A volános szakszervezetek nem fogadták el Lázár János ajánlatát

Kilenc közlekedési szakszervezetből héttel megállapodás született, a vasutasok és a HÉV-esek három évre összesen 28,4 százalékos béremelést kapnak - jelentette be az építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán kedden, hozzátéve, a Volánbusz-érdekképviseletek egyelőre nem írták alá a megállapodást.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Van jónéhány olyan buszsofőr, akinek a keresete mintegy 113 ezer forinttal emelkedhetne, ha a Volán-szakszervezetek elfogadják az ajánlatot - fűzte hozzá.

A volános szakszervezetek azonban türelmet kértek, és azt mondták, hogy majd visszajeleznek, megbeszélik a munkavállalóikkal.

Lázár János ezért arra kérte a Volán munkavállalóit, hogy fogadják el az ajánlatot.

Ha elfogadják, akkor január elsejére visszamenőlegesen meg tudják emelni a fizetésüket. Ha viszont nem tudnak január 31-ig megállapodni, akkor csak annak a hónapnak az első napjától tudják a béremelést megvalósítani, amelyikben a megállapodás megszületik.

A miniszter a szakszervezeteket pedig arra kérte: ne akadályozzák meg, hogy mintegy 20 százalékkal fel tudják emelni minden magyar buszsofőr fizetését.

"Kérem az együttműködésüket, ajánlom a szövetséget" - zárta szavait a tárcavezető.
 

 

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo