Kié a föld? Senki sem tudja

A lakosság vagyoni helyzete, az agrárium, az élelmiszerbiztonság, ezek mind profitálhatnak abból, ha sikerült elfogadtatni a földtulajdon-nyilvántartás új globális sztenderdjét. A magánszemélyek vagy cégek birtokában lévő földterületek 70 százalékának tulajdonviszonyát nem tartják nyilván.

Afrika országaiban például a földek 90 %-áról nem létezik központi, állami adatbázis. Az International Land Measurement Standard nevet viselő szövetség egységes tulajdonviszony-nyilvántartási rendszert vezetne be világszerte, jelentette a Reuters hírügynökség. Ehhez azonban a kormányok együttműködése is szükséges. Nyilvánvaló, hogy a korrupt banánköztársaságokban és abszurdisztánokban nem érdeke az uralkodó elitnek, hogy pontosan látható és kutatható legyen, mely földek kihez tartoznak.

Kép:Pixabay

A rendszer lehetővé tenné a kistermelők számára, hogy hamar érvényesíthessék jogaikat a földdel kapcsolatban, legyen szó akár bankkölcsön vagy állami agrártámogatás felvételéről, sőt a tranzakció, a földadásvétel lebonyolítása is gyorsabbá válna. A termény tulajdonjoga sem lenne kérdéses, ha a földtulajdont igazoló papírok rendben lennének. Szakértők szerint a kistermelők elengedhetetlenül fontosak a globális élelmiszerbiztonság, a kiegyensúlyozott élelmiszerellátás megvalósításában.

A rendezett tulajdonviszonyok azt is elősegítenék, hogy több befektetés áramoljon a szegény országok agráriumába. Az egységes globális teleknyilvántartó-rendszer egyfajta ártranszparenciát is lehetővé tenne, vagyis a befektetők össze tudnák hasonlítani, hol mennyibe kerül a termőföld. A rendszert 2017 végére életbe is léptethetnék, ha a kormányok hajlandók együttműködni. Az International Land Measurement Standars-nek 28 tagja van, köztük a Világbank és az ENSZ Élelmezésügyi Szervezete, a FAO.

Lázadás a földeladások miatt
Továbbra is néhány nagy befektető kezében koncentrálódik a termőföldek nagy része. Ezek a beruházások élelmiszerexportra hasznosítják az ültetvényeket. A helyi kistermelők gyakran nyomorognak, emiatt egyre gyakoribb az erőszakos lázongás.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo