Fennáll a veszélye, hogy az ország nem tudja felhasználni a 2013 végéig lehívható uniós források jelentős részét. Az idő nagyon rövid. Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója szerint most akár a drasztikus megoldásoknak is helyük van, hogy a gazdaság lendületet kaphasson.
– Egyetlen centnek sem szabadna visszakerülnie az unióba. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező három évben évente legalább 1700 milliárd forintot – havonta 140-150 milliárdot – kellene kifizetni, ami komoly kihívás. Eddig éves szinten maximum 1000 milliárd forintot ért el a kifizetések volumene. Hétről-hétre folyamatosan növekedtek ugyan a kifizetések, de a mai intézményrendszer már a működőképesség határán van.
– A vissza nem térítendő támogatás ingyen pénz, ami olcsóbbá, ezáltal vállalhatóvá teszi a beruházásokat. Olyan programokat és konstrukciókat kell kiírni, amelyek motiválóan hatnak. Remek példa a kombinált mikrohitel. Amikor a program indult, négymillió forintos támogatásra és nyolcmillió forintos kedvezményes hitelre lehetett pályázni. Csak fel kellett emelni tíz plusz húszmillió forintra az összegeket, és a pályázatok pillanatok alatt megsokszorozódtak, Budapesten és a közép-magyarországi régióban pedig alig fél év alatt el is fogyott a keret. Miért? Mert a támogatás mértéke elérte azt az ingerküszöböt, amikor egy vállalkozó érdemesnek látta beruházást indítani. Van egy mondás, mely szerint „két kis lépéssel nem kelsz át egy szakadékon”. A sikeres pályázatok másik fontos ismérve, hogy a vállalatok számára szükséges célokat fogalmaz meg. Elég megnézni a korábban sikeres kiírásokat, a kkv-k egyértelműen jelzik, hogy milyen célból van szükségük forrásra, hiszen a jó pályázatokra azonnal reagálnak.
Egyes pályázatok valóban azonnal kimerülnek, míg más források egyáltalán nem kapósak. Régóta látszik, hogy át kellene csoportosítani a pénzeket. Van még erre időnk?
Különböző összegekről hallani, hogy mennyi pénzt nem hívtunk le. Ön szerint?
– Nem mennék bele számháborúba –vannak erre elegen-, szerintünk rém egyszerű a matematika. A 8200 milliárd forintból eddig 3200 milliárdot fizettek ki, és kevesebb mint 7000 milliárd forintra van támogatási szerződés. Ennyi. A projektek közül elég sok évek óta nem indult el, és nem tudjuk, hogy ezek közül mi az, ami önerő hiánya, piaci hanyatlás, vagy a projekt okafogyottsága miatt már nem is tud elindulni. Számtalan ilyen példa van a nagyméretű programok között is. Holott a nem felhasznált pénzekre új pályázatokat lehetne, és kellene is kiírni, hogy ne vegyék el mások elől az esélyt. A pályázatok kiírása, elbírálása és a támogatási szerződés megkötése pedig legalább 7-8 hónap.
– Egyszerűsített pályázatok kellenek, minimális adminisztrációval, gyorsított kiírással és elbírálással. Több dolgot javasoltunk korábban is, van, ami már meg is valósult, és ez jó. Az egyik egy szuper team felállítása volt, amely jelentősen lerövidíti a pályázatok eldöntéséhez szükséges időt. Ez megvalósult a miniszterelnök úr által vezetett bizottság létrejöttével. A másik új intézmény a projekt doktori rendszer, amit szintén támogatunk. A szakértők összesítik, és felkeresik azokat a vállalkozásokat, amelyek támogatást nyertek, de nem kezdték meg a megvalósítást, vizsgálják az okokat és segítenek elindulni. Talán keményen hangzik, de félek, hogy ilyen segítségre már nincs idő. Ha záros határidőn belül nem indulnak el az alvó projektek, egyszerűen vissza kellene vonni a támogatási szerződést, annak érdekében, hogy a pénz újra rendelkezésre állhasson. A harmadik javaslatunk a pályázati bürokrácia drasztikus visszaszorítására irányult, de tudjuk, hogy itt korlátozottak a lehetőségek, főleg az elszámolás módján már nem nagyon lehet variálni, ebben a ciklusban ezzel kell együtt élni.
Befolyásolja a jelenlegi helyzet a következő hétéves tervezési ciklust?
– Ha túl sok forrást kell visszafizetnünk az uniónak, az nem jó tárgyalási pozíció, és vélhetően kevesebb pénzre számíthatunk 2014-2020 között. Nem szeretek dobálózni a számokkal, de benne van a pakliban egy 20-25 százalékos forráscsökkenés. Ugyanakkor, ha a már említett, gazdaságfejlesztésre fordítható támogatás részarányát a mostani 16 százalékról legalább 35-40 százalékra fel lehetne tornázni, az nagy előrelépés lenne, és lényegesen hatékonyabban tudnánk elkölteni az uniós pénzeket. Most a legfontosabb cél, hogy az ország visszaállhasson egy növekedési pályára, amit csak a vállalkozások megerősítésével, gazdaságélénkítéssel lehet elérni. Általában hiszek a piac önszabályozó erejében, most viszont úgy látom, intenzív állami beavatkozásra van szükség: állami önerőalapra, önerő-kiegészítő konstrukciókra kkv-k számára is, előfinanszírozásra, a túlvállalások és előleglehívás automatikussá tételére, a fizetési határidőket felgyorsító faktoralapra, és „agyon” kamattámogatott és akár száz százalékban garantált hitelekre.
Miből lesz erre pénz?
– Az állam részéről ez egy megtérülő befektetés. Nézzük a Széchenyi Kártya Programot. Az állam kamat- és garanciadíj támogatást ad, ami évente maximum 1-1,5 milliárd forintba kerül, és a beváltásokkal együtt sem haladja meg 4-5 milliárd forintot. A Programban ezzel szemben évente 130 milliárd forintot helyezünk ki, aminek a hetven százalékát a vállalkozások állandóan használják, és ennek révén akár 30 milliárd forint is befolyhat a költségvetésbe különféle adók formájában. Halkan mondom csak, hogy ha a kamattámogatás mértéke drasztikusan megemelkedhetne például a Széchenyi Kártya beruházási hitele esetén, és a viszontgarancia is növekedne, az ugyan növelné az állam költségeit, de valószínű, hogy 0%-os kamatszint mellett már sok vállalkozás merne belevágni beruházásba. Az olcsóbb pénzből többet lehetne kihelyezni, és jelentősen nőhetne a bevételi oldal is a kihelyezett forrás megforgatásából befolyó adókból. Talán ez nem lenne rossz üzlet, és amint már mondtam „két kis lépéssel nem lehet átugrani a szakadékot”.
