Sok budapestinek fontos felújítás indul

A távhőrendszer fontos eleme.

Cseh és lengyel üzemekben újítják fel Budapest egyik legnagyobb gőzturbináját, a Kelenföldi Erőmű 55 tonnás berendezését; a munka várható költsége 1,2 milliárd forint – közölte a Veolia csoporthoz tartozó Budapesti Erőmű Zrt. (BERT).

A tájékoztatás szerint a főváros egyik legrégebbi erőműve, a kelenföldi az áramtermelés mellett a város egyik legnagyobb távhőtermelője is, amelynek berendezéseit a fűtési szezonon kívül tartják karban. Az erőmű 50 megawatt (MW) teljesítményű gőzturbináját az idén nagy karbantartással készítik fel a következő 8-10 évre. A felújítás miatt a csaknem 55 tonnás és 8 méteres gépóriást szétszerelik, és egyes részeit lengyel és cseh gépipari üzemekbe szállítják, mert ilyen gépjavító műhelyeket már csak külföldön találnak. A generátor forgórészét már kiemelték a turbinából, majd Lengyelországba, Lubliniec városba vitték.

A gőzturbina jobb lesz, mint újkorában
A gőzturbina jobb lesz, mint újkorában
Fotó: Depositphotos

A BERT közölte: szakemberei idén is elvégzik az állapotfelmérést és a szükséges karbantartást erőműveik, a kelenföldi, az újpesti és a kispesti rendszerein. A vállalat a villamosenergia-termelés mellett a Főtáv hőigényének 60 százalékát is biztosítja, amivel 140 000 távfűtött lakás, valamint 4100 közintézmény fűtés- és melegvíz-ellátását teszi lehetővé – ismertették.

A karbantartási munkák nem mindig azonosak, néhány évenként a berendezések teljes körű főjavításon esnek át. Ilyenkor a turbinák, illetve a villamosenergia- és hőtermelésben részt vevő összes segédberendezés minden részén elvégzik a szükséges javításokat. Az ilyen összetett munka két év előkészítést igényel, amely alatt kidolgozzák a részletes munkamenetet, kiválasztják a vállalat beszállító partnereit, megrendelik a szükséges anyagokat, alkatrészeket. A turbina-karbantartásban az erőmű szakemberei mellett az idén mintegy 20 vállalkozó vesz részt – jelezte a BERT.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo