Talán két dolog van, amiben mindenki megegyezik egy ingatlan értékbecslésénél: az egyik, hogy ha találunk a vizsgált ingatlanhoz hasonlókat, amelyeket a közelmúltban adtak-vettek, azok áraiból következtethetünk a piaci értékre (összehasonlító értékbecslés). A másik, hogy – mivel a tőkebefektetés törvényszerűségeinek itt is érvényesülniük kell – az ingatlan (tényleges vagy várható) jövedelmeiből kiindulva is eljuthatunk annak piaci értékéhez. Természetesen a piaci összehasonlításnak az utóbbi módszer esetén is fontos szerepe van, egyrészt a bevételek, másrészt az azok tőkésítéséhez alkalmazott ráta meghatározása során – hangsúlyozza együttműködő partnerünk, a Reconcept blog bejegyzése.
Ebből világosan látszik, hogy a mai piacon miért különösen nehéz valós értékeket rendelnünk az ingatlanjainkhoz. Akkor tudunk megbízható becslést adni a piaci értékre, ha onnan szerezzük hozzá az információt, ahol ezek az értékek kialakulnak: a piacról. Akkor sem volt könnyű dolgunk, amikor az még viszonylag egészségesen működött, mert Magyarországon az ingatlantranzakciók gyakran nem transzparens módon zajlanak. Ma pedig, amikor rendkívül ritkák a tranzakciók, illetve azok egy jelentős része bizonyos kényszerek hatására jön létre (pl. felszámolás vagy banki biztosíték érvényesítése), igen kevés a lehetőségünk arra, hogy a piaci érték szokásos értelmezésének megfelelő árakat figyelhessünk meg.
Ilyen helyzetben az értékek meghatározása közvetett összehasonlításokkal, illetve komplex, kevésbé robusztus módszerekkel lehetséges. Különösen igaz ez fejlesztési ingatlanokra (telkek, jelentős beruházást igénylő épületek), amelyek értékelése még békeidőben is a nehezebb feladatok közé tartozik. Itt, ha nem találunk nagyon hasonló ingatlanok tárgyában történt tranzakciókat (és túl jókat, frisseket jellemzően nem fogunk találni), a maradványelvű megközelítés sem fog sokat segíteni, mert a ma érvényes építési költség – bérleti bevétel – befektetői hozam hármas a legritkább esetben alkalmas egy fejlesztés profitábilis végrehajtására. Amit felépítünk és bérbe adunk, az alig vagy egyáltalán nem fog többet érni, mint amennyit befektettünk – éppen ez az, ami miatt nagyon gyenge a piacon az üzleti alapú fejlesztői tevékenység.
Ha azt mérlegeljük, hogy vállalkozásunk eszközállományában valamilyen lényeges változást hajtunk végre, hogy annak tevékenységét és/vagy finanszírozását fenntarthatóvá tegyük, nem kergethetünk ábrándokat. Ilyenkor azt szeretnénk tudni, hogy milyen ár mellett tudunk egy tényleges tranzakciót megvalósítani egy létező vevővel, aki létező pénzből fizet. Ma pedig egyikből sincs sok.
Mindamellett hasznos, ha ismerjük azokat az értékeket, amelyeket ingatlanunk korábban, egészségesebb piaci körülmények között elért, hiszen ez legalább a nagyságrendjét elárulja a benne rejlő potenciálnak. Itt nem elsősorban a válságot közvetlenül megelőző egy-két évre kell gondolni; ahhoz hasonló viszonyokra belátható időn belül senki nem számít. A kétezres évtized első felében tapasztalt piaci értékek azonban viszonyítási pontot adhatnak arra nézve, hogy mit is várhatunk a remélhetőleg elérkező kilábalástól.