A Föld belakható, megművelhető területeinek 50 százalékát már a magunkévá tettük, főleg a célból, hogy az élelmiszerellátásunkat oldjuk meg a vadon termőfölddé alakításával. Erdőket irtottunk ki és legelőket szántottunk fel, hogy az érintetlen ökoszisztémákba intenzív agrártevékenységet vigyünk (monokultúrás termesztéssel, vegyszerek használatával, szennyezve és erodálva a talajt). Ha számba vesszük, hogy az emlősök mekkora földterületet használnak manapság, azt látjuk, hogy csak 4 százalékot tesz ki a vadon, a többi az állattenyésztésnek és az embereknek jut.

Ráadásul az óceánokba is olyan mértékben hatoltunk be, mint eddig soha: a huszadik században kifogtuk a halállomány 90 százalékát, beleértve a cápák, a tonhalak és a tőkehalak nagy részét is. Ezerszer gyorsabban pusztítjuk ki az élővilágot, mint ami a természetes fajpusztulás mértéke lenne. Ha így folytatjuk, lassan az egyetlen nagytestű emlős a Földön az ember lesz (no meg a jószágai és a háziállatai), a legnagyobb növényi ökoszisztémák pedig nem az óriási erdők, a lápok és a legelők, hanem a monokultúrás mezőgazdasági ültetvények.

Kép:Fotolia

Miért fontos a vadon megőrzése?

A biodiverzitás nem pusztán divatos kifejezés vagy a zöldek nemes gondolata, uram bocsá’ fixa ideája. A biológiai sokszínűség  gyakorlati haszna óriási. Az oxigén, amit belélegzünk, a víz, amit megiszunk, az élelem, amit elfogyasztunk – ezek mind olyan életformáknak köszönhetően jönnek létre, amiket most iszonyatos sebességgel pusztítunk. Magától értetődőnek, természetesnek vesszük a természet szolgáltatásait -habár vannak törekvések ezek beárazására-, de az az igazság, hogy a Földön lévő többi faj nélkül nem létezhetnének mi, emberek, ahogy a gazdasági tevékenység és a prosperitás sem lehetséges nélkülük.

Egyre erősebb a konszenzus a szakemberek között, hogy formálisan, jogi keretek között is garantálni kellene a kulcsfontosságú tájegységek érintetlenségét:

• A Föld területének 30 százalékát vadonként kell megőrizni, s ezt legkésőbb 2030-ig el kellene érni, különben végleg elvesztjük ezeket a területeket az ipari és mezőgazdasági fejlesztések benyomulása miatt.
• Eddig kevés ország tett annak érdekében, hogy kulcsfontosságú ökológiai értékeit megőrizze. A pozitív példák közé tartozik Bután (ahol az ország erdőségeinek 70 százalékát védik az erdőirtás ellen), Chile (ahol a tengeri területeknek közel fele áll védelem alatt), Palau (ahol a tengeri vizek 80 százalékát védett terület), és Anglia (ahol a tengerek 50 százaléka van védve).

Hasonló rendelkezéseket kell hozniuk a világ többi kormányának is. A műholdas technológiák segíthetik a hatóságokat a védelmi szabályozások betartatásában, hiszen ma már lehetséges a valós idejű megfigyelés az égből.

A biológiai sokszínűség védelme ellen azzal szoktak érvelni, hogy szinte lehetetlen ezt megvalósítani a jelenlegi népességnövekedési trendek mellett. Hiszen 2050-re 10 milliárd éhes szájat kell ellátnunk a Földön!

Kép: SXC

Irdatlan élelmiszerpazarlás

A kutatások azonban azt mutatják, hogy az agrárium jelenlegi kiterjedtségével már most képes lenne 10 milliárd embert ellátni. A baj „mindössze” az, hogy pazarlóan kezeljük ezeket az erőforrásokat.

A mezőtől a tányérig tartó úton, mind a betakarításnál, mind a szállításnál, a feldolgozásnál, majd az éttermek szintjén óriási élelmiszerpazarlás folyik. Becslések szerint a megtermelt élelemnek közel egyharmadát pocsékoljuk el, anélkül, hogy elfogyasztanánk. Ha hatékonyabbá tennénk ezt a folyamatot, kiküszöbölve a pazarlást, a jelenlegi termőföld-használattal is lehetséges lenne 10 milliárd ember ellátása.

Persze a fogyasztói szokások átalakítására is szükség lenne. Ha nagy tömegek hagynák el a húsintenzív étrendet és nagyobb arányból szereznék be növényi forrásokból a fehérjét, máris könnyebb lenne a helyzet. Az Amazon esőerdő számottevő részét például szójaültetvények telepítése végett irtották és irtják ki. A szóját a szarvasmarhák takarmányozására használják fel. Ez is egy példa arra, hogy a húsfogyasztás milyen nagy ökolábnyomot hagy maga után. A mezőgazdaságban olyan módszerekre van szükség, amik elősegítik a talaj regenerálódását. Az új termelési metódusok elterjesztésében segíthetne az állami agrártámogatások rendszerének célzott átalakítása.

Biztosíthatatlan károk és kockázatok

Az ökoszisztémák állapotának romlásából és a klímaváltozásból eredő természeti katasztrófák már most 300 milliárd dolláros kárt okoznak évente. Az 1992-es riói Föld Csúcson 150 tagország által aláirt ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye azt tűzte ki célnak, hogy 2030-ra 30 százalékos legyen az érintetlen természeti területek aránya. A folyamat következő fontos állomása 2020 októberében lesz, amikor Kína látja vendégül csúcstalálkozóra az egyezmény tagországait.

Az ott megszülető döntések és vállalások azért lesznek fontosak, mert már néhány évvel ezelőtt azt mondta egy biztositó társaság egyik menedzsere nyilvánosan, egy konferencián, hogy

• -a 2 Celsius-fokos globális felmelegedés már nem biztosítható (magyarán annyi kár keletkezik, hogy a biztosítók nem tudnak gazdaságosan csomagokat kínálni a piaci szereplők és magánszemélyek részére),
• .a 3 Celsius-fokos felmelegedés pedig „befektethetetlen”, vagyis olyan mértékben károsodnak az infrastruktúrák és sérülnek a céges ellátási láncok, hogy a befektetések bajosan, alig vagy egyáltalán nem térülnek meg.