7 Bosch női tipp az innováció világában

A Bosch a Lányok Napja eseménysorozat alkalmából, idén tizedik alkalommal tárta szélesre innovációs „boszorkánykonyhájának” kapuit a tudomány és a technológia iránt érdeklődő, pályaválasztás előtt álló lányok előtt, ahol inspiráló női sikertörténetekkel találkozhattak.

A sikeres női karrierhez vezető úton a támogató vállalati kultúra, a célzott tréningek és képzések mellett fontos szerepet töltenek be a női közösségek is, mint amilyen a Boschnál világszinten és Magyarországon is működő, önszerveződő alapokra épülő Women@Bosch. A közösség tagjai a felmerülő igények mentén előadásokat, beszélgetéseket, tapasztalatcserét szerveznek, rendszeres szakmai és nem szakmai jellegű rendezvények és kampányok keretein belül.

7 Bosch női tipp a sikeres karrierhez az innováció világában

A Lányok Napján az érdeklődők tippeket kaptak a Bosch női munkatársaitól arra vonatkozóan is, miként építsenek sikeres karriert a jellemzően férfiak által betöltött szakmákban.

  1. Ne törődjünk a sztereotípiákkal! Ma már nincs olyan, hogy férfi- vagy női szakma. Lányként is merjünk érdeklődési körünk szerint szakmát, pályát, továbbtanulási irányt választani, akár a műszaki kutatás-fejlesztés és az innováció területén.
  2. Körültekintően válaszunk munkahelyet! Tájékozódjunk arról, mennyire fontos az adott vállalat számára a diverzitás, milyen programokkal segíti és támogatja munkavállalóit.
  3. Akarjunk nyomot hagyni a világban! Merjünk nőként is olyan innovatív területeken dolgozni, ahol pozitív hatással lehetünk az emberek életére, a világ jövőjére.
  4. Fejlesszük az önbizalmunkat!  Keressük a kihívást jelentő feladatokat és pozíciókat, magabiztosságunkat pedig célzott tréningek, képzések segítségével fejlesszük.
  5. Válasszunk mentort! A pályájuk elején álló nőknek fontos támaszt jelenthet egy tapasztalt mentor, aki segít eligazodni a karrierépítés útvesztőiben.
  6. Képezzük magunkat! Szinte minden szakmában, de a műszaki, tudományos, technológiai területeken különösen fontos a naprakész tudás és az ismeretek, képességek folyamatos bővítése.
  7. Térképezzük fel a női közösségeket a vállalaton belül! A hagyományosan férfiasnak mondott szakmákban fontos, hogy egy olyan támogató női közösséghez csatlakozzunk, ahol bátran beszélhetünk tapasztalatainkról, és ahol hasznos tippeket, segítséget kaphatunk karrierünk építéséhez.

 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo