Túlhaladtuk a túlórát

Hiába szól úgy az alapképlet, hogy aki dolgozik, az értéket termel a társadalomnak, aki pihen, az pedig csak fogyasztja a megtermelt javakat, mégsem biztos, hogy az egy emberre jutó termelés növelése lenne a kívánatos. A túlterhelés ugyanis, úgy tűnik, hosszabb távon kifejezetten növeli a társadalom terheit, vagyis ha kevesebbet dolgoznánk, az mindenkinek jó lenne.

Egy rangos brit orvosi folyóirat nemrég megjelent tanulmánya szerint a heti 55 óránál többet dolgozók harmadával nagyobb eséllyel kapnak szívinfarktust, egy másik tanulmány pedig arra mutat rá, hogy az alacsony bérért sokat dolgozók életmódja hozzájárul a cukorbetegség kialakulásához. Önmagában sokatmondó, hogy a kutatók jellemzően 55 óra feletti heti munkaidőkkel mérnek, holott az Európai Unió direktívája szerint heti 48 óránál senkinek sem szabadna többet dolgoznia – és még ez is egy teljes munkanapnyi idővel több a hivatalosnál.

Minőségi és megbízható munka csak testileg és lelkileg egészséges munkavállalóktól várható el, a túlterhelés áttételes hatásai miatt a munkából akár tartósan kieső dolgozó pedig mindkét fél számára káros. Egy kisebb vállalkozást akár tönkre is tehet a kieső munka, a pótlás okozta probléma vagy rosszabb esetben az esetleges kártérítések. Befektetni az egészségesebb munkahelybe, vagy olyan juttatásokat adni a dolgozóknak, amelyek a biztonságérzetüket fokozzák, nem pusztán kiadás, hanem a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzésén túl többszörös anyagi megtérülést is hoznak a vállalkozások számára.

Kép:Fotolia

A stressz a gond

A KSH adatai szerint Magyarországon 2014-ben több mint 21,5 millió volt a keresőképtelen napok száma. Az EU OSHA (az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség) adatai szerint ezek 50-60 százaléka – vagyis Magyarországon több mint 10 millió keresőképtelen nap – a munkahelyi negatív stresszre és annak káros egészségi következményeire vezethető vissza, a lelki egészségzavarok költsége pedig 440 milliárd forint évente, beleszámítva a kieső termelést és a kezelési költségeket is.

Fontos leszögezni, hogy a munkahelyi stressz nem az egyén hibája, hanem munkaszervezési, szervezetfejlesztési kérdés. Ugyanolyan szisztematikusan kezelhető, mint a többi, a cégeket fenyegető kockázat. Kialakulását a munkahelyi igénybevétel és a nyomás csökkentését célzó átszervezéssel lehet megelőzni, de megoldás lehet az is, ha a munkáltatók meghallgatással, tanácsadással segítenek.

Egyes vállalatok konfliktuskezelési technikák oktatásával küzdenek a problémával, míg máshol a túlzottan hosszú vagy a rendszertelen munkaidő lehetőségét minimalizálják. Van, ahol a tudatos táplálkozást, a munkaidőn kívüli sporttevékenységeket, szűrővizsgálatokat támogatják, de számos más juttatással is hozzájárulhat a munkaadó a nyugodtabb hétköznapokhoz.

Magunk is sokat tehetünk a stressz-szintünk csökkentéséért. Itt talál támpontokat, mivel.

Így is lehet

A Google „Search Inside Yourself” (Keress magadban) néven szervez meditációs kurzusokat a dolgozóinak. A program 2007-es indulása óta több ezren vettek részt, népszerűségét a rendszerint féléves várólista is mutatja.

A svéd Kalmar Vatten heti egy óra, munkaidőben végzett kötelező testedzést ír elő a dolgozóinak. Az esetleges mulasztás fizetéslevonást vonhat maga után. Bár a cégnél a betegszabadságok száma mérhetően csökkent, a kötelezően előírt edzésekről komoly társadalmi vita folyik.

A szintén svéd Filimundus egy éve bevezette a hatórás munkanapokat, véleményük szerint így a dolgozók nyugodtabbak, hisz tudják, hogy a munka mellett lesz idejük a családra, tanulásra vagy testedzésre. Cserébe azt kérik a dolgozóktól, hogy a munkaidő alatt ne használják a közösségi oldalakat, és minimumra csökkentették az időrabló értekezletek számát is.

A japán Uniqlo ruhaboltlánc tízezer alkalmazottnak ajánlotta fel októbertől a négynapos munkahét lehetőségét. A terhelés valójában nem csökken, hiszen a munkavállalóknak négyszer 10 órás műszakokban lesz lehetőségük dolgozni, és akár hétvégén is be kell majd menniük. A cég így tudja megtartani azokat, akik részmunkaidőben szerettek volna dolgozni, hogy több idejük legyen a családjukra vagy szabadidős tevékenységre.

Keretek között

Az első – és nagyon fontos – lépés a magánéletre fordított idő visszaszerzése. Az okoseszközöknek köszönhetően ugyanis végképp összekeveredett a munka és magánélet ideje, a folyamatos rendelkezésre állás érzése pedig jelentősen növeli a stresszt. Ezért Franciaországban a szakszervezetek és munkaadók közötti megállapodás értelmében a munkavállalóknak nem kell válaszolniuk az este 6 után érkező e-mailekre, a cégeknek pedig tilos bármilyen nyomást gyakorolni rájuk, hogy ilyet tegyenek. Számos cég saját hatáskörben döntött világszerte a munkaidőn kívüli levelezés betiltásáról, van, ahol a rendszer egyszerűen blokkolja ezeket a leveleket másnap reggelig.

Az új technológiák azonban segítenek is. Lehetőséget teremtenek a rugalmasabb munkavégzésre, a távmunkára, ami sokak számára nagy könnyebbség a munka és magánélet összeegyeztetésében. Ez a nyugalom pozitív egészségügyi hatással is járhat, hosszabb távon kevesebb hiányzást és hatékonyabb, motiváltabb munkavállalókat eredményez.

Mintahogyan kiegyensúlyozottabbak azok a munkavállalók is, akik biztonságban tudják saját és családjuk jövőjét. Az öngondoskodásnak is számos eszköze létezik, nem egyet ezek közül az állam adójóváírással honorál, a munkáltatókat pedig adókedvezménnyel ösztönzi, hogy hozzájáruljanak dolgozóik nyugdíj- vagy egészségcélú megtakarításaihoz.

Az egészséggel kapcsolatos befektetések megtérülésére nincs képlet, de tengerentúli kutatások szerint minden hasonló célra befektetett dollár átlagosan a minimum két-háromszorosát hozza. A betegség miatti hiányzás csökken, az alkalmazottak kevésbé stresszesek, ezzel szemben kreatívabbak lesznek. A munkatársi kapcsolatok is javulhatnak, így ebből a befektetési formából összességében mindenki csak profitálhat.

Mitől vagyunk stresszesek?
Fontos tényező az időhiány miatti stressz, ami viszont minden ágazatot érint, de sok helyen van feszültség a hosszú vagy rendszertelen munkaidő miatt is. Egyes ágazatokban a rossz munkakörülmények a stressz forrásai: előfordulhat, hogy a munkavállaló erős zaj- (még az irodai nyüzsi is komoly stresszforrás), fény- vagy hőhatásnak van kitéve napi 8-10, rosszabb esetben 12 órát. Sokaknak az egzisztenciális bizonytalanság okoz feszültséget, de adódhatnak problémák a munka és a magánélet egyensúlyának felborulásából is.

Véleményvezér

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót 

A magas adók miatt a csalók kánaánja Magyarország. A világrekorder áfa nagyon vonzó alternatíva a törvénykerülőknek.
Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve

Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve 

A világ legfejlettebb országainak inflációs listáján Törökország után megelőzött minket Kolumbia is. Az unióban azért őrizzük az első helyünket.
Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen

Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen 

Nyunyóka feltalálója megalázó vereséget szenvedett. Nem rágalmazás azt mondani róla, hogy visszaélt hivatali hatalmával.
Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba 

A kormány 12 éve hirdette meg családbarát programját. Sok eredmény nem látszik.
10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán

10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán 

Elképesztő kórházi fényképet közölt egy Facebook tag. Reméljük csak rémhír, vagy hamisítvány, de nem annak tűnik.
Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo