Exportbővítés cikkek


Külföldi piacokra vinnék a magyar vállalkozásokat

Külföldi piacokra vinnék a magyar vállalkozásokat 

25 milliárd forintot fordítanak exportfejlesztésére.
Na, akkor evezzünk át a Balatonról a Dunára!

Na, akkor evezzünk át a Balatonról a Dunára! 

A műszaki felmérésekkel elkezdődött a Sió idegenforgalmi fejlesztése. A tervek szerint kajakkal, kenuval járható lesz a Balatont a Dunával összekötő folyó 85 kilométeres szakasza, mellette pedig kerékpárút épül.
Várja Kína a magyar exportőröket

Várja Kína a magyar exportőröket 

Pekingben ülésezett kedden a kínai-magyar gazdasági vegyes bizottság, amelynek magyar társelnöke, Szijjártó Péter szerint - a tavalyi 10 százalékos bővülés után - tovább folytatódhat a Kínába irányuló magyar export növekedése.
Bevételnövekedésre számít idén a Richter

Bevételnövekedésre számít idén a Richter 

A Richter Gedeon Nyrt. euróban számolva a bevétel 3 százalékos növekedését várja az idén, nagyjából hasonlót a tavalyi 2,8 százalékos bővüléshez. Bogsch Erik vezérigazgató budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön elmondta, hogy Magyarországon várhatóan 2013-ban is tovább csökken a forgalom, itt az árbevétel 5-10 százalékos visszaesésével számol a cég forintban.
Szűkül a belső piac? Irány a szomszéd! - Román-magyar Üzleti Fórum

Szűkül a belső piac? Irány a szomszéd! - Román-magyar Üzleti Fórum 

Február 20-án kerül megrendezésre Budapesten a BKIK és a Piac & Profit közös szervezésében a román-magyar üzleti fórum, amelyen a szomszédos országban rejlő üzleti lehetőségekről szóló és az üzleti tervek finanszírozásához szükséges információkat kapják meg a hazai kis- és középvállalkozások.
A Magyar Termék Nagydíj vándorkiállítás nyílt Kolozsváron

A Magyar Termék Nagydíj vándorkiállítás nyílt Kolozsváron 

A 2012-ben Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett termékek vándorkiállítását nyitották meg Kolozsváron, egy – a Kárpát Régió Üzleti Hálózat és a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett – konferencia keretében.
Export: belelkesedtek a kkv-k

Export: belelkesedtek a kkv-k 

A múlt évhez képest nagyot nőtt a külpiacok iránti érdeklődés a magyar kkv-szektorban - derül ki az Export Kooperáció kis- és középvállalkozások körében végzett nem reprezentatív felméréséből. 2011-ben a magyar vállalkozások jellemzően nem érezték magukban a potenciált az exportpiacra lépéshez, míg az idén ősszel már a megkérdezett cégek 50 százaléka deklaráltan tervez a külpiaci nyitással, vagy már korábban is volt export tevékenysége.
Piacbővítésért irány a napfényes Brazília!

Piacbővítésért irány a napfényes Brazília! 

A robbanásszerűen növekvő belső fogyasztás miatt jövőre várhatóan 4 százalékkal bővülő brazil piac komoly üzleti lehetőségeket kínál a hazai exportőröknek, állítja egy piaci elemzés, amely szerint a stagnáló eurózóna és a visszafogottan növekvő észak-amerikai gazdaságok fejlődési potenciálja várhatóan a következő években is elmarad a dél-amerikai országétól.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos

Így lehet olcsóbb a laptop vagy a magánorvos 

A húszas-harmincas korosztály tömegesen rohanta meg a pénztárakat.

Költségkímélés

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Pénzszerzés

Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok

Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok 

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya.

Jogi kisokos

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok

Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok 

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.

Társadalom

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?

Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat? 

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Az Önkéntes Pénztárak Szövetsége országos kutatásából sok érdekesség kiderül.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo