Az olaj ára az elmúlt 12 hónapban viszonylag széles sávban 64 és 87 dollár között mozgott. Az Erste Group elemzője Thomas Unger 2010 végére 79,8 dolláros, 2011 végére 86,8 dolláros, 2015 végére pedig 102,6 dolláros átlagárra számít. Az olajárat leginkább befolyásoló tényező az OECD kőolajkészlete a várakozások szerint magas szinten marad és csillapítja az esetleges áringadozásokat. Az elkövetkezendő két-három évben az olajkitermelés kényelmesen lépést tud tartani a felhasználás növekedési ütemével. A fejlett országokban indított energiahatékonysági programokat bőven ellensúlyozza a feltörekvő piacokon (elsősorban is Kínában) várható erőteljes keresletnövekedés. A népességnövekedés és a makrogazdasági felzárkózás továbbra is az olajfogyasztás hajtóerejeként jelentkezik. A kitermelési-, gyártási- és fejlesztési költségek növekedése miatt várhatóan emelkedni fog az olajár.
Jó helyzetben a Mol és az INA
Európában az EU szigorú környezetvédelmi normái miatt az olajkereslet évi 0,7 százalékkal csökken 2020-ig. Csökkenti a keresletet az elektromos autót terjedése is. Összességében 2020-ra évi 4 millió tonnával csökken a kereslet az Erste elemzői szerint. Az elemzés megállapítja: a downstream (finomítás, feldolgozás, értékesítés) ágazat vállalatainak többsége a válság idején veszteséges volt és jelenleg is alacsony nyereséggel dolgozik. A kilátások az elkövetkező évekre sem kedvezőek. Az európai finomítói szegmens kapacitáskihasználtságát, árrését és beruházási terveit számos tényező, például a benzinről a dízel üzemanyagra való fokozatos átállás, az EU CO2-kibocsátási korlátozásainak szigorítása, az elektromos- és hibrid járművek terjedése, valamint az energiahatékonyság növelő technológiák térnyerése befolyásolhatja. Ezek közül a legjelentősebb az európai preferencia a dízel üzemanyag iránt. Az európai olajtermék kereskedelmi mérleg most is passzívumot mutat a dízel üzemanyagból és aktívumot benzinből. Az egyensúlytalanság a komplex, termékkínálatában középpárlatot nagy arányban szerepeltetni képes európai finomítóknak kedvez - mint amilyen a Mol vagy az INA.
Gázhelyzet
Az európai gázszektort hosszú távú beszállítói szerződések és sűrű vezetékhálózat jellemzi. A kontinens ellátását három fő régió biztosítja: az Északi-tenger (Norvégia, Hollandia, Egyesült Királyság), Oroszország, valamint a Közel-Kelet és Afrika. Az orosz gáz főleg Kelet- és Közép-Európába jut el, Nyugat-Európa pedig nagyobbrészt a két másik forrásra támaszkodik. A British Petroleum szerint az EU 2009-ben az orosz gázszállításoktól való túlzott függőség hangozatása mellett is saját fogyasztásának 58 százalékát termelte ki (464 milliárd köbmétert).
Az EU részesedése a világ földgáztartalékaiból elenyésző, de Norvégia tartalékai az unió 10 évnyi fogyasztására elegendőek. A jelenleg ismert készletek zöme Oroszországban (a FÁK országok területén), valamint a Közel-Keleten találhatók. A helyzeten a nem hagyományos gáztermelés növelésével lehet változtatni.
A hagyományos készletek az Északi-tengeren, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Lengyelországban és a Balti-térségben, és Romániában koncentrálódnak. Viszonylag nagy mennyiségű nem hagyományos módon kitermelhető gáz áll rendelkezésre meglehetősen egyenletes eloszlásban. A cseppfolyósított gáza (LNG) növekvő piaci elérhetősége árversenyt támaszt, a CO2 kibocsátási szabályok szigorítása viszont növeli a gáz iránti keresletet a széntüzelésű erőművek kiszorításával. A gázerőmű széndioxid kibocsátása csak fele a széntüzelésű erőművének azonos hőértékre vetítve. A gáz iránti keresletet Ázsia fokozódó energiaigénye is növeli. Az Erste középtávon ezer köblábra 5,5-6,5 dolláros gázárral számol.
