javuló tendencia a külkereskedelemben

2011 novemberében bővülést mutatott a külkereskedelmi volumen: a kivitel 7,9, a behozatal pedig 4,5 százalékkal növekedett 2010 azonos időszakához képest. A külkereskedelmi mérleg aktívummal zárt, a többlet mértéke 211 milliárd forint volt. Mind az export, mind pedig az import növekedésének húzóerejét a járműgyártás szolgáltatta. Az Európai Unión kívüli országok felé irányuló kivitelünk továbbra is dinamikusan bővült, passzívumunk ezen országokkal szemben jelentősen csökkent.

2011 első tizenegy hónapjában a kivitel volumene 11 százalékkal, a behozatalé pedig 7,4 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelem többlete 1 842 milliárd forintot tett ki, ami 442 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket. (A magyar kkv-k túl kicsinek gondolják magukat a nemzetközi terjeszkedéshez.)

2011. január-november között a gépek és szállítóeszközök ágazat kivitelének mennyisége 9,6%-kal, behozatalának volumene pedig 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szektorban átlag feletti ütemben bővült az energiafejlesztő gépek és berendezések, az általános rendeltetésű ipari gépek és a közúti járművek exportja és importja is, a híradástechnikai hangrögzítő- és lejátszó készülékek csoportjának kereskedelme azonban mindkét relációban csökkent.

A feldolgozott termékek export- és importvolumene ugyanezen időszakban 16 illetve 12 százalékos növekedést mutatott. Az energiahordozók importja szintén jelentősen emelkedett, különösen a kőolaj és kőolajtermékeké, amelynek behozatalában 5,4 százalékos emelkedést regisztráltak 2011 első tizenegy hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek kivitele stagnált, a behozatal volumene azonban jelentősen, 5,6 százalékkal növekedett, tehát ebben a relációban romlott az egyenleg 2011. január-november között. (A francia cégek Magyarországon a gazdaság számos területén jelentős szerepet játszanak.)

Területi vonatkozásban az Európai Unió országai felé dinamikus külkereskedelmi forgalomnövekedést értünk el, a kivitel az egy évvel korábbihoz képest 8,6, a behozatal pedig 11 százalékkal volt magasabb az év első tizenegy hónapjában. Az új tagállamok felé külkereskedelmi mérlegünk javult, a régi tagállamok vonatkozásában azonban romlott. Az unión kívüli országok felé kivitelünk volumenében 19 százalékos emelkedést regisztrált a KSH, míg importunk mértéke gyakorlatilag stagnált, így a külkereskedelmi forgalom hiánya jelentősen mérséklődött velük szemben. Az ázsiai országok tekintetében külkereskedelmi passzívumunk 753 milliárd forinttal csökkent a tavalyi év első tizenegy hónapjában.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo