Heves heteken vagyunk túl

Nagy száguldásokat láthattunk a német alkotmánybíróság és Fed döntései nyomán, de ma már inkább a megpihenés jelei mutatkoznak a piacokon, pedig sem a DAX, sem a BUX nem érte el az ellenállási szintet.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az előbbinél 7.600 pont a szint, míg az utóbbinál 19.400. Így a mai, és talán az elkövetkező napok korrekciója csak relatíve kicsi lesz. Ugyanakkor, ha letekintünk a technikai képtől, akkor már egy kicsit más a kép. Megjöttek a jó hírek, mentek rá a piacok, jöhet a korrekció. Így nézve vegyes a kép. Ugyanakkor továbbra is igaz az, hogy az indexek nincsenek nagyon messze a nem oly rég áttört támaszoktól. Mindenesetre mára a piac kis korrekcióját várjuk.

Varga Mihály, az IMF tárgyalásokért felelős miniszter elmondta, hogy a kormány a hét közepéig megküldi javaslatait a Valutaalapnak. Részleteket nem árult el, de elmondta, hogy a kormány tartja a 2013-as célokat, jövőre és az elkövetkező években is 3% alatt marad a költségvetési hiány. Varga hangsúlyozta, hogy a kormány rugalmas lesz a tárgyalásokon.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

USA, Európa:

A Fed bejelentése pénteken is hajtotta a piacokat, de a kezdeti gyors emelkedés után a nap második felében lefelé csorogtak az indexek, de így is sikerült a pozitív oldalon zárniuk. A pénteki makrogazdasági adatok nem mozgatták meg látványosan az árfolyamokat, bár az ipari termelés rosszabb lett a vártnál. Az elemzők stagnálásra számítottak, ehelyett 1,2%-kal csökkent a termelés volumene az USA-ban.

A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe 74,3 pontról 79,2 pontra emelkedett, pedig az elemzők csak 74 pontra számítottak. A kiskereskedelmi forgalmi adatot is pénteken publikálták, amely a várt 0,8%-nál valamivel jobb, 0,9% lett. Az inflációs adat megfelelt a várakozásoknak, az augusztusi adat 1,7% lett éves viszonylatban.

Rendelhető az Apple új készüléke, az iPhone 5, és egyes hírek szerint az első készletek már el is fogytak. A hétégi Ecofin találkozón a közös európai bankfelügyelet életbe lépésével kapcsolatban nem sikerült egyezségre jutni a pénzügyminisztereknek.

Az EKB korábbi elnöke, Jean-Calude Trichet azt nyilatkozta, hogy az új kötvényprogram nem oldja meg a válságot, csak átmeneti megoldást jelent a tagállamoknak, hogy legyen idejük a kormányoknak a költségvetési kiigazításokra.

A napokban már nem lesz olyan adatdömping, mint amit az elmúlt hetekben láthattunk. Ma egy adatot publikálnak a tengerentúlon, a New-Yorki feldolgozóipari index szeptemberi értékét. Szerdán ingatlanpiaci adatok látnak napvilágot, csütörtökön pedig a szokásos heti munkanélküliségi adatokat tudhatjuk majd meg.

Olaj, arany:

A pénteki kereskedés során jelentős árfolyam emelkedés volt megfigyelhető az olaj piacán. Pénteken a kereskedés 98,04 dolláros árfolyamon kezdődött és 99,06 dolláron fejeződött be, azonban a nap közbeni maximum meghaladta a 100 dollárt is.

Az arany is folytatta az emelkedést és 1767,23-ról 1770,4-re változott. Az emelkedés hátterében a gyengülő dollár és a javuló gazdasági kilátások állnak.

Devizák:

A csütörtöki jelentős dollárgyengülést újabb követte pénteken, mely során az EUR/USD árfolyam 1,2991-ről 1,3130-ra emelkedett betöltve az 1,3069 és 1,3084 közötti rést is. A dollár gyengülése mögött továbbra is a QE3 bejelentése áll, semmint a vegyes amerikai makro adatok.

A pénteki kedvező hangulatban erősödni tudott a hazai fizetőeszköz és ez EUR/USD árfolyam a nyitó 281,4-es érték után 281,28-ra változott a kereskedés során. Az árfolyam a 30 napos mozgóátlagot érintve fordult és kezdett ismételten emelkedni.

Távol-Kelet:

A japán piac ma nemzeti ünnep miatt zárva tartott, míg a többi távol-kelti piacon vegyes kép rajzolódott ki. A Hang Seng index 0,28%-ot emelkedett, míg a Shanghai index 0,98%-ot csökkent.

Ausztráliában év/év alapon 6,4%-kal emelkedett a gépjárművek értékesítése. Indiában a repo kamatszint változatlan maradt, ugyanakkor váratlanul 4,75%-ról 4,5%-ra csökkentették a tartalékrátát.

Hongkongban még pénteken a jelzálogpiaci hitelezést csökkentő intézkedéseket jelentettek be, ennek keretében 30 évben maximalizálták a jelzáloghitelek futamidejét és a jelenlegi jövedelemarányos törlesztő részlet maximumát az eddigi 50%-ról 40%-ra csökkentették az új hitelek esetében.

Forrás. Erste Befektetési Zrt.

Ma reggel csökkenést mutatnak a határidős tőzsdeindexek.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo