Várja Kína a magyar exportőröket

Pekingben ülésezett kedden a kínai-magyar gazdasági vegyes bizottság, amelynek magyar társelnöke, Szijjártó Péter szerint - a tavalyi 10 százalékos bővülés után - tovább folytatódhat a Kínába irányuló magyar export növekedése.

A tanácskozáson elhangzott, hogy a közép- és kelet-európai térségben Kína számára Magyarország az első számú befektetési célpont, a második legnagyobb importforrás és a harmadik legjelentősebb kereskedelmi partner - tájékoztatta Szijjártó Péter az MTI-t.

A magyar-kínai kétoldalú kapcsolatokért felelős kormánybiztos azt mondta, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok pénzügyi alapja rendkívül stabil, köszönhetően a nemzeti bankok közötti 10 milliárd jüan értékű valutacsere-megállapodásnak, az eximbankok között létrejött újabb 100 millió eurós hitelkeret-szerződésnek, valamint az eximbankok által létrehozott 500 millió dolláros közép-európai befektetési alapnak.

Még több pénz exportra
Tovább bővíti exportélénkítési hitelprogramját (ehp) a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank), ezért új, rövid lejáratú hitelterméket vezet be. A fix kamatozású hitelhez 12 pénzintézeten keresztül juthatnak hozzá a cégek.
A Kínába irányuló magyar export tavaly 10 százalékkal növekedett, a további növekedés forrása pedig a mezőgazdasági kivitel lehet, ugyanis a kínai kormány jelzése alapján célegyenesbe ért a magyar sertés, kacsa, liba és nyúl exportengedélyek kiadása.(A keleti nyitás kiemelt feladat a kormányzat számára, fontos, hogy a kkv-szektor is képviseltesse magát az exportban.)

Szintén a magyar export növekedését fogja segíteni a magyar-kínai kereskedőház, amely megkezdte működését Pekingben - közölte Szijjártó Péter. A vegyes bizottság társelnökei, Szijjártó Péter és Csung San kereskedelmi miniszterhelyettes, egyetértettek az infrastrukturális beruházások fontosságában, ennek megfelelően mindkét kormány prioritásként kezeli a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását, valamint a Budapestet elkerülő tehervasútvonal megépítését.

Szijjártó közölte: a vegyes bizottság ülésén szóba került a két ország közötti közvetlen légi járat újraindítása, amiről a két kormány tárgyalásokat kezd. Szijjártó Péter a nap folyamán megbeszélést folytatott Vang Csao külügyminiszter-helyettessel és Li Csi-pinggel, a Kínai Fejlesztési Bank alelnökével. Szijjártó Péter arról is beszámolt: szerdán írják alá a két ország képviselői azt a megállapodást, amelynek nyomán Budapesten jön létre Kína és a közép-európai országok turisztikai együttműködésének regionális központja.

Esélyek az EU-n kívül
A hazai kis- és középvállalatok exporttevékenységében óriási tartalékok vannak. A hazai export 4/5-e az EU-országokba irányul. Az EU-n kívül azonban jóval nagyobb piacbővítési esélyei vannak a hazai kkv-knak. A Piac&Profit február 20-i rendezvényén, fórummal egybekötött konferencián plenáris előadásokon, interaktív fórumon és személyes konzultációkon hasznos információkat kapnak a résztvevők. Program és regisztráció itt.

Véleményvezér

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.
Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos

Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos 

Kísértetvasútállomás Csisztapusztán.
Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket

Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket 

Immár sehol nincsenek biztonságban az orosz katonák és hadi eszközök.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo