Számtalan esetben fordult elő, hogy a vizsgált személyek a vizsgálattal érintett, még el nem évült év első napján meglévő, nem ritkán tekintélyes összegű készpénz vagyonuk származását magánkölcsön szerződésekkel vagy egyéb magánokirattal kívánták igazolni. Ez a NAV számára sokszor ellenőrzési kényszert jelentett, mivel elvileg csak akkor utasíthatta el a bemutatott bizonyítékokat, ha annak valótlanságát bebizonyította. Az ellenőrzési lavina oka, hogy az adóhatóság kötelessége volt ilyen esetekben feltárni, hogy a hivatkozott pénzmozgásoknak volt-e, lehetett-e valós alapja. És az ellenőrzések a végeláthatatlanságig húzódtak, húzódtak és csak húzódtak. Ennek a sokszor parttalanná váló eljárásnak volt hivatott véget vetni a kötött bizonyítás rendszer bevezetése.
Ennek lényege, hogy a vagyongyarapodás vagy a költségek fedezetéül szolgáló készpénz elévülési időn túli megszerzését már csak meghatározott bizonyítékok bemutatásával lehetett sikerrel igazolni – írta Dr. Fekete Zoltán Titusz, az RSM-DTM adómenedzsere legfrissebb blogbejegyzésében.
A fordulópont 2006. szeptember 15-e volt, ettől az időponttól a vagyon megszerzése tényének és időpontjának igazolásaként csak közhiteles nyilvántartás, jogerős bírósági vagy hatósági határozat, illetve az elévülési időt megelőzően kiállított egyéb közokirat, valamint az adózó ezen időszakban az adóhatósághoz benyújtott, jogerős hatósági, bírósági határozattal nem érintett bevallásának adatai, fizetésiszámla-kivonat, értékpapírszámla-kivonat adatai szolgálhatnak. (Egy lottónyertesnek tehát nem kell tartania a vizsgálattól.)
A Kúria egyik kapcsolódó döntésében az érintett magánszemélynél folytatott vagyongyarapodás vizsgálata során a revízió megállapította, hogy a magánszemély több olyan ingatlan és ingó vagyontárgyat szerzett a vizsgált időszakban, melyekre vonatkozóan bevallást nem tett, nyugdíjának összege nem nyújthatott fedezetet a szerzésre és a megélhetésre. Az adóhatóság szerint a szerzések forrása vélelmezhetően az ellenőrzött időszakon belül keletkezett és adózatlannak minősül.
A vizsgált magánszemély ennek ellenkezőjét próbálta bizonyítani. Forrásként képzőművészeti alkotások értékesítéséből származó jövedelemre hivatkozott és ennek igazolására szerződéseket csatolt, amelyek keltezése 2006. szeptember 28. napja szerepel. Az ítélet rámutat arra, hogy az adózók vagyongyarapodásának vizsgálata során, a készkiadások forrása kapcsán két tényállási elemet kell feltárni. Egyrészt azt, hogy azt az adózó megszerezte-e, másrészt azt, hogy a forrás a készpénz kiadásának időpontjában az adózó rendelkezésére állt-e.
A kötött bizonyítás alkalmazása nagyon fájó azokban az esetekben, amikor csak napokon múlik, hogy az érintett magánszemély még a régi és szabad, vagy pedig már az új és kötött bizonyítási eljárásban igazolhatja a vagyongyarapodásának forrását. Így az ítélet szerinti esetben, ha a magánokirat keletkezésének dátuma 2006. szeptember 28. helyett 2006. szeptember 15-dike előtti időpont lett volna, az adóhatóság köteles lett volna azt elfogadni, így a vitatott ügyben nem született volna megállapítás.
Sajnos érdemi alkotmányos kontrollt a kötött bizonyítás bevezetése nem kapott. Ezért gyakorlatilag az idő múlása miatt komoly vagyonok kerülhetnek veszélybe, mert hiába telt el lassan 10 év a kötött bizonyítás bevezetése óta, a mindennapi életben szinte elképzelhetetlen, hogy magánszemélyek üzleti döntéseik dokumentálásakor gondolnak arra a vészforgatókönyvre, hogy évek múlva az adóhatóság a törvény betűjét betartva akkor sem fogadhatja el a készpénz forrását, ha esze ágában sem lenne annak hitelességét megcáfolni.
Talán idővel nyilvánvalóvá válik a jelenlegi kötött bizonyítási rend „mindenek felettiségéből” eredő súlyos méltánytalanság, és a jogalkotó is belátja a törvényi rendelkezés szigorának visszásságát. Addig is marad a kérdés, hogy hány ember fizeti meg ennek az árát akár úgy is, hogy az adóhatóság széttárva a karját csak annyit tud mondani, hogy nem tehet mást, hisz őt köti a törvény betűje.
