Luxusmárkák cikkek


Bajban a luxusmárkák

Bajban a luxusmárkák  

Több mint egy évtized után először torpant meg a globális luxuspiac növekedése.
Elképesztően nőtt a luxuscikkek forgalma

Elképesztően nőtt a luxuscikkek forgalma 

Az LVMH tavalyi nyeresége 17 százalékkal nőtt.
Az élmény az új reklám

Az élmény az új reklám 

Az emberek sokáig inkább tárgyi javakra költötték a pénzüket, mert azok tartósabbak, így hosszabb ideig szereznek örömet. Friss kutatások szerint azonban ez tévedés, a vásárlók egyre inkább élményt keresnek, ami miatt a marketingesek is átgondolják a stratégiájukat.
Megtilthatja a márka, hogy az Amazonon árulják

Megtilthatja a márka, hogy az Amazonon árulják 

A luxusáruk szállítója megtilthatja a szerződéses forgalmazóinak, hogy az árukat harmadik felek olyan internetes platformjain keresztül értékesítsék, mint például az Amazon – döntött az Európai Unió Bírósága. A luxemburgi testület szerint az ilyen tilalom alkalmas az áruk luxusimázsának megőrzésére.
Nem csak a harmadik világ munkásainak helyzete kétségbeejtő

Nem csak a harmadik világ munkásainak helyzete kétségbeejtő 

Szörnyülködve olvassuk, milyen körülmények között dolgoznak a nemzetközi divatipar munkaerő piramisának alján dolgozó, fejlődő országbeli munkavállalók. Nos, nem kell messzire menni, Magyarországon sem sokkal jobb a helyzet, nekünk is megvannak a "sweatshopjaink".
Az arany ára: emberéletek és környezetszennyezés

Az arany ára: emberéletek és környezetszennyezés 

A luxuscikkek iparának nagy vétke, hogy a beszállítói lánc végén álló aranykitermelők gyakran jogsértő milíciák Afrikában. Az arany ezért számos esetben „konfliktusásványnak” minősül. A problémáról a Dirty Gold War című film ad képet, melyet a Thessaloniki Dokumentumfilmfesztiválon láttunk.
Kis forgalom, nagy haszon

Kis forgalom, nagy haszon 

Nem feltétlenül nélkülözhetetlen a talpon maradáshoz a tömeges értékesítés. Léteznek olyan igencsak jól működő butikok, melyek tulajdonosai akkor sem kezdenek aggódni az üzlet jövőjéért, ha olykor napi egy-két terméket sikerült értékesíteni – vagy esetleg annyit sem.
Szárnyal a szükségtelen élvezetek piaca

Szárnyal a szükségtelen élvezetek piaca 

A luxus mindig is drága volt, de most még annál is többe kerül. Így foglalható össze tömören, hogy merre is megy ez a szabad szemmel beláthatatlan piac. És nem csak a hétköznapi emberek „alacsony perspektívájából” tűnik így. Nemrég a rapper világsztár, Kanye West is a „túl drága” kritikával illette a luxuspiac emblematikus márkáját, a Louis Vuittont, holott korábban közös – és nem épp filléres – cipőkollekciót dobott vele a piacra.
A helyek, ahol minden kereskedő szívesen nyitna üzletet

A helyek, ahol minden kereskedő szívesen nyitna üzletet 

A New York-i Fifth Avenue-t – 11 év után - elvesztette első helyét a világ legdrágább bevásárlóközpontjainak rangsorában: a . Hongkong-i Causeway Bay tört az élre. A párizsi Champs-Élysées sugárút jelentős bérleti díj növekedéssel átvette a tokiói Ginza helyét és így jelenleg a harmadik a Cushman & Wakefield Main Streets Across the World tanulmánya szerint.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.
„Emberek, csináljunk magunknak egy biztosítót!” – 30 éves lett a KÖBE

„Emberek, csináljunk magunknak egy biztosítót!” – 30 éves lett a KÖBE 

Néhány tízmillió forintból indult, ma már közel 300 ezer szerződéssel működik. 

Pénzszerzés

Egyre kevesebb Magyarországon a bankautomata

Egyre kevesebb Magyarországon a bankautomata 

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek.

Adózás

Elszállhat az új lakások ára 2027-től

Elszállhat az új lakások ára 2027-től 

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak.

Cégblog

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.

Klímablog

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú 

A klímaváltozásban bő egy évtizeddel előbbre jött a legrosszabb forgatókönyv.

Gazdaság

Sok a pályaelhagyó Magyarországon, az oka a pénz

Sok a pályaelhagyó Magyarországon, az oka a pénz 

Minden második magyar munkavállaló váltott már pályát, több mint a felük maradt volna magasabb fizetésért.

Infokom

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk 

Egy gépi látásra épülő rendszernek elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerje az arcunkat.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo