Új szabályok az online csalások megfékezésére – mit tegyenek a cégek?

A digitalizáció aranykorában az online csalások az egyik leggyakrabban elkövetett bűncselekménnyé váltak, számuk az elmúlt időszakban exponenciálisan nőtt. Az áldozatok között cégek is megtalálhatók, a bűnelkövetők velük szemben is egyre kreatívabb módszereket alkalmaznak. Az online csalások jelentős emelkedése miatt a jogalkotó 2024. augusztus 1-jével szigorításokat vezetett be annak érdekében, hogy az átutalást követően minél előbb felkutatható és blokkolható legyen a kicsalt pénzösszeg. Az új szabályokról dr. Bognár Alexandrával és dr. Suller Noémivel, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda jogászaival beszélgettünk, akik azt is elárulták, hogy milyen óvintézkedéseket érdemes megelőzésképpen bevezetni a cégeknél az áldozattá válás elkerülése érdekében.

Fontos az időtényező, így minél előbb jelenteni kell az online csalást a banknak

Tapasztalataink szerint a cégek általában egészen gyorsan, akár pár órával az utalást követően már észreveszik, hogy bűncselekmény áldozataivá váltak. Online csalás esetén is az időtényező a legfontosabb; minden perc számít, így a legjobb először a banknál telefonon, majd írásban, majd a rendőrségnél is bejelenteni a bűncselekményt. A banknak kötelessége a NAV Központi Irányítás Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (NAV PEI) felé bejelenteni, ha pénzmosásgyanús tranzakciót észlel.

Ez a bejáratott bejelentési eljárás egészült ki 2024. augusztus 1-jétől egy újabb eljárással, így lehetővé vált a pénzmosás elleni intézményrendszert alkalmazni az online csalások elleni fellépés területén – hívja fel a figyelmet dr. Bognár Alexandra. De mi is ez az új eljárás?

Az új eljárásban a cég vagy a nyomozó hatóság értesítését követően a bankok együttműködve felkutatják, majd blokkolják az online csaláshoz kötődő pénzügyi átutalásokat még azelőtt, hogy azt a bűnözők a pénzügyi szektoron kívülre juttathatnák. Azaz, miután a cég bankja értesül arról, hogy a cég bankszámlájáról csalás következtében utaltak el pénzösszegeket, köteles a gyanús tranzakcióban érintett, azaz a kedvezményezett bankszámlát vezető bankot tájékoztatni a csalásról. Ha az összeg innen is további tranzakcióra került sor, a kedvezményezett bank szintén tovább tájékoztatja a következő kedvezményezett bankot, és így tovább. A kommunikációs folyamat addig folytatódik, amíg nem sikerül azonosítani a végső bankszámlán található, azaz tovább nem utalt összeget. Az azonosított pénzösszeghez kapcsolódó banki műveleteket a rendőrség maximum négy munkanapra felfüggesztheti, amíg folyik a büntetőeljárás kezdeményezése – egészíti kell dr. Suller Noémi.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo