Jelentős élénkítés, reménykedhetünk

Nem sok minden történik a piacokon, de több pénzhez juthatnak a bankok az EKB február végi aukcióján. Ennek következménye jelentős élénkítés.   

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Miközben a görög saga folytatódik, a piacokon nem túl sok minden történik. Úgy tűnik, hogy kaptak még két hetet rendezni a dolgaikat. Közben egyre többen gondolják azt, hogy az EKB február 28-i aukcióján még több pénzhez juthatnak a bankok, mint a decemberi első körben. Ez azt jelentené, hogy az EKB mérlegfőösszege három hónap alatt 50 százalékkal, 3.000 milliárd euró fölé növekedne. Hogy ennek jelentőségét másképp is érzékeltessük: a szélesebb értelemben vett pénzállomány (M3) decemberben 9.700 milliárd euró volt a gazdaságban, vagyis direkt értelemben 10 százalékkal, ha a tőkeáttételi hatásokat is figyelembe vesszük, akkor 10-50 százalékkal növekedhet az M3. Az pedig nagyon jelentős élénkítés. Persze időbe telik, míg ez megjelenik a reálgazdasági növekedésben, de az USA-ban úgy tűnik, sikeres volt az európainál összességében egy kissé nagyobb mértékű élénkítés, vagyis reménykedhetünk.


Fontosabb instrumentumok árfolyamának alakulása 1.

USA, Európa:

- A kezdeti pluszokat kis mínusz követte az USA részvénypiacain, nap végére azonban visszanyerték erejüket az indexek (Dow +0%; S&P +0,2%; Nasdaq +0,4%). Felgyorsultak a görög események, jó és rossz hírek is érkeztek.
- Jean-Claude Juncker a euróövezeti országok pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport vezetője ma este hatra rendkívüli ülést hívott össze. A Reuters értesülései szerint a téma a görög adóssághelyzet lesz. A Wall Street Journal névtelen forrásokra hivatkozva írta, hogy az EKB belemehet, hogy beszálljon a görög adósságleírásba. Az EKB a nála lévő görög állampapírok egy részét lecserélné EFSF kötvényekre, az EFSF pedig visszaadná a papírokat Görögországnak azon az áron, amit az EFSF fizet a Központi Banknak.
- Elbizonytalanítja a helyzetet, hogy az írek felvetették, hogy amennyiben az EKB engedékenynek mutatkozik Görögország kapcsán, akkor nekik is megnőhet a tárgyalási pozíciójuk a kötelezettségeiket illetően.
- Kiszivárgott információk szerint a görög kormány a korábban várt 2,8%-os gazdasági visszaesés helyett 4-5%-os recessziót jósol az IMF-nek küldendő anyagban. Ez tovább ronthatja az adóssághelyzet konszolidálásának lehetőségét.
- Az S&P hitelminősítő szerint az adóssághelyzet akkor sem tartható fenn, ha a görög kötelezettségek 70%-át elengedik a magánbefektetők, hiszen annak rossz a struktúrája.
- Amerikából nem érkezett fontosabb hír. A Cisco vártnál jobb profit és bevételi számait árnyalják a menedzsment által előrevetített kedvezőtlen kilátások.

Olaj, arany:

- Az olaj árfolyama a tegnap reggeli emelkedésből visszaesett, ma reggel viszont ismét emelkedik. Jelenleg ismét 99,1 dolláron kereskednek a WTI olaj hordójával.
- A vártnál kisebb mértékben, 300 ezer hordóval emelkedett a kőolajkészlet állomány, míg a benzinkészletek az előrejelzéseknél nagyobb mértékben, 1,6 millió hordóval nőttek.
- Az arany ára 0,7%-kal esett, jelenleg 1.738 dolláron kereskednek a nemesfém unciájával.

Távol-Kelet:

- Mínuszban nyitottak az ázsiai tőzsdék, a veszteség nagy részét azonban zárásra ledolgozták az indexek (Nikkei -0,15%, Hang Seng -0,16%, Nikkei 0,11%).
- Kínában a vártnál magasabb lett a januári inflációs adat. Az elemzők által jelzett 4,1% helyett 4,5%-ra emelkedett a fogyasztói árindex.
- Japán fogyasztói bizalmi indexe 40-ig emelkedett januárban, az előzetesen várt 38,5 helyett.


Fontosabb instrumentumok árfolyamának alakulása 2.

Devizák:

- Erősödéssel indította a tegnapi kereskedést a forint. A 288,6-os mélypontról azonban fordult az árfolyam, és zárásig 291,7-ig kapaszkodott vissza. Továbbra is a 290-293 közötti sávban oldalaz az EUR/HUF devizapár.
- Az EUR/USD megerősítette a keddi kitörést, a reggeli órákban tovább emelkedett az árfolyam. A zászló alakzatból az 1,356-os ellenállásig folytatódhat a hegymenet.

Vállalati hírek

- OTP, FHB: a kormány fél évvel kitolná az árfolyamrögzítés határidejét, ami 2017-ben további 10 milliárd forint veszteséget okozhat a bankszektornak (és az államnak). A határidő hosszabbítás hatása nem jelentős sem a bankok értékeltsége, sem a részvényárfolyam szempontjából.
- A MOL új opciós szerződést kötött az Unicredittel. A 2.914.692 darab részvényre vonatkozó korábbi megállapodás lezárásra került. Az új megállapodás értelmében a MOL 646.361 darab MOL részvényt értékesít, és a MOL amerikai típusú vételi opciós, az Unicredit pedig európai típusú eladási opciós jogot szerez 3.561.053 darab részvény vonatkozásában. Az opciók ára 70,20394 euró (20.325 forint) részvényenként, lejárata egy év. A megállapodás lényegében egy 250 millió eurós hitelszerződés. Árfolyamhatásra nem számítunk.
- Az Egis tegnap zárás után tette közzé a 2011/2012-es I. negyedéves eredményét, ami megfelelt a vártnak. Az új termékek bevezetési ellensúlyozni tudta az árakra nehezedő nyomást. Az export 16%-kal esett vissza, az orosz értékesítés csak 5,3%-kal tudott bővüli a kereskedői készletek csökkenése miatt. A lengyel piacon tapasztalható kedvezőtlen folyamatok és az árfolyamváltozások miatt jelentősen visszaesett a kelet-európai értékesítés. Részben a magas bázis, részben az egyre csökkenő Servier rendelések miatt felére esett a hatóanyag értékesítés, ez azonban kedvezően alakította a termékpalettát, hiszen nyereséghányada alacsony. Így a bruttó marzs 59,1%-ra nőtt. Csökkentek a K+F és a személyi kiadások is. Segített az is, hogy az új szabályok értelmében az Egis is csökkenteni tudta az OEP befizetéseket. Mindezek eredményeképp az üzemi eredmény 15,3%-kal, az adózott eredmény pedig 14,1%-kal nőtt. Kedvezően alakultak az árfolyamok is, igaz ennek hatását részben elvitte a Hungaropharma vesztesége. Úgy látjuk, hogy az év hátralevő részében a cég a magyar piacot kivéve képes lesz növelni értékesítését, míg Nyugat-Európában a csökkenés mérséklődésére számítunk. Az Egis továbbra is az egyik legolcsóbb a régió gyógyszerpapírjai közül, hosszú távú kilátásai is kedvezőek (bioszimiláris megállapodás a Celltrionnal). Ajánlásunk továbbra is Felhalmozás.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: http://www.erstebroker.hu/hu/index.html, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo