A 2000-es években Kína a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjává vált, az ebből kivirágzó, éles piaci versenyhelyzet életre hívott egy sor privát kínai autógyártót. Tíz évre rá Peking – egyrészt, hogy csökkentse függőségét az import olajtól, másrészt, hogy megoldást keressen a nagyvárosok tarthatatlanná váló légszennyezettségére – szorgalmazni kezdte az „új energiájú”, azaz akkumulátoros és plug-in hibrid járművek (NEV) elterjedését. Az ehhez szükséges akkumulátor- és vezérlőtechnológiák terén Kína ekkor már évtizedes tapasztalattal rendelkezett, köszönhetően az itt fejlesztett és gyártott szórakoztató elektronikai termékeknek.

Mivel Kína idejekorán felismerte, hogy a villanyautózás elterjedésének a töltő infrastruktúra megléte a kulcsa, a fejlődés bámulatos volt. Ma a Kínában eladott új személyautók harmada (35 százalék) tisztán elektromos; ennél is megdöbbentőbb, hogy itt gyártják a világszerte eladott villanyautók közel kétharmadát (63,6 százalék). Nem véletlen, hogyha ma kínai autógyártóra gondolunk, elsősorban az elektromos járművek piacán aktív szereplők jutnak eszünkbe. Ilyen a BYD, amelyet – a kínai villanyautó-gyártók 32 százalékához hasonlóan – kifejezetten a villanyautó-forradalom hívott életre, de persze ott van a legnagyobbak között a SAIC és a Chang’an is, amelyek hosszú múlttal rendelkeznek: az előbbit 1955-ben, az utóbbit 1862-ben alapították.

A 2000-es nyitást követően létrehozott Geely elsősorban patinás, de nehéz gazdasági helyzetbe került európai márkák felvásárlásával és felvirágoztatásával szerzett magának nevet és rangot a nemzetközi autóiparban.  Az 1997-ben alapított Chery szuperképessége pedig az, hogy immár huszadik éve ők a legnagyobb kínai autóexportőrök.