A divatipar már évek óta foglalkozik ellátási lánca megtisztításával, hogy a nem etikus rezsimektől a luxusmárkák ne szerezzenek be alapanyagokat, a kistermelőktől pedig fair, vagyis nem nyomott áron vegyék meg a kelméket (ez a fair trade elv, amiről itt olvashat részletesen), s eközben a nyersanyagok készítése se terhelje túlságosan a környezetet (a kelmefestés például rendkívül vízigényes tevékenység, irdatlan mennyiségű talajvizet szennyez a szegény országokban).

A hi-tech ipar fontos lépéseket tett, hogy a konfliktusásványok – melyeket a civil lakosságot öldöklő fegyveres lázadó csoportok által birtokolt bányákból termelnek ki, többnyire kényszermunkával – ne kerülhessenek be az ellátási láncba. Ehhez a teljes lánc auditálása szükséges, vagyis hogy követhető legyen, a kitermelt érc honnan hova kerül, melyik bányából érkezik melyik kohóba, onnan hova szállítják tovább.

A luxuscikkek készítésének nélkülözhetetlen eleme az arany, legyen szó aranyórákról vagy ékszerekről. Itt azonban már nem érvényesül a forrásazonosítás. A termékekben felhasználásra kerülő arany 90 százalékának(!) forrása ismeretlen.

Az aranyat zömében Dél-Amerikában és Afrikában bányásszák, jelentős a kitermelés Peruban és Kongóban. Világszerte évente 27 ezer tonna aranyat termelnek ki emberek kizsákmányolásával a filmben elhangzott becslések szerint.

A legnagyobb aranyimportőr Svájc, érthetően a világszínvonalú aranyóragyártása miatt. De nemcsak ezért. Temérdek aranyrudat spájzolnak náluk a bankok széfjeiben. Évente mintegy 2500 tonna aranyat használnak fel az országban, az aranyóragyártók pedig gyakran maguktól a bankoktól szerzik be az aranyat.

Ha a svájci kormány törvényt vezetne be, mely kötelezné a pénzintézeteket, az óragyártókat és más cégeket, hogy bizonyítani tudják aranyaik pontos származását, máris előrébb lenne a világ az aranykitermelés és -felhasználás etikus megtisztításában.

A bányákban dolgozó emberek érdekeit figyelembe vevő működés azonban még csak az egyik probléma. Az Alliance for Responsible Mining nevű szervezet azért kampányol, hogy a kitermelés során a természetbe kerülő cián és higanymennyiség legyen egyre kevesebb. Ezek ugyanis beszennyezik a talajvizet, és rövid úton megbetegítik az embereket is. Másutt az éhbérért dolgozó munkások sorsa a kérdés. A szervezet azt szeretné elérni, hogy a nagy aranyfelvásárlók tegyenek azért, hogy a szegénysorban tartott 90 millió bányász fizetései, órabérei magasabbak legyenek.

A luxusipar fair trade programja 2 éve kezdődött, akkor még csak 30 kilogramm arannyal. Ma már 500 kilónál tart az éves volumen, mely e program hatálya alá esik. Persze ez is elenyésző mennyiség. A világmárkák egyelőre inkább óvatos lépéseket tesznek, a Chopard célja például az, hogy aranyfelvásárlásainak 10 százalékát tudja megtisztítani – derül ki a filmből.

A fair nemesfém viszont természetesen drágább, a tisztulással pedig az árszint emelése is elkezdődött.