Matolcsy meglepte a piacot

Matolcsy György interjút adott a Dow Jones hírügynökségnek, amelyben meghlepően visszafogottan nyilatkozott a jegybank szerepéről, így erősödésnek indult a forint. Ugyanakkor Orbán Viktor Brüsszelben tett arról, hogy gyengüljön a magyar deviza.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniaszter a Dow Jones hírügynökségnek elmondta, hogy eddig nem kapott felkérést az MNB elnöki posztjára. Szerinte a jegybanknak függetlennek és sokkal konzervatívabbnak kell maradnia, mint a kormánynak. Az általános likviditásbővítést hibás lépésnek tartja, de néminemű célzott likviditásnövelés kívánatos lehet. A jegybank nem finanszírozhatja a hiányt pénznyomtatással. Ugyanakkor szívesen látná az MNB eszköztárában is azokat az eszközöket, melyeket az EKB, a Bank of England vagy a Fed is alkalmaz. Az interjú után erősödni kezdett a forint.

Csakhogy Orbán Viktor miniszterelnök is  beszélt Brüsszelben, és találkozott Jose Manuel Barrosoval is. A miniszterelnök elmondta, hogy hazánk rugalmas hitelkeretet (FCL) kért, de az IMF csak elővigyázatossági készenléti hitelt (P-SBA) hajlandó adni. Így hamarosan lezárulhatnak a hiteltárgyalások, és hazánk a piacról fogja finanszírozási igényét kielégíteni. Csak a jelenlegi jegybankelnök mandátumának lejárta előtt egy nappal fogja megnevezni az új jegybankelnököt. Erre tehát várhatóan csak március 1-én kerül sor, ami addig bizonytalanságban tartja a piacokat. A hírre minimálisan ugyan, de megingott a forint árfolyama.

Forrás: Erste befektetési Zrt.

Orbán Viktor találkozott Jose Manuel Barrosoval is, aki elég diplomatikusan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy Magyarországnak a költségvetési kiigazítás minőségére is, nem csak annak mennyiségére kellene koncentrálnia. A bizottság február 22-én fog állást foglalni a legutóbbi kiigazításokról, de Barroso szavaiból arra lehet következtetni, hogy nem lesznek velünk megelégedve.

Egy siralmasnak tűnő GDP adatot publikáltak tegnap az USA-ban, de részletesen megnézve láthatjuk, hogy nem is lett annyira rossz az érték, hiszen a katonai kiadások és a készletállomány csökkenése okozta a váratlan visszaesést. Az előbbi jó, hiszen a honvédelem ezentúl kevesebb forrást fog elvenni a gazdaságtól (pl. a GDP 0,7 százalékára rúgó, azaz 100 milliárd dolláros éves költséggel „működő” afganisztáni misszió leépítése), míg a készletállomány valószínűleg az elkövetkező hónapokban, legalább részlegesen visszaépül, ami húzni fogja a GDP növekedést.

A Fed este megismételte azt, amit korábban is mondott. A lazítás fennmarad addig, amíg a munkanélküliség a jelenlegi 7,8 százalékról 6,5 százalékra nem csökken. Ez nem okozott meglepetést, így jelentős mozgást sem a piacon. Mindezek ellenére, vagy ennek köszönhetően kismértékű csökkenést láthattunk az amerikai piacon, amely Japán kivételével Ázsiában is folytatódott. Sőt, a határidős indexek is a negatív tartományban vannak ma reggel, és a BUX rövidtávú indikátorai sem sugallnak túl sok jót. Így a magyar index is csökkenhet a mai napon a forint erősödés ellenére, ami viszont jó a bankoknak, és így az OTP-nek is.

USA:

Mínuszban zártak a vezető amerikai részvényindexek. A Dow 0,32%-kal, a Nasdaq 0,37%-kal, míg az S&P 500 értéke 0,39%-kal csökkent. Az amerikai negyedik negyedéves GDP adat évesített értéke 0,1%-kal csökkent, miközben 1,1%-os növekedést vártak tőle. A visszaesés elsősorban a hadikiadások lefaragásának következménye volt, melyek több, mint 20%-kal estek vissza. Ebben jelentős szerepe volt a közel-keleti csapatkivonásoknak. Az export és az import terén is csökkenés volt látható, ráadásul az export visszaesése volt nagyobb, ami gyengítette a dollárt az euróval szemben. Az ADP foglalkoztatottsági adatok a vártnál jobban alakultak, 165 ezer helyett 192 ezer fővel növekedett a foglalkoztatottak száma.

Tegnap véget ért a kétnapos jegybanki tanácskozás, ami olyan tekintetben nem hozott meglepetést, hogy az összes likviditásnövelő intézkedés életben maradt. A döntés azonban ezúttal nem volt egyöntetű, Esther George a döntés ellen szavazott.

