Dőlnek a hamisított élelmiszerek az internetről

Csak Magyarországon évente közel 16 milliárd forintos bevételkiesést és több mint 270 munkahely megszűnését okozza az élelmiszer- és italhamisítás, EU-s szinten pedig évente 2289 millió eurós veszteség éri a gazdaságot és közel 5700 munkahely szűnik meg a jelenség következtében.

Bár a hamisított termékeket gyakran a luxuscikkekhez vagy a divatiparhoz társítják, 2020-ban az EU külső határain a második leggyakrabban lefoglalt termékkategóriát az élelmiszerek – különösen a sütemények, tésztafélék, chipsek és édességek – jelentették. Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Mi van az asztalodon?” elnevezésű kampánya a hamisított élelmiszerek és italok veszélyére hívja fel a figyelmet: ezek ugyanis jelentős kockázatot jelentenek a fogyasztók egészségére, valamint Európa gazdaságát és kulináris örökségét is károsítják.

Az élelmiszerhamisítók eldorádója jött el
Az élelmiszerhamisítók eldorádója jött el
Fotó: SZTNH
Az Europol 2025-ös, a súlyos és szervezett bűnözés veszélyéről készülő felmérése (SOCTA) rámutat, hogy az e-kereskedelem növekedése új lehetőségeket nyitott a hamisított élelmiszerek forgalmazására, ami egyre nehezebbé teszi a fogyasztók számára a valódi termékek azonosítását. A bűnözők manipulálják az élelmiszerek címkéit, csomagolását és a gyártási folyamatokat is módosítják. A helyi bűnüldözési műveletek is rávilágítottak a probléma nagyságára.

A boroktól a hagyományos élelmiszerekig használt földrajzi árujelzők (GI, geographical indications) segítenek a fogyasztóknak abban, hogy megbízható, minőségi termékeket válasszanak, a termelőknek pedig abban, hogy eredetükre építve hatékonyabban értékesítsék termékeiket. Ezek a jelölések oltalmazzák azon termékek nevét, amelyek meghatározott régiókból származnak, és minőségüket vagy jellemzőiket elsősorban a földrajzi környezetnek köszönhetik. Itthon ilyen a tokaji bor, a kalocsai paprika, vagy a gyulai kolbász is. E tanúsítványok ezzel megőrzik Európa gazdag kulináris örökségét, a fogyasztók számára pedig garantálják a termékek eredetiségét és minőségét. Az Európai Unióban jelenleg több mint 3600 termék rendelkezik földrajzi árujelzővel. A bor az EU GI-termékek teljes fogyasztásának 54 százalékát teszi ki, ami miatt különösen veszélyeztetett a hamisítással szemben. A hamisítás által súlyosan érintett termékek közé tartozik még az olívaolaj, a sör, a hús, a sajt és a tejtermékek.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo