A korábban a kékszámok hívásdíjával kapcsolatos, sokasodó fogyasztói panaszok vezettek el oda, hogy az NMHH előírta a szolgáltatás hazai megszüntetését egy 2016-os rendelete kiadásával, a kivezetés pedig a fogyasztók érdekeit képviselve két lépcsőben valósult meg. Erre azért volt szükség, mert a hatályos szabályozás ellenére a hívó és a hívott előfizető között elosztott díjas hívás teljes díját a szolgáltató sokszor a hívóra, vagyis az előfizetőkre hárította, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.
A 40-es számokat javarészt nagy ügyfélkörrel rendelkező cégek – például közüzemi szolgáltatók, bankok vagy fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások – használták ügyfélszolgálati számként. Az áttérésre rendelkezésre álló két évben ezeket más telefonszámokkal váltották ki, zömében a 80-as zöldszámokkal vagy vezetékes számokkal. A cégek különböző termékein vagy tájékoztatóin előfordulhat, hogy a fogyasztók még találkoznak 40-es hívószámmal, ilyenkor a társaság weboldalán vagy ügyfélszolgálatán érdemes tájékozódni az új elérhetőségről.
A kékszámokat 1997-ben vezették be, hogy az akkori, zömmel vezetékes telefont használók a számot az ország bármely pontjáról ugyanannyiért, a helyi hívás díjáért hívhassák. Ez úgy valósulhatott meg, hogy a helyi és a távhívás díjkülönbözetét a hívott fél fizette. A mobiltelefonálás elterjedésével viszont a helyi hívás fogalma értelmét vesztette, a kékszámok hívásáért a szolgáltatók különböző díjakat számláztak ki, és gyakran a kékszámok hívása többe került, mint bármely más belföldi hívás. Mindezzel a szolgáltatás éppen a lényegét, a kedvezményes díjú információcsere lehetőségét vesztette el. A telefonálási szokások változása mellett a 40-es számok jelentőségének csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy ma már az ügyfélszolgálatok elérhetőségét a cégek sok más módon, így például e-mailben, internetes hívással, közösségi oldalakon keresztül vagy akár chatszolgáltatással is biztosíthatják a hozzájuk fordulók számára, ráadásul ingyenesen.