13%-ot zuhant a RIM árfolyama. A RIM tegnap tartotta két új BlackBerry készülékének és 10-es kódjelet viselő új operációs rendszerének is a bemutatóját. Az első fogadtatás pozitív volt, azonban utána jelentős csökkenésbe csapott át az árfolyam. Lehet, hogy mégsem ez lesz az a telefon, ami megmenti a RIM-et? A társaság egyúttal bejelentette, hogy nevet vált és a vállalat átveszi a fő termékének, a BlackBerry-nek a nevét. Az új operációs rendszer tartalmaz pár ötletes megoldást, ami elsősorban az üzleti felhasználók számára lehet érdekes, azonban maga a telefon a fejlesztési ciklus hosszához képest nem okozott túl nagy meglepetést.

Tegnap a piacok zárása után publikálta eredmény kimutatását a Facebook, melynek hatására a zárás utáni kereskedésben -10%-ban is járt az árfolyam, azonban onnan sikerült visszakapaszkodnia. Nőtt a cég árbevétele, nagy előrelépés történt a mobiltelefonos platform esetében, de a ráfordítások is gyorsan növekedtek, ami elbizonytalaníthatta a befektetőket. Különösen az értékesítés közvetlen költségei emelkedtek gyors ütemben.

Várt fölötti eredményről számolt be a Boeing. A negyedéves EPS 1,28 dollár volt, szemben a várt 1,18 dollárral. Az idei évre 5 és 5,2 dollár közötti részvényenkénti eredményt várnak, miközben az elemzői előrejelzések átlaga 5,16 dollár. A teljes árbevétel 22,3 milliárd dollár lett.

A ConocoPhillips árbevétele és részvényenkénti eredménye is meghaladta a várakozásokat. A cég 1,43 dolláros EPS-t publikált, szemben a várt 1,42 dollárral, miközben az árbevétel lényegesen felülmúlta az elemzői becsléseket. Az árbevétel 16,37 milliárd lett, szemben a várt 14,86 milliárddal. Azonban az idei évre a kitermelés visszaesésével számolnak, ami negatív fejleményt jelentene.

A Qaulcomm részvényenkénti eredménye 1,26 dollár lett, szemben a várt 1,12 dollárral. A javulás elsősorban az okostelefon piac növekedésének volt köszönhető. A jövő évre megfogalmazott várakozások kissé pesszimistábbak mint az elemzői várakozások, a vállalat által megcélzott sáv felső széle egyezik meg a várakozásokkal.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Európa:

Európában tegnap alapvetően csökkenéssel zártak az indexek, s ma reggel sincs kitörő hangulat. Jó nagyot, 6,4 százalékot esett tegnap a Pekao azután, hogy kiderült: az Unicredit 9,1 százalékot elad belőle.

Habár a Deutsche Bank nyolcszor nagyobb veszteséget publikált, mint amit a piac várt, a tőkemegfelelési mutatója (Tier 1) a várt 9,5 százalékkal szemben 11,6 százalék lett. Ennek nagyon örül a piac. A cég elnöke délben beszél a Bloomberg TV-n.

Olaj, arany:

A vártnál gyengébb amerikai GDP adat sem tudta megállítani az olaj árfolyamának további emelkedését, ami 97,32 dollárról 97,94 dollárra változott. Az arany árfolyamára elsősorban a dollár gyengülése hatott pozitívan, melynek unciánkénti árfolyama 1663,74 dollárról 1677,05 dollárra emelkedett.

Devizák:

Kedden Simor András, tegnap pedig Matolcsy György szavai erősítették a forintot, és ezzel a hétfőn még 300 forint körül ingadozó euró árfolyam tegnap már 295 alá csökkent. A gazdasági miniszter kifejtette, hogy konzervatív jegybanki irányításban gondolkodnak. Ez pedig enyhítette a piac félelmeit a nem konvencionális eszközök alkalmazásával kapcsolatban. A kijelentés hatását tovább növelte, hogy az egyik lehetséges jelölt szájából hangzott el. Az EUR/HUF árfolyam 295,47-ről 294,23-ra mérséklődött.

Nagyot gyengült tegnap a dollár, az EURUSD árfolyam 1,3492-ről 1,3567-re emelkedett. A dollár gyengülésének fő oka a tegnap megjelent amerikai GDP adat, mely 0,1%-os csökkenést mutatott. A devizapiac szempontjából még ennél is fontosabb, hogy az export nagyobb mértékben esett vissza, mint az import, ez pedig a külkereskedelmi egyenlegen keresztül negatív a dollár számára.

Távol-Kelet:

A Nikkei 0,23%-os emelkedéssel tovább folytatta szárnyalását, a Shanghai index is képes volt 0,11%-os emelkedést felmutatni, ugyanakkor a Hang Seng index értéke 0,37%-kal mérséklődött. Médiaértesülések szerint Peking még az év első félévben ingatlanadót vezetne be.

Határidős piacok:

A határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel.

 

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo