Negyven százalékkal kell csökkentenünk a kibocsátást

Az EU-országok környezetvédelmi miniszterei pénteken Brüsszelben megállapodtak abban, hogy a közelgő párizsi klímatárgyalásokon az unió a károsanyag-kibocsátás 2030-ig történő 40 százalékos csökkentését fogja javasolni az 1990-es kiindulási ponthoz képest.

Kép: SXC

A miniszterek abban is egyetértenek, hogy az ENSZ égisze alatt kidolgozandó globális megállapodás időarányos teljesítését ötévenként ellenőrizzék. Az üvegházhatás következtében a légkör felmelegedéséhez vezető szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről november 30. és december 11. között tartanak Párizsban világtalálkozót. A tervezett globális megállapodás célja az lenne, hogy a légkör hőmérsékletének emelkedése ne haladja meg a 2 Celsius-fokot. (A megegyezés nem az első jó jel a közelgő klímacsúcs előtt, legutóbb a G7 országai állapodtak meg fontos kérdésekben.)

A 40 százalékos "klímacél" már tavaly hivatalos uniós célkitűzés lett, ezzel azonban a nemzetközi közösség globálisan még nem azonosult. Mi több, egyelőre az egyes európai országokra lebontott klímacélokat sem határozták meg, mert azzal meg akarják várni a globális megállapodás létrejöttét.

A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet energiapolitikai tanácsadója, Jiri Jerabek a pénteki EU-miniszteri tanácskozás után közzétett nyilatkozatában gyengének minősítette a 2030-ra vonatkozó 40 százalékos kibocsátás-csökkentési célkitűzést. Szerinte Európának fel kellene gyorsítania a megújuló energiaforrásokra való átállást, és teljesen fel kellene számolnia az otthonok fosszilis energiahordozókkal való fűtését. Azt kellene képviselni Párizsban, hogy 2050-re az egész Földön számolják fel a fosszilis energiahordozók felhasználását - tette hozzá.

Dupláznunk kell a zöldenergiát
A legfrissebb adatok szerint a zöldenergia a magyar energiafelhasználás csupán 6,6 százalékát teszi ki, így Magyarországnak e téren minimum duplájára kell növelnie teljesítményét a következő öt évben ahhoz, hogy megközelítse a kitűzött 14,65 százalékos célértéket. Ahogy a Multicontact Consulting szakértői kiemelik, e cél megvalósításában meghatározó jelentősége lehet a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében energetikai fejlesztésekre fordítható mintegy 308 milliárd forintnak.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo